Egy talált fadarabbal indult

 „Kőben, fában, fémben” címmel nyílt meg a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, Farkas Ádám kiállítása Budapesten, a Műcsarnokban. A 2025. február 2-ig látogatható tárlaton áttekintést kapunk a művész hosszú életpályájának legfontosabb részleteiről. A kiállítás célja az volt, hogy kiemeljék azokat a formai kapcsolódásokat, melyek egy logikus életművé alakították munkásságát. Művészi korszakaiból 1968-tól, főiskolai tanulmányainak kezdetétől, a mai napig láthatunk műveket. A kezdet lendületére jellemző, hogy már ugyanabban az évben meg is rendezték az első önálló kiállítását Szentendrén. A kiállításra érkezőket egy nagyméretű mű fotója fogadja, az eredeti tárgy Szentendrén látható.

Ez volt Farkas Ádám első jelentős köztéri alkotása, melyet 1980-ban állítottak föl – mondta el a megnyitón Bodonyi Emőke PhD, a kiállítás kurátora. A kisplasztikák és a sokszorosított művek mellett szerepelnek grafikák, valamint a teljes életművet reprezentáló fotók. Ezeket úgy helyezték el, hogy szervesen illeszkedjenek ahhoz az alkotói korszakhoz, amikor a kiállított tárgyak is készültek. Farkas Ádám művészetében nagy jelentősége van a természethez való kapcsolódásnak. Az idő múlásával ez egyre tudatosabbá vált és most, a munkássága hatodik évtizedében csodálatos bölcsességgel kiegészített tudássá változott. Farkas Ádám 1948 óta Szentendrén él, a Bükkös patak szomszédságában lévő házban. Dús vegetáció veszi körül a nap minden percében, hozzá még a Duna-part is nagyon közel van.  Ez mind befolyásolta a munkásságát, tudatosan vagy tudat alatt. Jó példája ennek a patak által legörgetett kőből készült „Kavicsasszonyok”. Később az ilyenek alakultak át egyre nagyobb részletességgel megformált szobrokká. Amikor Farkas Ádám 1969-ben hazajött Párizsból, nagyon gyorsan megváltozott a kissé Ferenczy Béni munkásságával rokonítható figurális szobrászata. Absztrakttá válik, miközben megjelenik egy új tematika. Természet és művészet szoros egymásra hatása, a közös törvényszerűségek megragadása kiemelt szerephez jut alkotó gondolkodásában, és ez organikus absztrakt szobrászatának nemesen egyszerű, ugyanakkor összetett formavilágában és jelképiségében is érvényre jut. Elősegíti a korábbi évtizedek munkásságának újraértelmezését. A művész, Farkas Ádám azt is elárulta, hogy amikor tervezték ezt a kiállítást, mindketten arra gondoltak, hogy ne kronologikus sorrendben és ne is az egymás után következő korszakok szerint állítsák össze, hanem keressék meg azt a formai és gondolati irányt, ami végigmegy az egész életművön. Ez azért érdekes, mert kétféle művészi ciklus létezik. Az egyik, ha valakinek van valamiféle „sugallata” és azt követi egész életében. Az ilyen úton egyre mélyebbre hatoló, egyre érdekesebb és izgalmasabb művek születnek. A másik út, amikor valaki elindul egy irányba, de egyszerre csak valamilyen impulzus éri, és más irányba fordul. Majd ez még többször megismétlődik az életpálya során. Talán kevésbé értelmezhető egységesen, de én hasonló utat járok. Gyerekkorom óta van egy képzetem a művészetről, szépségről, igazságról – mondta.

Minden egy talált fadarabbal indult. Fahasogatás közben egyszer csak úgy hasadt a fa, hogy „belelátott” valamit. Ezzel kezdődött a pálya – egyáltalán nem tudatosan. Először keramikusként, csak később jött rá, hogy az már indítás volt. Amikor változások jönnek, akkor elfordul valami, de ugyanaz megy tovább, csak más úton, más minőségben, más környezetben. Tükröződik is ebben a kiállításban, hogy nagy sokféle impulzust kapott. Főleg a természettől, de régi művész kollégáitól is. Írásokból, zenedarabokból. A művészet fantasztikusan összetett dolog. Igen különböző helyekről jönnek nagyon izgalmas és erőteljes impulzusok, melyek hatnak az alkotóra, ki tudja, hogyan, miért? A régi alkotások mellett szereplő legújabb plasztikák nemcsak az alkotóművészt foglalkoztató legfrissebb szobrászati kérdéseket reprezentálják, hanem a gesztus teremtő értékét is hangsúlyozzák. A geometrikus és organikus formák együttes jelenléte a hullámvonal alakú plasztikákon vált szembetűnővé. Az „entrópia” elnevezésű műtárgycsoporton belül külön egységet képeznek azok a karcsúbb. négyszögű hasábok, amelyek szigorú geometriáját egy spirálvonal mentén elhelyezkedő töredezettebb, organikusabb részek oldják. Ilyen például az 1994-ben készült, „Kibontott zöld oszlop”. E művekben a korábbi hullámvonal továbbgondolását fedezhetjük fel és ugyanez mondható el az 1990-es évek elejétől a csavarodás formai felvetésével foglalkozó oszlopok, ívcsavarok, majd a Möbius alakzatú szobrok esetében is. A plasztika felszínén kialakított, egymással párhuzamos rétegek pedig az alkotások jellegzetes elemeivé válnak.  Egészen különlegesek a Möbius-szalag alakzatot követő alkotások fa- és fémvariációi, amelyek több száz, ugyanolyan méretre szabott fa, illetve fémlap összeillesztésén alapulnak. Az 1990-es évek végén már egy újabb műtípus jelent meg, amelyekben az ívszerű elemek egyre hangsúlyosabbá váltak, majd elkezdtek önálló életet élni. E meglepő formafelvetés eredménye a nemesen egyszerű, egyetlen ívkanyarulatból álló különféle bronzplasztikák, valamint a héjszoborként is értelmezhető, 2015-ben készült „Sarkos Möbius”., melynek már van egy frissebb, 2024-ben megszületett változata is. Az ívek mentén hajló szobor sajátos módon összegzi mindazokat a plasztikai lehetőségeket, melyeket a Möbius-szalag alakzatok, valamint a csavarodást alkalmazó szobrok képviselnek. Farkas Ádám művészetében a logikus gondolatmeneten alapuló formaátalakulást mind a mai napig tartó, és teljesen eltérő, időnként újra és újra előtörő alkotói vágy kísérte, amely a külön készített részelemekből összeépített, úgynevezett „szerelt szobrokban” öltött testet az 1970-es években, majd az 1980-as évek elején. A különálló részek összeszerkesztésével, összeillesztésével olyan mérnöki pontosságú fém- és faszobrok készültek, amelyek formavilága hol az emberi erőszakra, hol az emberi leleményességre utal. Az egyik ilyen az 1982-ben elkészült, de napjainkban sajnos újra szomorú aktualitást kapott „Háborús szerkentyű”. A 2000-es évek legelején újra felszínre tört ez az alkotói módszer, ekkor azonban a külön elkészített síkelemek helyét más térbeli egységek foglalták el részelemként. Ilyen a kiállítás egyik legérdekesebb darabja, mely előtt sokan megállnak, körüljárják, megfigyelik az illesztéseket, az egyes alkotó egységek egymáshoz való viszonyát méregetik. Ez nem véletlen. Lenyűgöző erővel és dinamikával hat a művész legújabb, 2024-ben készült faplasztikája, a „Kényes egyensúly”. A térbe nyitott, ritmikusan felfelé lépkedő, nagy ívű, lendületes gesztusokat magába foglaló, több darabból összeállított szobor jelképesen foglalja össze Farkas Ádám művészetről vallott elképzelését. Nemcsak birtokba veszi környezetét, nemcsak az anyag iránti tiszteletnek, hanem annak az alkotó gondolatnak, mozdulatnak, cselekvő akaratnak kifejezése, amely létrehozza és megteremti a szobrot.