Gyurcsány Ferenc A Romakérdésrõl

Alábbiakban szokásunk szerint szószerinti leiratban ismertetjük Gyucsány Ferenc miniszterelnök beszédét, amelyet A romák integrációjáról és a szükséges oktatáspolitikai reformokról Közép- és Kelet-Európában címû rendezvényen mondott 2007-04-02-án.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr, Excellenciás Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Az elsõ szó, amit kötelességem önöknek elmondani, egy nagyon egyszerû és nagyon szép magyar szó: összetartozunk. Összetartozunk, mert függetlenül származásunktól, hitünktõl, kulturális meggyõzõdésünktõl és identitásunktól, a legfontosabb dologban, hogy méltó életet, megbecsülést és emberi körülményeket szeretnénk magunknak és gyermekeinknek, ebben azonosak vagyunk. Összetartozunk, mert tudjuk, hogy egyetlenegy dolog tud naggyá tenni valamennyi emberi közösséget, valamennyi nemzetet: a tehetség, a jóravaló képesség, a tenni akarás és a mögöttük lévõ tudás, ami csak az emberben létezik. Összetartozunk, mert óvnunk kell az emberi tehetséget, mert minden elveszett emberi sors, tehetség és élet szegényebbé teszi közösségeinket. Ezért az a kötelességünk, hogy vigyázzunk egymásra. Ne engedjük, hogy mindaz, ami bennünk megismételhetetlenül, csak egyedileg létezik, tovatûnjön.

Hölgyeim és Uraim! Négy évvel ezelõtt, 2003-ban itt, Budapesten jött létre a Roma Oktatási Alap. Az alap az elmúlt négy évben kitûnõ munkát végzett. Bebizonyította, hogy képes hatékonyan válaszolni a társadalmi szegregáció kihívásaira. Képes hatékony eszközöket adni a kezünkbe ahhoz, hogy úgy érezhessék a régió nemzeteinek, országainak romái és roma közösségei, hogy megbecsült tagjai társadalmainknak, és ha nekik fáj a kirekesztõdés, ha nekik fáj az elesettség, akkor az nekünk is fáj. És tudjuk, mi a kötelességünk.

Szeretném megköszönni mindazoknak, akik jelentõs erõfeszítést tettek az elmúlt években azért, hogy az alap jó munkát végezzen: szakértõknek, tudós embereknek, tanároknak, közéleti szerepet vállalt és vállaló sokaságnak és azoknak az országoknak, akik donorként hozzájárultak az alap mûködéséhez. Közéjük tartozik Kanada, Görögország, Írország, Hollandia, Szlovénia, Svédország, Svájc, az Egyesült Államok, valamint a Közép-európai Fejlesztési Bank és a Világbank is. Nem kis büszkeséggel állapítom meg, hogy persze közöttük van és volt Magyarország is. Folytatjuk tovább a munkánkat.

Rövid bevezetõmben két-három dologról szólnék. Kormányfõként nyilván azt várják el tõlem, hogy arról beszéljek, mit tesznek a kormányok, mit tesz a magyar kormány. Elöljáróban azonban muszáj mondanom önöknek valamit. Egyáltalán nem vitatva és nem megkérdõjelezve, hogy a kormányoknak ezernyi dolguk van – van valami, amiben a kormányok legfeljebb csak áttételesen lehetnek sikeresek, mert határok és falak nemcsak a jogban, hanem a mélyen rögzült társadalmi gyakorlatban is vannak. A határok és a falak nagyon sokszor a szívekben és a lelkekben állnak. Átlépni ezeken a határokon, megszüntetni ezeket a határokat nem egyszerûen a kormányok dolga, nem egyszerûen a jog és az intézmények dolga, hanem valamennyiünkre kiterjedõ, általános emberi kötelesség. Ha van elõítélet – és kár lenne tagadni: van -, akkor az elõítélet százezrek vagy milliók gondolkodásában van. Ha látjuk és értjük, hogy sokan félrefordítják a fejüket, akkor ez nagyobb és összetettebb kihívás, mint jogot alkotni és intézményt teremteni. Ha érzéketlenül magára hagyunk embereket és emberi sorsokat, akkor az nem egyszerûen politikai vagy kormányzati felelõsség, hanem mindannyiunk felelõssége.

Hogyha megértjük azt, hogy valakit csak azért bántanak, mert a miénktõl eltérõ a származása, a hite vagy a kultúrája – ezen a konferencián beszéljünk egyenesen. Ha valakinek kevesebb jut a közös jóból csak azért, mert cigány, akkor egyetlenegy kötelességünk van: azt mondani, hogyha ez így van, akkor mi is cigányok, akkor mi is romák vagyunk. Ha ezt mondja sok százezer és sok millió ember, akkor megtettük a legnagyobb lépést, mert ezen a bázison már sokkal könnyebb jogot alkotni és intézményt fejleszteni.

A magyar kormány az elmúlt négy évben nagyon sok mindent tett annak érdekében, hogy lebontsuk a válaszfalakat, megnyissuk a fölemelkedés lehetõségét sok százezer roma honfitársunk elõtt. Ennek részeként a közoktatásunkról szóló törvényben megjelent a szegregáció, az elkülönítés tilalma. Megteremtettük annak a lehetõségét – mi több, ennél többet: a kötelezettségét -, hogy a halmozottan hátrányos helyzetû gyermekek óvodába, iskolaelõkészítõ csoportba járjanak. Az idei év január elsejétõl úgy szabályozzuk az iskolák felvételi körzetét, hogy két egymás mellett lévõ körzetben ne térhessen el a különösen hátrányos helyzetû gyermekek, közöttük is a romák számaránya 25 százalékkal nagyobb mértékben. Ne lehessen megtenni azt, hogy az egyik beiskolázási körzetben koncentrálódik a hátrányos helyzettel élõ roma sokaság, a másikban pedig a – mondjuk úgy, hogy az önmagát nem romaként meghatározó többség.

Jelentõs erõfeszítéseket teszünk egy rendkívül méltatlan és elfogadhatatlan társadalmi, közoktatási gyakorlat megszüntetésére. Nem egyszerûen magyar jelenség, ismerem, a térség más országaiban is azt tapasztaljuk, hogy a roma származású gyermekeket nagyon sok esetben valóságos tehetségüktõl és valóságos képességüktõl függetlenül külön osztályba sorolják, arra hivatkozva, hogy ezek a gyermekek enyhén fogyatékosok. Utolsó padból névvel programot indítottunk el annak érdekében, hogy egyedi vizsgálatokkal bizonyítsuk: ezeket a gyerekeket méltánytalanul különítik el. És a vizsgálat során kiderült, hogy valóban, nem elhanyagolható részük oktalanul, indok nélkül, minden bizonnyal hátrányos megkülönböztetést szenvedve került át az enyhe értelmi fogyatékossággal küzdõ gyermekeket oktató-nevelõ csoportokba.

Átfogó ösztöndíjprogramot hirdettünk annak támogatására, hogy az általános iskolából érettségit adó középiskolába jussanak be a gyerekek. Az elmúlt évben 17 ezer gyermek kapott ilyen ösztöndíjat. Ezt az ösztöndíjprogramot a középiskolát követõen folytatjuk a felsõoktatási intézményekben is. Folytathatnám azokat a programokat, amelyeket a magyar kormány annak érdekében fogalmaz meg, hogy bontsuk a falakat és több lehetõség legyen azok számára, akiknek ma nyilvánvalóan nehezebb az élete.

Magyarországon az egyik legnagyobb kihívás, hogy minden 100 gyermekbõl 20 úgy hagyja el az általános iskolát vagy a középiskolát, hogy nem szerez szakmát, nem szerez érettségit. Abban a modern világban, ahol az élethosszig való tanulás a legfontosabb megszerzendõ készség, ebbõl a 100-ból 20 gyerek lesz a holnap szegénye. És kár lenne tagadni, hogy az iskolát elhagyó 20 között nagyon nagy számban vannak a roma gyerekek. Az elmúlt hetekben Magyarországon nemzeti kerekasztal alakult annak érdekében, hogy szakértõk, oktatáskutatók bevonásával hatékony választ keressünk erre a lassan két évtizede tartó folyamatra és ne engedjük el egyetlenegy gyermek kezét sem.

A következõ hónapokban Magyarország átveszi a Roma Évtized Program elnökségét. Az ehhez szükséges éves elnökségi programot a kormány éppen ezen a héten tárgyalja.

Egyetlenegy dolgot tartok a legfontosabbnak és ezzel zárnám a bevezetõmet. A roma ügy nem egyszerûen nemzeti kérdés. Nem Románia, Bulgária, Szlovénia, a Szlovák Köztársaság vagy Magyarország dilemmája. Ez ennél sokkal szélesebb európai és általános emberi probléma.

Az Európai Unióban sokfajta intézményünk van. Sokfajta programunk is van, de nincs átfogó programunk és intézményünk annak ellenére, hogy Soros Györggyel közösen nem egyszer jelentõs erõfeszítést tettünk ennek érdekében, amely szembenézne azzal a kérdéssel és problémával, hogy európai polgártársaink sokasága, a milliós roma közösség Európa nagyon sok országában elhagyatva érzi magát. Úgy érzik, méltánytalanul kevesebb jut nekik Európában, mint bárki másnak. Ha van cél és van feladat, akkor az az, hogy európai üggyé kell tenni a roma kirekesztõdés elleni küzdelmet, a roma integrációért való küzdelmet, a roma közösségek megerõsítését, nyelvi, kulturális identitásuk megõrzését, hogy ne jusson nekik kevesebb, mint bárki másnak.

Tegyünk közösen annak érdekében, hogy európai ügy legyen roma honfitársaink és Európa roma polgárainak ügye. Ha ezt tesszük, akkor egy nagy lépést tettünk elõre – hiszen összetartozunk. Legyél szlovén, román, szlovák vagy magyar, legyél roma – összetartozunk. Államainkban, nemzeteinkben és Európában.

Azt kívánom magunknak, és azért fogunk tenni, hogy az összetartozás élménye és érzése valamennyiünknek, romáknak és nem romáknak egyaránt megadassék.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Jó munkát kívánok!