A nőcsábász király

Károly Róbert, Anjou-házi királyunk szerette a szépasszonyokat. Ez rendben is lett volna, legyen egy király macsó! De szemet vetett várnagya, Zách Felícián főúr szépséges lányára, a királyné udvarhölgyére. Hogy az eset Zách Klárával közös megegyezéssel, vagy királyi parancsra történt, nem tudjuk, elvégre 700 évvel ezelőtti eseményről van szó. Azt sem tudjuk, hogy értesült az esetről az apa.

A történet valamennyi fennmaradt magyar vonatkozású mű ősforrásában, Kálti Márk Képes Krónikájában szerepel. Pontos dátummal. A krónika szerint 1330. április 17-én, miközben a királyi család a visegrádi Duna-parton levő palotában ebédhez készült, Felicián kardjával rárontott a királyi családra. Károly Róbertet és Erzsébet királynét gyermekeik Endre és Lajos (ő lesz Nagy Lajos király) szeme láttára megsebesítette. Cselenfi János, a király étekfogója tőrt rántott és leszúrta a merénylőt.

Károly Róbert, Anjou-házi királyunk rettenetes bosszút állt. A felségsértő merénylő testrészeit elrettentetésül szétküldték az országban. Nemzetségének tagjait harmadíziglen kivégezték, a távolabbiakat jószágvesztésre ítélték. Zách Klárát megcsonkították, ennek részleteitől tekintsünk el. Szegény Klárát lovon körbehordták néhány városban. Miközben haldoklott, azt kellett kiáltoznia, hogy „így jár, aki hűtlen lesz királyához”, természetesen ez az apjára vonatkozott. Pedig a lány nyilvánvalóan áldozat volt, akár közös megegyezéssel, akár királyi parancsra történt a dolog. Nőcsábász királyunk nem járt el Klárával lovagias módon.

A Magyar Nemzeti Galériában látható Orlay Petrics Soma: Zách Felícián című hatalmas (1,6 x 2,2 méteres) vászna. A festő Petőfi Sándor rokona és barátja volt, neki köszönhetjük a leghitelesebb Petőfi-portrét, amelyet 1840-ben festett.

Arany János balladát írt Zách Klára címmel, a történetet kissé másként ábrázolta, de lényegét tekintve az esetet írta meg. Szerinte a történet inspirálta Katona Józsefet a Bánk Bán megalkotására.