EuroAstra

2010-ben nyitja meg újra kapuit a Vatikáni Könyvtár

vk.thumbnailKét éve kezdődött meg a Vatikáni Könyvtár felújítása, s várhatóan 2010-re fejeződik majd be. Cesare Pasini prelátus, a Vatikáni Könyvtár prefektusa a Vatikáni Rádiónak adott interjúban beszámolt a könyvtárban történő legfontosabb fejlesztésekről, valamint a tervezett jövő évi programokról.

Cesare Pasini prelátus a számos fejlesztés közül kiemelte a fénykép-, valamint a restaurátor-műhely felújításának fontosságát, és elmondta: az ideiglenesen a Vatikáni Levéltárban őrzött könyvtári kéziratok is visszakerülnek eredeti helyükre, így a megnyitást követően a kutatók számára újra hozzáférhetőek lesznek.

Beszámolójában hozzátette, hogy a Vatikáni Könyvtár megnyitása alkalmából tervezik a könyvtár teljes történetét összefoglaló többkötetes mű kiadását is, melynek első része a kezdeteket, vagyis a XV. század második felét, valamint a XVI. század első felét mutatja majd be. A Vatikáni Könyvtár történetének kezdete V. Miklós pápa nevéhez fűződik: ő rendelte el a meglévő kéziratok összegyűjtését és rendszerezését. A gyűjtemény azóta is napról napra bővül és a világon egyedülálló.

A 2010-es megnyitás alkalmával tudományos kongresszusra is sor kerül majd, amely a tervek szerint a könyvtár céljairól, fontosságáról, küldetéséről és mint a kutatások alapvető helyszínéről számol majd be – mondta a Vatikáni Rádióban Cesare Pasini prelátus, a Vatikáni Könyvtár prefektusa.

A könyvtár honlapja: www.vaticanlibrary.va

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük