Képviselők a gyermek mindenek feletti érdeke ellen?

 Amikor a jog jogtalanságba fordul…

 Dr. Kardos Ferenc  gyermekpszichológus, mediátor a Kapcsolat Alapítvány kuratóriumának elnöke nyílt levelet írt a parlamenti képviselőhöz. Úgy látja hog a nagy jogalkotási folyamatban a gyermekek érdeke a legutolsó. Ugyanis az új törvénykezési javaslatok nem a problémák megoldására, a család egységének helyreállítására, hanem a gyors válásra és a "hatósági inrézkedéskre koncentrálnak. Megint a gyermek érdeke az utolsó a "jogtiszta" megoldások ellenében.

 Amikor a jog jogtalanságba fordul…

 Dr. Kardos Ferenc  gyermekpszichológus, mediátor a Kapcsolat Alapítvány kuratóriumának elnöke nyílt levelet írt a parlamenti képviselőhöz. Úgy látja hog a nagy jogalkotási folyamatban a gyermekek érdeke a legutolsó. Ugyanis az új törvénykezési javaslatok nem a problémák megoldására, a család egységének helyreállítására, hanem a gyors válásra és a "hatósági inrézkedéskre koncentrálnak. Megint a gyermek érdeke az utolsó a "jogtiszta" megoldások ellenében.

  Mint a mediációt Magyarországon az elsők között használó civil szervezet vezetője elismeréssel nyugtáztam a polgári törvénykönyv tervezett módosítását, hogy nálunk is bevezetik végre a kötelező mediációt családi konfliktusok rendezése érdekében az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a családi közvetítésről szóló több mint tíz éves (R) 98 1. számú ajánlásának megfelelően. Ez azt jelenti, hogy nemcsak felajánlhatja, hanem kötelezővé is teheti a bíró a mediációt, ha a szülők az egymás elleni háborúban képtelenek kettesben leülni és megbeszélni a gyermekükkel kapcsolatos fontos kérdéseket. A bíró által elrendelt fegyverszünet és a kötelező mediáció lehet a megoldás ezekben az esetekben. Még előremutatóbb azon törekvés, hogy váláskor először mediációval próbálkozzanak a felek, és csak ennek sikertelensége esetén válasszák a pereskedést. Nagyon hatékony alkalmazását láttuk ennek 1999-ben Angliában. A mediátorok az esetek 85-90 százalékában eredményesek voltak, és csak a fennmaradó esetek kerültek bíró elé. Az AJÁNLÁS fontosnak tartja azt is, hogy a gyermekvédelmi közvetítő a gyermek mindenek feletti érdekét tartsa elsődlegesnek, és a szülőket is rá kell vezetnie, hogy erre koncentráljanak a tárgyalás alatt.

    A mediáció (magyarul közvetítés) ősi módszer. Mindig is voltak olyan személyek, akikhez bizalommal fordultak a közösség tagjai, ha maguk nem tudták rendezni konfliktusukat. Európa pár évtizede újra felfedezte, és széles körben alkalmazza a módszert per megelőzési, perhelyettesítési szándékkal. Nálunk néhány civil szervezet kezdte bevezetni a 90-es években.

A kötelező mediációt először a Kapcsolat Alapítvány által szervezett kapcsolatügyeleteken alkalmazták. Néhány haladó gondolkodású családjogi bíró irányította oda a harcban álló elvált szülőket. Ezek a szolgáltatások a gyermekek és a családból eltávozó szülő közötti kapcsolat megmentésében segítenek. Akkor van rájuk szükség, amikor válás után a szülők konfliktusa miatt akadozik vagy megszakad ez a kapcsolat. A gyermek mindkét szülőhöz való jogát biztosítja oly módon, hogy mediátorai a szülők közötti megállapodást segítik létrehozni, majd ennek alapján fokozatosan helyreállítják a szülő-gyermek kapcsolatot.

    A mediátor egy, a vitában nem érintett semleges harmadik fél, aki segít a feleknek megállapodásra jutni. Ő vezeti a tárgyalást, a múlt eseményei helyett a jelenlegi problémákra és azok jövőbeli megoldására irányítja a figyelmet. A témákat a konfliktusban érintettek hozzák, a döntés is az övék. A tárgyalás írásbeli megállapodással végződik, és akkor jó, ha mindkét fél nyertesként áll fel az asztaltól. A mediáció gyors, olcsó és fájdalommentes megoldása a családi konfliktusoknak. Emellett új vitarendezési stílust tanít: hogyan kell az érdekeinket kifejezni, hogyan kell úgy egyezkedni, hogy a másiknak is jó legyen a megoldás, és ezért önként vállalja a megállapodás betartását. Aki egyszer részt vett már sikeresen befejeződött mediációs tárgyaláson, és megtapasztalta annak légkörét, a titoktartás biztonságát, kapcsolatainak megőrzését, a feszültség csökkenését, máskor is ezt a módot fogja választani, vagy maga is megpróbálkozik az ott tanultak alkalmazásával ahelyett, hogy ügyvédet fogadjon, bizonyítékokat gyűjtsön, tanúkat állítson a másik ellen, hogy minél jobban besározza őt a bíróság előtt a győzelem érdekében.

    Európában családi konfliktusokat ma már mediációval illik rendezni. Ott az ügyvédek is együttműködnek a mediátorokkal, ajánlják őket. Nálunk ezt egyelőre csak a legjobbak teszik meg. Tapasztalatunk szerint ők azok, akik mediátorhoz küldik a feleket, mielőtt bíróságra vinnék az ügyet. Akkreditált mediátorképzéseinken megjelennek már ügyvédek, bírók, jegyzők is. Vannak viszont néhányan, akik abból élnek, hogy férfi vagy nőpárti hozzáállással szállnak be apák és anyák háborújába, a konfliktus kiélezését okozva ezzel, miközben a gyermek mindenek feletti érdeke sérül, ami egyébként nemzetközi szerződésbe is ütközik a Gyermek Jogairól szóló New Yorkban 1989. november 20-án keltezett Egyezmény értelmében. Igaz, hogy ezek az ügyvédek kevesen vannak, de annál aktívabbak, a mediátorok munkáját gyanakvással figyelik, és nem partnerként viselkednek velük szemben. Ügyesen lobbiznak, parlamenti kapcsolataikat kihasználva arra is képesek, hogy megakadályozzanak egy haladó szellemű törvénymódosítást. Mediátorként persze megértem őket: mi tudjuk a legjobban, hogy az embereket érdekeik mozgatják. Azonban az már nem engedhető meg, hogy a saját érdeküket a gyermek mindenek feletti érdeke elé helyezzék. Vagy mégis?

    Nagyon vártuk a törvénymódosítást, amelyet a gyakorlatban már megelőztünk, és azt reméltük, hogy vége szakad ennek a kicsit hosszúra nyúlt 10 éves úttörő munkának . Túl szép lett volna. Négy parlamenti képviselő – szembefordulva az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a családi közvetítésről szóló ajánlásával – a kötelező családi mediáció ellen nyújtott be módosító javaslatot, a módosítás visszavonását indítványozva.

    Megmagyarázhatatlan, hogy ha 2009. január 1-től megkövetelik a jogi személyiségű gazdasági perekben a keresetlevél benyújtása előtt a kötelező alternatív konfliktuskezelést (ügyvédi egyeztető tárgyalás, békéltető testületek, mediáció), az emberi sorsokat érintő ügyekben ugyanez miért nem evidens a beterjesztőknek? Ha az előterjesztők komolyan veszik, hogy Európai Uniós ország vagyunk, inkább azt kellene javasolniuk, hogy a nép ügyvédje intézményéhez hasonlóan hozzák létre a nép mediátora intézményét is, amely egyezségkötésre, demokratikusabb, európaibb konfliktuskezelési kultúrára tanítaná az embereket, anyagilag is támogatva ezt a fajta magatartást, ahogy Nyugat Európa számos országában teszik. Ma nálunk az a helyzet, hogy ha a szülők az egymás elleni pereskedést választják, támogatást kapnak, a megegyezésre törekvő szülőket ez a támogatás nem illeti meg. A gyermek mindenek feletti érdekét az szolgálná, hogy amennyiben csak az egyik szolgáltatás támogatására van pénz, a nép mediátora intézménye kapjon elsőbbséget. Az már csak járulékos haszon, hogy ez csökkentené a bíróságok terheit és a társadalmi feszültséget is.

    Sajnos megvan a veszélye annak, hogy a módosító javaslat beterjesztői a többi képviselőt ráveszik indítványuk elfogadására. Az ügy szakértőiként fognak felállni a végszavazáskor, és a padsorokban ülő kollégáikat meg akarják majd győzni igazukról. Ha sikerrel járnának, ez azt jelentené, hogy ebben a feszült társadalmi helyzetben, amikor a családokban is gyakoribbak a konfliktusok, a válások száma nő, a gyermekek sérülnek, cserben hagyjuk a következő generációt.

    Valakiknek felelni kellene azért, hogy gyermekek százai, talán ezrei évek óta nem találkoznak valamelyik szülőjükkel. Ez a helyzet súlyosan veszélyezteti a gyermek későbbi párkapcsolatait, házasságát, szülő szerepét, társadalmi beilleszkedését, lelki egészségét. Ki mulasztott? A kapcsolattartó szülő feledkezett meg kötelességéről? A gondoskodó szülő akadályozta kötelessége teljesítésében? Az oktatásban kellene többet foglalkozni családjogi, erkölcsi, lélektani kérdésekkel? A tömegtájékoztatás megtesz ezért mindent? Milyen szerepük van ennek a helyzetnek a kialakulásában azoknak a civil szervezeteknek és médiáknak, amelyek a nők vagy a férfiak jogait képviselve egymásnak ugrasztják az anyákat és az apákat, megfeledkezve a gyermek érdekéről? Lehet, hogy a gyámhivatal volt erélytelen, és nem alkalmazta a törvény szigorát megfelelően? Esetleg hibás a jelzőrendszer? Mekkora a felelősségük az olyan ügyvédeknek, akik nem partnerként, hanem ellenfelekként viselkednek kapcsolattartási ügyekben? Vagy a jogalkotók felejtettek el hatásos jogszabályokat létrehozni?

    Tisztelt Parlamenti Képviselők!

    Tudom, el vannak foglalva a gazdasági válsággal, de arra kérem Önöket, figyelmüket most fordítsák a gyermekek felé. Amikor négy képviselőtársuk javaslatánál megnyomják majd a gombot, gondoljanak az elvált szülők gyermekeire. Arról szavaznak, szüleik továbbra is jogi csatározásokban döntsék-e el, kinek van igaza, vagy az új törvény inkább irányítsa őket közvetítőhöz, hogy gyermekeik érdekében állapodjanak meg békésen további sorsukat illetően.

    Nagy a tét: a gyermekek egészséges vagy deviáns irányú fejlődése. Érezzék át ennek felelősségét!