Bíró László tábori püspökÜnnepi szentmise keretében iktatták be hivatalába Bíró László tábori püspököt a Szent István-bazilikában január 9-én délelőtt. A szentmisén jelen volt Erdő Péter bíboros, Juliusz Janusz apostoli nuncius, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai.

Bíró László tábori püspökÜnnepi szentmise keretében iktatták be hivatalába Bíró László tábori püspököt a Szent István-bazilikában január 9-én délelőtt. A szentmisén jelen volt Erdő Péter bíboros, Juliusz Janusz apostoli nuncius, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai.

A beiktatás kezdetén Juliusz Janusz nuncius felolvasta a 2008. november 20-án kelt bullát, melyben XVI. Benedek pápa Bíró László püspököt katonai ordináriussá nevezi ki. Az Katolikus Tábori Püspökség új vezetőjét Erdő Péter bíboros köszöntötte a püspöki konferencia nevében.

Magyarország prímása a szentmisén elmondott homíliájában – a tábori szolgálatra irányítva a figyelmet – kiemelte: „A tábori lelkészek személyében is Krisztus akar szólni az emberekhez, ő akarja tanítani, erősíteni, az életszentségre vezetni őket. Bármilyen nagynak érezzük is ezt a feladatot, bármilyen távoliak is sokszor a katonáskodás körülményei mondjuk a plébániai közösségek életétől, mégis ott a helyünk a katonák mellett is, mert Jézus mindenkihez szól, mindenkit hív magához. És nem mindig az az ember áll legközelebb hozzá, aki a polgári élet körülményei között nyugalomban és elégedetten él. Sokszor aki az élet határhelyzeteibe kerül, annak a legnyitottabb a szíve az Örömhír befogadására."

Erdő Péter szentbeszéde Bíró László püspök, katonai ordinárius beiktatásán

Elhangzott 2009. január 9-én a Szent István-bazilikában.

1Jn 5,5-13; Lk 5,12-16

1) Mindnyájan nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy Szentatyánk, XVI. Benedek pápa új tábori püspököt állított a katonai ordinariátus élére Bíró László püspök úr személyében. Püspök úr mint kalocsa-kecskeméti segédpüspök és a Központi Papnevelő Intézet rektora sok éven át tanúságot tett lelkipásztori szeretetéről. A családok lelkipásztori gondozásában végzett, és reméljük, a jövőben is ugyanilyen lelkesedéssel folytatódó munkájával méltán vívta ki sokak elismerését. Arra a különös feladatra pedig, amelyet új állomáshelyén a Gondviselés rábíz, a mai Evangélium szavai adják meg a leghitelesebb útmutatást.

2) Jézus a Lukács-evangélium felolvasott szakaszában meggyógyít egy leprást. Ezt a gyógyítást Jézus csodáinak sorában találjuk. Nem kétséges tehát, hogy a tanítványok meglátták benne annak bizonyságát, hogy Jézusban Isten ereje működik. Mégis, bár Jézussal Isten maga lép közvetlenül az emberiség történetébe, a Mester azt mondja a meggyógyult betegnek, hogy mutassa meg magát a papnak, és ajánlja fel hálából az előírt áldozatot Mózes rendelése szerint, „tanúbizonyságul számukra". Ezekből a szavakból érződik a régi törvény iránti tisztelet és a Jézussal beköszöntő szabadság dinamikája. Jézus tudja, milyen erővel műveli a csodát, tudja, hogy vele „elközelgett az Isten Országa", mégis, vagy éppen ezért kívánja annak megtartását, ami épp az ő eljövetele miatt már nem tűnik kötelezőnek. Tanúságtételként kívánja ezt.

Szent Péter jut eszünkbe, aki túl hamar mondta azt Jézus nevében, hogy a Mester is fizet templomadót. Bár Jézus szabadnak vallja magát az ilyen kötelezettségtől, hiszen a Fiú, az egyszülött Fiú nem adófizető viszonyban van az Atyával, mégis egy hal szájából – csodálatos módon – megszerzi az adópénzt, hogy Péter megfizesse, amit az emberek elvárnak tőlük: „Fizesd be értem és magadért" – mondja Szent Péternek.

3) De a mai Evangélium gyógyítási történetében a záró mondatok világítják meg leginkább Jézus személyes magatartását. Ez kell, hogy példaképe legyen az apostolutódoknak is, ez kell, hogy jellemezze a püspökök és a papok szolgálatát. A hiteles tanítás, a gyógyító erő vonzza az embereket. Sokan jönnek Jézushoz. Sokan kérhetik egy pap, egy püspök lelki segítségét is. Sokan akarják hallani tőle, vagy várják öntudatlanul is magának Jézusnak a tanítását. Azért mennek az emberek, hogy hallgassák Jézust, és meggyógyuljanak betegségeikből, bajaikból. Jézus pedig vállalja ezt. Meg is jegyzik a tanítványok néhol, hogy még a pihenésre is alig marad idő. De Jézus akkor is gondoskodik a hallgatóiról, amikor puszta és elhagyott helyeken tanít. A kenyérszaporítás csodái ilyen körülmények közt történnek.

Katonák és családtagjaik között szolgálva, elkíséri őket az Egyház életüknek nehéz helyzeteiben is. Akkor is, ha otthonuktól távol, kietlen vidéken teljesítik a kötelességüket. Ahogyan Jézus éppen ilyen helyzetben tudott és akart csodálatosan segíteni, úgy nekünk is az emberszerető Istennek ezzel a csodákra képes erejével és Jézus erőt sugárzó tanításával kell támogatnunk azokat, akik erre legjobban rászorulnak.

De az Evangélium utolsó mondata megmutatja, hogy nekünk, papoknak sem elég az akciók világába belevetnünk magunkat. Bármilyen nemes és szent legyen is a látható szolgálatunk, a mi munkánk nem csupán külsőleg mérhető teljesítményekben áll. A lélek világában pedig az Istennel való személyes együttlétünk, imádságunk teremti meg azt a kapcsolatot, amely lehetővé teszi, hogy Isten erejét és szeretetét sugározzuk mások felé is. Az imádság, a csend számára is időt kell találnunk az életünkben, mert ez minden erőnk és minden eredményünk forrása. Minél nehezebb a szolgálat, annál inkább rászorulunk arra, hogy egészen szoros, bensőséges kapcsolatot tartsunk Krisztussal, aki gazdánk, urunk, mesterünk és barátunk.

4) A katonák lelkipásztori ellátását Egyházunkban II. János Pál pápa 1986-ban kiadott Spirtuali militum curae kezdetű apostoli rendelkezése szabályozza. Ez a rendelkezés az egész Világegyház szintjén a katonai ordinariátust tekinti a katonák lelki gondozása általános formájának. A katonai ordinariátusok – hasonlóan az egyházmegyékhez – részegyházat alkotnak, püspökből, papokból és világi hívőkből állnak. Működési szabályzatukat az Apostoli Szentszék bocsátja ki (Art. I. § 1). Erre vonatkozó részleteket természetesen a Szentszék és az egyes országok közötti megállapodások pontosabban is meghatározhatnak.

A változó helyzetek és feladatok azonban ugyanazt az emberi és lelkipásztori hűséget kívánják meg. A tábori lelkészek személyében is Krisztus akar szólni az emberekhez, ő akarja tanítani, erősíteni, az életszentségre vezetni őket. Bármilyen nagynak érezzük is ezt a feladatot, bármilyen távoliak is sokszor a katonáskodás körülményei mondjuk a plébániai közösségek életétől, mégis ott a helyünk a katonák mellett is, mert Jézus mindenkihez szól, mindenkit hív magához. És nem mindig az az ember áll legközelebb hozzá, aki a polgári élet körülményei között nyugalomban és elégedetten él. Sokszor aki az élet határhelyzeteibe kerül, annak a legnyitottabb a szíve az Örömhír befogadására.

Ehhez a nemes szolgálathoz kérjük Bíró László püspök úr, az összes tábori lelkészek és minden munkatársuk számára Isten áldását.

Magyarok Nagyasszonya, Kapisztrán Szent János, Szent László király, könyörögjetek értünk!

Ámen

A szentmise végén Bíró László a rá váró szolgálatról így fogalmazott: „Krisztuskövető emberként az a feladatom, hogy közel kerüljek a rám bízott emberekhez, a Magyar Honvédség katonáihoz és a tábori lelkészekhez. Katolikus tábori püspökként szeretnék emberként jelen lenni a katonák között, emberként és emberi munkával a Magyar Honvédség hazánkért végzett szolgálatában. Támogatni szeretném őket szolgálatukban és valamennyi lelkipásztori tevékenységükben, miközben szeretnék atyjuk is lenni, főpásztoruk és püspökük, hogy bátor szívvel és erős lélekkel tudjunk együtt paptestvéri közösségben, szeretetben szolgálni Istent, hazánkat, honvédelmünket, egyházunkat."

A szertartáson megjelent Havril András vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Mikita János altábornagy, a vezérkari főnök helyettese, Tömböl László altápornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi parancsnoka és Füredi Károly, a Honvédelmi Minsztérium szakállamtitkára.