Díjakat Adott át A Püspöki Konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia posztumusz Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Ozsvári Csaba ötvösművésznek az egyházművészet területén maradandót jelentő liturgikus és szakrális művészi alkotásaiért, valamint küldetésként megélt munkásságáért, és Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Tóth Sándor író, költő, újságírónak munkássága elismeréseként. A díjakat Erdő Péter bíboros adta át Ozsvári Csaba özvegyének és Tóth Sándornak december 1-jén az MKPK székházában.

A díjazottakról

Ozsvári Csaba 1963-ban született egy nem hitetlen, de vallását nem gyakorló családban. A művészeti középiskola után az Iparművészeti Főiskolán tanult. Diplomamunkája a csempeszkopácsi templomhoz készített domborított bronzkapu volt. Ezen a kapun belépve indult el az Istenhez vezető úton, szenvedélyesen keresve a vele való találkozást.

Főleg egyházi megrendelésekre dolgozott. Legismertebb alkotásai: a magyarországi látogatása alkalmából II. János Pál pápának ajándékozott misekönyvborító, amelyet XVI. Benedek pápa jelenleg is használ ünnepi alkalmakkor, az esztergomi bazilika misekönyvének díszborítása, a budapesti, majd a brüsszeli nunciatúra kápolnájának ötvöstárgyai, valamint a Váci Egyházmegye több jelentős tárgya. Ő készítette az óbudavári Schönstatt-kápolna egységkeresztjét, amelynek kicsinyített mását személyesen adhatta át Benedek pápának idén áprilisban Rómában. Az ő munkája a Vatikánban egy Vir Dolorum domborítás, Joseph Ratzinger bíboros egyik mellkeresztje, egy kehely, amelyet 2008-ban ajándékoztak a magyar főpásztorok a Szentatyának és a Batthyány-Strattmann László boldoggáavatására készült ereklyetartó.

Hivatása a szépség volt, amely feloldhatatlanul szoros kapcsolatban áll a hittel, a szeretettel. Isten közelségét olykor megrendítő erővel tapasztalta meg munkájában is. Hitvallása szerint a liturgikus ötvöstárgyak feladata nem pusztán az ábrázolás és a díszítés, hanem az emberré lett Isten, a Megtestesülés iránti fogékonyság ébrentartása. Olyan valóság felé nyit ablakot, amely más utakon megközelíthetetlen. Munkáin keresztül elsősorban nem a személyes hitét, vallásos érzelmeit, hanem az Anyaszentegyház hitét fejezte ki.
Két utolsó munkája az épülő pátyi római katolikus templom bronzkapuja volt, amelynek kazettái már csak részben készülhettek el, és egy ausztriai Mária-kegytemplom bronzkapuja, amelynek a terveivel készült el.
Magyarsága természetes módon jelent meg műveiben. Anyanyelvi szintű könnyedséggel ötvözte az évszázados hagyományokat sajátos kifejezésmódjával. Művészetét nem a stílusok, irányzatok határozták meg, hanem az a cél, hogy az embert az Istenhez emelje, érzékelhetővé tegye számukra a Végtelent.

Küldetésként megélt munkásságával számos elismerést szerzett a magyar katolikus művészetnek és kultúrának határainkon innen és túl. Ozsvári Csaba szerető, hűséges férj, öt gyermekét nevelő jó családapa, nagyszerű művész volt, akit 2009. július 9-én az óbudavári Schönstatt-kápolna mellől szólított magához az Úr.

Tóth Sándor Szolnokon született 1939-ben. Középiskolai éveit az esztergomi ferences gimnáziumban töltötte, majd Egerben és Budapesten a Központi Szemináriumban tanult teológiát. Itt került kapcsolatba Sík Sándorral, akitől bíztatást kapott kezdeti írásai folytatásához. Szubdiakonátus előtt döntött úgy, hogy nem a papi hivatást választja, hanem a civil életben lesz hű egyházához.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári diplomát magyar-történelem szakon, ám végül az újságírói pálya mellett döntött. Elvégezte az újságíró szakot, a Zeneakadémián vizsgát tett zenetörténetből és az Országos Filharmónia első kategóriás műsorvezetője lett. Régi hangszeresekkel járta az országot, akikkel templomokban, hangversenytermekben, művelődési házakban idézték fel „őseink buzgóságát" irodalomban és zenében.

Közben tanulmányokat írt a keresztény nevelésről és a keresztény kultúra fontosságáról a családban. Részt vett az Éneklő Egyház prozódiai munkálataiban, új szövegeinek írásában is. Harminckilencedik éve az Új Ember belső munkatársa. Számos tanulmánya, interjúja jelent meg az irodalom, a vallás és a nevelés témájában a Vigília, a Duna-part, a Jel, valamint a Távlatok című folyóiratokban. Irodalmi munkásságáért, keresztény újságírói tevékenységéért a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét és József Attila-díjat kapott.

1990-től politikai szerepet is vállalt, képviselőként a keresztényszociális és kulturális ügyek érdekében szólalt fel az Országgyűlésben.

1994-ben a Vitéz János Tanítóképző Főiskola oktatója, majd tanszékvezető docense lett. Tizenhat éve tanít a PPKE Bölcsészettudományi Karán. Pedagógiai munkásságának legfontosabb vezérfonala a keresztény szellemiség, a tiszta humanizmus számára mindig Krisztus evangéliumának humanizmusa. Ennek szellemében szervezi évente az irodalmi-zenei programokat is az intézményben, amelyekre országos hírű művészeket hív meg. Munkájának elismeréseként Pro Urbe Esztergom-díjban és Májer István-díjban részesült „Esztergom nevelésért".

Évek óta az Érseki Teológiai Főiskola óraadó tanára, ahol spirituális magyar és világirodalmat, szép magyar nyelvet tanít. Az egyházmegye Szent Gellért-díjának arany fokozatát is kiérdemelte.

A Magyar Katolikus Rádiónak alapításától külső munkatársa. 1988-tól a Magyar Rádió egyik ünnepi jegyzetírója, vallási események riportere, a Magyar Televízió és a Duna Televízió vallási, kulturális adásainak külsős szerkesztője, forgatókönyvírója, közreműködője volt.

Nevéhez kötődik Az igazság megszabadít benneteket című felnőtt katekizmus, valamint Martini bíboros Mária tovább szenved című könyvének fordítása. Az idén jelent meg Csillagárnyék című verses és műfordításkötete a Szent István Társulatnál.

Feleségével, aki a családnak szentelte életét, öt gyermeknek és ma már nyolc unokának örvendenek. A hetvenéves Tóth Sándor ars poeticája: „Alkonyatban is a fények őriző, csendes társai / Foglyai a megtartó szabadságnak, / s a földi fogság szabadjai."

^{MKPK Sajtószolgálat}