2024.december.03. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Sajnos megváltozott! – I. rész

7 perc olvasás
Ut 2024 10

 

Ut 2024 1Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!

 

Ut 2024 2Nosztalgiázzunk egy kicsit! Még 2006-ban 49 ország 930 kiállítója volt jelen. Ez a szám 2007-ben: 54 ország, 920 kiállító! A megbecsülést jelzi, hogy 2009-ben a MÁV Nosztalgia Kft. (már nem létezik!), a Nyugati pályaudvarról sűrű különvonat járatokat indított, velük tíz (!) perc alatt lehetett eljutni a kiállításra. A kocsikon korhű egyenruhás vasutasok adtak szolgálatot. Később ugyan már volt csökkenés: 2010-ben 35 országból 600 kiállító, 2012-ben 22 országból 500-nál több kiállító, 2013-ban öt kontinens 30 országából mintegy ötszáz kiállító jött el Budapestre. Az idén? A hivatalos statisztika szerint: „23 belföldi és 28 külföldi desztináció önálló standon kínálja utazásait, az érdeklődőket közel 150 kiállító, számtalan élmény és értékes nyeremények csábítják.” Bizony nem nagyon látszott! Ut 2024 3Ám van, akinek igazán kijár a tisztelet. Itt van minden évben és – töretlen lelkesedéssel – már 33. éve szolgálja az utazók érdekeit. Azon dolgozik, hogy aki utazni akar, olcsóbban tehesse meg! Jelen volt a kiállításon a tulajdonos, igazgató Gál Gábor, és elmondta: A legelső pillanattól kezdve hisznek a belföldi turizmusban! Egy szállodákat bemutató katalógussal kezdték 1991-ben, ez bővült fokozatosan, ma már kínálja a fürdők, színházak, múzeumok, kastélyok turisztikai attrakcióit, az utazási lehetőségeket – mindenhová kedvezményesen. Természetesen ők is változtak – de előnyükre! Már nem katalógus, hanem egy kártya, a HUNGARYCARD nyújtja mindezt. Az utóbbi három évben megkezdték a kártya teljes körű digitalizálást – talán a nyár elejére be is fejeződik. A MÁV és a Volánbusz ugyanis éppen nemrég változtatott saját kedvezményrendszerén, ezért nem készülhettek el ők sem a kártya aktualizálásával. A kártya 2024. december 31-ig lesz érvényes, a cég weboldalán és néhány viszonteladónál állandóan megvásárolható. Ut 2024 4 Az UTAZÁS Kiállításnak mindig van egy külföldi és egy belföldi díszvendége. A külföldi idén Bulgária volt. A 11 órára hirdetett megnyitót, végül – többszöri próbálkozás után – 11:22-kor sikerült elkezdeni. Prof. Mariela Modeva, PhD, a Bolgár Turisztikai Minisztérium tanácsadója köszöntése során kiemelte: országaink kapcsolatának nagyon hosszú története van. együtt mentünk át meghatározó történelmi fejlődésen. – Bulgária turisztika eszköztára napjainkra az egyik legmodernebb lett, beleértve a szállodákat is. Magas minőségük jó árakkal társul. Ez pedig csak az egyik ok, amiért Bulgária ismét felkeltette a magyar turisták érdeklődését – nem csak a tengerpartot illetően. Domborzata változatos, felszínének közel fele dombvidék, hegyvidék, de kétezer méternél magasabb hegycsúcsai is vannak. Ut 2024 5A tágas, pavilonban egyéb érdekességekről is tudomást szerezhetett az érdeklődő. Az ország természeti világa széles. A biodiverzitás értékeinek mérése szerint Európában a második helyen áll. Tavaly 48 ezer magyar turista érkezett az országba, az idén még többet várnak. A látogatók körében kedveltek a hagyományos bolgár ételek és italok. A konyhában a mediterrán, a Közel-Kelet jellegzetes ízeivel keveredik. Magyarországon is híresek voltak a bolgárkertészek, a kertgazdálkodás ma is fontos része az élelmiszer ellátásnak. Most az a cél, hogy sikerüljön újjáéleszteni a sok évtizede hagyományosan erős turisztikai kapcsolatokat országaink utazásokat kedvelő közönsége között. A választás lehetősége az ötcsillagos szállodák, kempingek és autós kalandozások között pont úgy fennáll, mint régebben. Ut 2024 6 A szomszédban, Szlovákia ugyancsak tágas pavilonját szintén sok látogató kereste fel. Rengeteg olyan apróságot tudhattunk meg ott, melyek szintén a közös történelmi múltra mutatnak. A körmöci pénzverde a világon a legöregebb – és még ma is működik. A boltok 1600 különböző ásványvizet kínálnak, az egy főre jutó barlangokból is itt van a világon a legtöbb! Szlovákiába érdemes akár csak egy hétvégére átruccanni. Három nap – két éjszaka elegendő például egy Kassa – Eperjes – Kisszeben kiránduláshoz, ezt a vidéket jól írja le a jelmondat: „A várak, amiket nem ismerünk.” A kisebb-nagyobb csúcsokon számos régi magyar család várainak maradványait kereshetjük fel. Kisszebenről szólva arról se feledkezzünk meg, hogy itt született Szinyei Merse Pál és Csontvári is. A város őrzi több olyan képüket, melyeket sehol máshol nem láthatunk. Ut 2024 7A 46. budapesti UTAZÁS Kiállítás magyar díszvendége a híres fürdőváros, Gyula, valamint Békés Vármegye volt. Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a város bemutatásakor természetesen Közép-Európa egyetlen síkvidéki, gótikus téglavára, a Gyulai Vár különlegességére hívta fel a figyelmet. Látványos és hiteles kiállítás mutatja be a vár történetét, de a nyári évadban itt működik a Gyulai Várszínház is, mely a magyar színházi világ egyik legjelentősebb szellemi műhelye – a magyar kultúra fontos végvára!  A szemközti Almássy-kastélyban látható, hogy a XIX. században hogyan éltek az arisztokraták, de – egyedülálló módon – nemcsak az ők, hanem a személyzetük világát, munkáját is bemutatják. A látványosságok sorából kiemelkedik Erkel Ferenc szülőháza. A látogatókat várja Magyarország második legrégebbi cukrászdája – a százéves – Reinhardt, itt már 1840-ben is egy cukrászda működött. Ut 2024 8A városba látogatók között minden évben felmérést végeznek és abban kiemelt helyen szerepel a gyulaiak vendégszeretetének megemlítése. Ám talán még ezt is felülmúlja a Gyulai Várfürdő! Egyik legfontosabb elme a 2022-ben átadott gyermek víziparadicsom, tavaly pedig már kapacitásbővítés is történt. A várfürdő valójában nem is fürdő, hanem természetvédelmi terület, történelmi örökség – és ezen belül vannak medencéi is! A termálmedencékbe feltörő víz két és félmillió éves – és steril! Nincs benn vegyszer, sem baktérium, ráadásul erős gyógyhatása van. Az ország egyik legszebb, zárt terű akvapalotája már tíz évvel ezelőtt elkészült és innentől kezdve már nem csak az idősebb, gyógyulni vágyó generáció, hanem a családosok is szívesen látogatják. Ut 2024 9Békés megye turisztikai kínálatáról röviden beszélni teljességgel lehetetlen. Ki ne hallott volna már az országszerte – sőt azon kívül is – híres Nemzetközi Pálinka és Párlatversenyről, a gyulai- és a csabai kolbászról, a gyomaendrődi sajtokról vagy a Szarvasi Arborétumról. Ez utóbbi, közismertebb nevén Pepi-kert; a Hármas-Körös egyik holtága mentén kialakult, mára hazánk egyik legnagyobb és legjelentősebb élőfa-gyűjteménye, ahol száz évet megélt mocsárciprusokat, mamutfenyőket is láthatunk 82 hektár területen. Mintegy kétszáz évvel ezelőtt, még vadaskertként jött létre, azóta is különleges növények lakják. Az egyik ritka, nagyméretű mamutfenyőre – hogy megóvják – még villámhárítót is felszereltek.

(folytatjuk)

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.