2024.december.03. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Tortaváróban

3 perc olvasás
Budapest 6

Budapest 1Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.

Lássuk be: ez egy jó ötlet! A Magyar Cukrász Ipartestület az elmúlt években már igen sok különböző cukrászversenyt rendezett és tartozunk az igazságnak azzal, hogy megállapítjuk, egyik sikeresebb volt, mint a másik. A listát kétségtelenül az Ország tortája verseny vezeti – képünkön a 2021-es győztes – az eredményhirdetést mindig nagy érdeklődés övezte. Budapest 2A közönség is jól járt, mert a verseny befejezése után az első díjat nyert süteményt nagy sok cukrászda emelte be a kínálatába. Történelmi dátumot idézett az 1867 emlékére meghirdetett „Édes kiegyezés” verseny, igen sok különlegességet eredményezett a „Protokolldesszert verseny”, hogy a beigliversenyről már ne is beszéljük. Tavaly nyáron pedig a fagylaltverseny állította a rajtvonalhoz a cukrászokat. Most a pályázat kiírásához szükséges kortörténeti anyagot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársai állították össze. Budapest 3Pest, Buda és Óbuda 1873. november 17-én létrejött egyesítésének szimbólumaképpen három alapanyagcsoportot alakítottak ki, és a szabályzat értelmében minden csoportból egy alapanyagot kötelezően fel kell használni a pályaművekben. A „Pest” csoport alapanyagai a XIX. századi budapesti cukrászdák kínálatában már megtalálható egzotikus hozzávalók közül kerültek ki: csokoládé, gránátalma, ananász, pisztácia, narancs, füge. A „Buda” csoport hozzávalói a Budapesten és környékén termő jellegzetes alapanyagokat tartalmazzák, mint a szőlő, mandula, sárgabarack, mogyoró, gesztenye, dió.  Végül az „Óbuda” csoportba kerültek az 1870-80-as évek jellegzetes ízesítő anyagai és fűszerei: vanília, rózsa, ánizs, ibolya, kávé, citrom. Budapest 4 A kötelező elemek mellett az Ipartestület további alapanyagokat is felhasználásra javasol, amik szintén jellemzőek voltak erre a korra. Ilyenek az eper, málna, grillázs, nugátok, likőrök, marcipán, író, őszibarack, birsalma, ribizli, cseresznye, vagy a meggy. A korabeli irodalom kedvelői bizonyára találnak majd a regényekben még egyéb felhasználható alapanyagot is – ha elég figyelmesen olvasnak! Ám nehezíti a versenyzők helyzetét, hogy számos összetevő tiltólistán szerepel, így a pályamunkák nem tartalmazhatnak aromákat, fondokat, ét-, tej- és fehér bevonókat, növényi habot, margarint, egészségre ártalmas mesterséges adalékanyagokat, modell burkolóanyagot, és mesterséges ételszínezéket. Szóval semmi olyat, ami az 1870-es években nem volt ismert, hozzáférhető. Budapest 5 A pályázat nyitott, az Ipartestület rendes tagjain kívül is nevezhetnek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások, illetve vendéglátóipari szakképző iskolák is. Fontos, hogy nem csak budapesti kollégák jelentkezését várja az Ipartestület, ahogyan az is, hogy magánszemélyek nevezését nem tudják fogadni. Minden pályázó maximum 2 db termékkel nevezhet. A nyertes pályamunkát először 2023. november 17-én kóstolhatja meg a nagyközönség, ezen a jeles napon, Budapest egyesítésének évfordulóján, ünnepélyes keretek között mutatják majd be a Budapest 150 tortát. A fenti részleteket további hasznos tudnivalókkal együtt a https://www.cukraszat.net/hirek-informaciok/573-budapest-150-torta-palyazati-kiiras oldalon találják a nevezni szándékozók.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.