Rafael Balázs: Cseh Tamás, a Dalnok és az Indián meglelte hazáját
5 perc olvasás
Egy közös fotó 1988-ból a táborból az indián emlékekrőlÜlünk, szemben egymással a Komáromi Kisgaléria irodájában, s keressük a szavakat. A Dalnok és az Indián – mit tudunk újat mondani most Róla, amikor… Ő már túl van a legnehezebben. Mi talán soha, míg itt vagyunk, nem tudjuk feldolgozni a halálát.
Egy közös fotó 1988-ból a táborból az indián emlékekrőlÜlünk, szemben egymással a Komáromi Kisgaléria irodájában, s keressük a szavakat. A Dalnok és az Indián – mit tudunk újat mondani most Róla, amikor… Ő már túl van a legnehezebben. Mi talán soha, míg itt vagyunk, nem tudjuk feldolgozni a halálát.
– Miről meséljek? – kérdezi Ölveczky Gábor grafikus. – Nagyon nem szeretnék előtérbe kerülni; ízléstelen lenne. Sokaknak most vált egyértelművé, hogy én az Indiánnal lettem igazán „egy" Tamással.
Nagyokat hallgatunk. Nem akar beszélni az Indiánról (így mondja, tulajdonévként, különös és különleges fogalomként hangsúlyozva); aztán szinte végig arról esik szó.
– Mi volt ez? Csengey Dénes (fiatalon elhunyt rendszerváltó politikus, irodalmár, szövegíró, Cseh Tamás egy lemezét, a Mélyrepülést vele csinálta), tehát Csengey mondta: Az Indián szabadságszínház. Más volt, mint a dunai indiánoké; az a játék még a harmincas években született, Baktay Ervin fordító, író, orientalista szervezésében, ma is létezik; ezt a gimnazista, az érettségiző Cseh Tamás találta ki.
– Az Indián vagy a Dalnok: melyik volt az egyértelműbb?
– A Dalnokot feltétel nélkül elfogadtam; az Indiánt már nem egészen. De erről ne… Ez volt Ő. Nem is tudom, minek nevezzem; játék persze, felnőtt játék. De egy egész éven – s így egy életen… – át tartó dolog. Ötvenkét hetes játék, amiből kettő a valódi, „éles", a többi felkészülés. A sátrak, ruhák, a felszerelések, fegyverek… és kell, hogy minden eredeti jellegű, kézimunkával készített, hasonló, autentikus legyen. Nagyon fontos volt. Hogyan tovább? Nem tudom.
– Ott a bikaistálló, Tamásék bakonybéli háza… a bázis, ahonnan folytatódhat talán.
– Igen, azt a házat az Indiánnak is csinálta.. Ott voltunk most mi is, persze, hogy Ő meghalt. Vittük szent virágunkat, a zsályát, a gyertyát, a mécsest, ott voltak a barátok… Erről is, erről se szívesen. Tamás betegségéről általában nem szívesen. A hajnalcsillag… igen, kultikus, gyönyörű minta a lakota patchworkön; feleségem készítette, én borítottam a sírgödörben lévő koporsóra. Hiszen társam volt.
Felidézzük a filmet, amit kinn a Bakonyban forgatott egy stáb. A mindig nyitott, szapora szavú, kedves ember ezen hallgat. Pedig civilben van, de szent helyen.
-Ez a lakoták egyik tábora – mondja. – Mondok egy lakota szót: Héjapi, azaz beszéltem. Ennyi. Az indián zárkózott. Csak a lényeg."
– Az Indián arra is jó, hogy kiderül: ki mire való. Sokkal konkrétabb helyzetek alakulnak ki, mint a hétköznapokban, ahol bizonyítani kell. Kőkeményen. Egyébként komoly elvakultság kell hozzá; ott teljesen átadjuk magunkat a játéknak. És ez a XIX. század; persze nagyon nehéz visszabillenni. Például szinte fotózhatatlan, mert zavaró a modern kultúra – persze volt rá példa, hogy jó képek születtek; nemcsak ez, amire igen büszke vagyok, mert Tamással állok rajta. Korniss Péter például úgy tudott minket fotózni, hogy az egy csoda volt. Az indián nem szereti a fotót, én sem igazán. Mert valami olyan érzésük van, hogy a lelküket elrabolják. Kivéve a harcosokat. Ők bátrak. Ők nem félnek. Ők vállalják… A XIX. század végén már úgy érezték, ez a túlélés, a megmaradás záloga.
– Bereményi? Járt köztetek?
– Volt vendég, megnézte, de vendég volt. Nem más. Az ő világuk nem ez volt. Az a daloké. A világ egyik legcsodálatosabb párosa. Lezárult, Tamás elvitte őket, Géza most már csak hallgat. Bereményi hatalmas szerencséje, hogy valaki az ő gondolatát, az ő versét olyan zenébe foglalta. De hát az a közös munka… Szépen szól erről Tamás a Beszélgetőkönyvben. El kell olvasni.
– Mit szeret hallani Tőle leginkább a barát?
– Nagyon nehéz választani. Talán most A jobbik részem (Új dalok).
Belőlem valaki útra vált
Útra a jobbik részem
Kiment belőlem, itt hagyott
Csak úgy észrevétlen
Félre se néztem, annyi volt
Csak annyi volt, egy szót se szólt
Hirtelen elment, itt hagyott
Valaki útra vált, a jobbik részem…
Meg a Legénytánc A véletlen szavai közül. S a riportírónak?
– Ugyanonnan A bárány az üres lakásban… Nem tudom, ez, valahol az Isten báránya?… Agnus dei… megjelenik a Valódi levélben is.
…És az a bárány ott őrjöngve tombol,
csöndet nem törve meg, hangtalan rombol,
egy világot szétdarabol.
Őrjöngő bárány egy üres lakásban,
mindig ezt látjuk a lenti vásárban,
dühöng, míg nem vagyunk ott.
Őrjöngő bárány az üres lakásban,
látod, míg ott vagy a lenti vásárban,
egy világot szétdarabol.
És ugyanerről a lemezről ez szólalt meg a temetésen:
Megyek az utcán lefelé,
nyitott kabátban hazafelé,
lehet úgy fél hét felé,
megyek a nincsből a van felé.
Cipőmben ott az üzenet,
az hajtja összes léptemet,
visznek szárnyas bokák,
minden lépésnél van tovább.
– Tamás, indián nevével Füst a szemében: már meglelte hazáját. Maradjon meg nekünk így, ne sajátítsa ki senki. Így marad mindannyiunké.
Az eredeti megjelent:
