Kutatók Éjszakája 2009
„Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi"
(Albert Einstein)
„Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi"
(Albert Einstein)
Einstein közismert mondását választotta mottójául az idei Kutatók Éjszakája, amely 2009. szeptember 25-én délutántól kezdve több mint 600 ingyenes programja során mutatja be közérthetően a tudományos módszereket és eredményeket, tudományos előképzettséggel nem rendelkezők számára is.
Az egész Európában méltán népszerű fesztivál során a világ újabb szeleteinek megismerésén dolgozó emberekkel, pályájukkal, eszközeikkel és gondolataival ismerkedhetnek meg a hazai érdeklődők úgy, hogy közben érdekes programokon vesznek maguk is tevékenyen részt. A rendezvénysorozat célja a szórakoztatáson túl az, hogy minél több fiatalt győzzön meg arról, érdemes olyan pályát választania, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak a tudományos vagy műszaki ismeretek, és az új dolgok felfedezése.
A 2009-es fesztivál a Kreativitás és Innováció Európai Évének kiemelt programja, és az év magyar nagykövetének, Losonczi Áronnak – a fényáteresztő beton feltalálójának – fővédnöksége alatt áll. Az esemény budapesti nyitóprogramja az európai év egyik kiemelt rendezvénye is egyben; Hogyan lesz a tudásból termék? címmel nyilvános kerekasztal-beszélgetés zajlik az innovációról és az eredmények hasznosításának kultúrájáról a hazai és nemzetközi gyakorlat tükrében, neves hazai tudósok részvételével.
Egy fiataloknak szóló pályázat is színesíti a rendezvényt: értékes tárgynyereményekért videófilm-készítő versenyt írt ki 14-18 és a 19-25 éves fiatalok számára maximum 3 perc hosszú, kutatással kapcsolatos kisfilmek elkészítésére a szervező Tempus Közalapítvány. A pályamunkák feltöltésének határideje: 2009. szeptember 11.
Ízelítő a programokból:
Kezdetnek szálljon ki a vízzel hajtott álomautóból és igyon egy pí-sört. Próbáljon meg eligazodni a saját mentális térképén! Majd tegyen egy sétát a martonvásári fitotronban, a szegedi Füvészkertben vagy repüljön át Budapest felett repülésszimulátorral! Ha megéhezik, nézzen be a molekuláris konyhába, vagy a biotechnológiai boszorkánykonyhába és fogyasszon kőkorszaki öko-ételeket! Ha már úgyis ezen a területen jár, ismerkedjen meg a dínók világával és tesztelje új tudását! Vizsgálja meg mobil távcsövekkel a Holdat és más égitesteket, majd tudja meg, hogyan befolyásolja észrevétlenül az internet a véleményünket, vagy vegyen észt, udmurt vagy komi-permják nyelvleckéket! Ha jobban érdekli a természet, ismerje meg a környezet gyógyító hatását, látogassa meg a látványos fizikai és kémiai kísérleteket, és próbálja ki a hűsítő szellő erejét!
Számos budapesti helyszín és 18 további város – Baja, Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Kecskemét, Martonvásár, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza, Pécs, Piliscsaba, Sárospatak, Sopron, Szarvas, Szeged, Szombathely és Veszprém – egész napos, igen gazdag fesztiválprogramjai nyújtanak felfedezésre váró kulisszatitkokat a tudomány világából mindenkinek.
További információk, kisfilm-pályázat, részletes programok leírása és feliratkozás a regisztrációköteles programokra: http://www.kutatokejszakaja.hu/
A Kutatók Éjszakája 2009 központi programajánlója
Millenáris Park
15.00-24.00: Kutatási Börze
20.00-24.00: Csillagászati bemutató
Millenáris Park, B csarnok
15.00-24.00: ZöldPont Kiállítás
17.45-18.25: Csoportos pályaorientációs tanácsadás általános iskolás felső tagozatosok részére [Regisztrációköteles program]
18.30-19.10: Csoportos pályaorientációs tanácsadás középiskolások részére [Regisztrációköteles program]
19.30-20.00: Egyéni pályaorientációs tanácsadás kicsiknek és nagyoknak
Millenáris Park, B csarnok oktatóterem (Növénykórtan Labor)
Workshopok folyamatosan:
- Gumicukor vírusok / Jelly candy viruses
- DNS kivonás házilag / Home brewn DNA
- Lenyűgöző betegségek / Amazing diseases
Millenáris Park, B csarnok, Galéria színpad
19.00-20.00: A Mars-kutatás legújabb eredményei
A THE magazin programja
20.00-21.30: Látványos természettudományos kísérletek (I. rész)
A THE magazin programja
21.30-23.00: Látványos természettudományos kísérletek (II. rész)
A THE magazin programja
Millenáris Park, Csodák Palotája, különterem
16.00-18.00: Kerekasztal beszélgetés: Hogyan lesz a tudásból termék? [Regisztrációköteles program]
Millenáris Park, B csarnok, Nagyszínpad;
15.00: Megnyitó
15.00-24: Tudományos előadás-sorozat:
- Kis ökolábnyommal könnyen ugrálhatsz!
A Bocs Alapítvány előadása - Jeltovábbítási terápia, molekuláris diagnosztika és személyre szabott terápia – áttörés a gyógyszerkutatásban
Prof. Kéri György a Vichem Chemie Kutató Kft. alapítójának előadása - Díjkiosztó Gála
- A Gömböc története
Domokos Gábor előadása - Dr. Stépán Gábor előadása a forgalmi dugókról, ennek részeként reflexeink késésével kapcsolatos dinamikai problémákról
- Komplex rendszerek elemzése, avagy „Az élet, a világmindenség meg minden."
A Kürt Zrt. előadása - Ami az izzólámpa helyett világít
A Világítástechnikai Társaság előadása - Amiért érdemes volt otthagyni a PHD-t: multimédiát mindenkinek!
Prezi.com - Web 2.0: hogyan alakítják át az életünket a közösségi hálózatok? Átalakítják?
A Web and use előadása
Millenáris Park, Csodák Palotája
17.00-24.00: Csodák Palotája
Millenáris Park, Kürt-színpad
21.00-23.00: Zenél a Kürt Band
Millenáris Park, MESSER-színpad
16.00 – 17.30: Légből kapott varázslatok – látványos kísérletek a levegőt alkotó gázokkal (a Messer Hungarogáz Kft. programja)
18.00 – 19.30: Légből kapott varázslatok – látványos kísérletek a levegőt alkotó gázokkal (a Messer Hungarogáz Kft. programja)