P. Ferdinand Verbiest, A Feltaláló Jezsuita Misszionárius

P. Ferdinand Verbiest jezsuita misszionáriusP. Ferdinand Verbiest jezsuita misszionárius, a pekingi csillagvizsgáló és a császári matematikai tanács vezetője, Kanghszi császár nevelője és barátja rendkívül sokat tett a keresztény hithirdetés elősegítésére Kínában, mindezek mellett számos műszaki találmánnyal ajándékozta meg a világot.

Ferdinand Verbiest 1623. október 9-én született a flandriai Kortrijk melletti Pittemben. Édesapja Joos Verbiest végrehajtó és adószedő és Anne van Hecke a legidősebb fiúkat, kiváló iskolákban tanítatták, több nyelven: latinul, németül, hollandul, spanyolul és olaszul beszélt.

1641. szeptember 2-án belépett a Jézus Társaságába, a humán tanulmányait Kortrijkben és Bruges-ben végezte, majd a löweni Lelie kollégiumba került, ahol filozófiát és matematikát tanult. A teológiai tanulmányait már Sevillában végezte, mert missziós munkára jelentkezett, itt 1655-ben pappá szentelték, először Chilébe szánták tanárnak, bár kétszer is kitűzték az indulási időpontot, de végül mégsem utazhatott el.

Az újvilági missziós tervek meghiúsulása után, a teológiát Rómában fejezte be, ahol még csillagászatot tanult, mert már nem a dél-amerikai missziókba szánták, hanem a Távol-Keletre. 1658-ban indult el Lisszabonból Kínába, P. Martino Martini SJ (1614-1661) atyával és másik 35 misszionárius társával, valamint az indiai alkirállyal együtt. Magukkal vitték VII. Sándor pápa rendeletét, amelyben engedélyezte a kínai rítusok használatát.

A hajójuk 1659-ben érkezett meg Makaóba, addigra az alkirály és a misszionáriusok többsége az útközben meghalt. Az első kínai misszionáriusi kinevezése Sanhsziba /Shanxi/ szólt, de már a következő évben P. Adam Schall (1591-1666) jezsuita misszionárius, a pekingi csillagvizsgáló és a császári matematikai tanács vezetője az asszisztensének választotta.

Miután nagy szorgalommal megtanult kínaiul, megkapta a Nan Huairen nevet.

Kanghszi császárSajnos a politikai helyzet nagyon hamar drámaira fordult, mivel 1661-ben elhunyt Suncsi /Shunzhi/ (1638-1661) császár, 23 éves korában.

Az utódja, a fia Kangszi /Kangxi/ (1654-1722) császár még csak 7 éves volt, így a kormányzás négy régens kezébe került, akik az elhunyt császárral szemben nem támogatták a jezsuitákat, sőt üldöztetést szenvedtek.

A Csing-dinasztia mandzsu származása miatt, az államvallásnak a sámánizmust választották. A hagyományok szerint a rivális sámánok nyilvános versenyeken bizonyították a mágikus hatalmukat. Ezt a gyakorlatot tudományos életben is alkalmazták, a kínai muszlim vallású csillagász, Jang Kuang-hszien /Yang Guangxian/ (1597-1669) kiadott egy pamfletet a jezsuiták ellen és nyilvános csillagászati versenyre kihívta P. Schallt. A versenyt P. Schall elvesztette, emiatt nemcsak, hogy leváltották a matematikai tanács vezetéséből, hanem az összes jezsuitát börtönbe zárták és megvádolták őket, hogy hamis vallást hirdetnek. A rabokat, olyan módon kötözték egy faszerkezethez, hogy sem állni, sem ülni nem tudtak, általában két hónap alatt elpusztultak az így büntetett rabok.

Azonban szerencséjükre 1665. április 16-án egy heves földrengés elpusztította a börtönt. Egy rendkívül nagy meteort láttak az égen, amely megsemmisítette a császári palotát is. Ezt rossz jelnek vették és elengedték a jezsuita foglyokat. Előtte még tartottak egy bírósági tárgyalást, amelyen Schall és Verbiest atyákat két társukkal együtt Kantonba száműzték, ahol P. Schall egy év múlva meghalt.

1669-ben Kanghszi császárnak sikerült megszerezni a hatalmat, a korrupt régenstől, akit letartóztattak, majd jelentették, hogy az 1670-es évre kidolgozott naptár hibás, amelyet Jang Kuang-hszien dolgozott ki. Erre Kanghszi császár nyilvános próbát parancsolt, hogy összehasonlítsák az európai és a kínai csillagászat eredményeit.

A próba három részből állt: meg kellett állapítani egy adott nap hosszúságát, a Nap és a bolygók állását egy adott napon és egy várható holdfogyatkozás pontos idejét. Jang és Verbiest bármilyen eszközt használhatott a rendelkezésükre álló matematikai eszköztárból, a bíró pedig majd "az ég lesz".

A versenyt a csillagászati irodában tartották magas rangú kormányzati tisztviselők és a csillagászok jelenlétében. Janggal szemben Verbiest a legutolsó adatokat használta Rudolf-táblán és távcsövek segítségével megfigyeléseket végzett. Mind a három próbát megnyerte, így azonnal megtették a matematikai testület vezetőjének és a csillagvizsgáló igazgatójának.

A száműzött jezsuiták visszatérhettek a missziójukhoz, eközben Jang szenvedte el azt a szörnyű halált, amelyet a jezsuitáknak szánt.

Verbiest csillagászati tanulmányaAz 1670. évre kiadott naptárba szükségtelenül bekerült egy plusz hónap, amely a hibák forrásául szolgált. Ezért P. Verbiest javasolta a császárnak, hogy távolítsák el ezt a hónapot és hozzák összhangba a hagyományos kínai holdnaptárt a nyugati csillagászati naptárral. Ez a hagyományokra nagyon kényes kínai tudósok szemében nagyon vakmerő újításnak tetszett, de a császár személyesen meggyőződött az újítás hasznosságáról, így jóváhagyta az új naptárt.

A császári csillagászati intézet tudósai szerették volna visszavonatni a rendeletet, de a császár válaszában leszögezte: "Nem az én jogköröm a naptár megállapítása, mert a naptárnak az éggel kell egyetértésben lenni. Az extra hónapot ki kell venni."

Kanghszi császár tanulP. Verbiest szoros barátságot kötött Kanghszi császárral, aki gyakran kikérte a véleményét geometriai, filozófiai és a zenei kérdésekben. Az európai tudományok iránt érdeklődő császárnak külön öt hónapos kurzust tartott a jezsuita misszionárius, amikor a császár szabályosan a diákja lett. Főként aritmetikát és csillagászati ismereteket tanított, de bevezette a kínai uralkodót a geodézia, a topográfia és a térképészet rejtelmeibe is.

Később gyakran elkísérte a tudós jezsuita a császárt vidéki utazásaira is, valamint a kínai tudományos élet fejlesztése érdekében hat kötetben lefordította kínaira Eukleidész geometriáját.

P. Verbiest nagyon remélte, hogy megismétlődhet a régi bibliai történet, amikor az ég, a betlehemi csillag keleti királyokat vezérelt a hit útjára. Noha ez nem teljesült, de a császár az európai tudományt elismerve hatalmas engedményeket tett a keresztény vallás tekintetében. A jezsuita misszionárius minden lehetőséget felhasznált a keresztény hit terjesztésére, amiben a császár támogatta, amikor kinevezte az egyik legmagasabb rangú mandarinjának és engedélyezte, hogy a birodalmában bárhol prédikálhatnak a keresztények istenéről.

Az érdemeit felismerve 1677-ben P. Verbiest lett a kínai jezsuita misszió vezetője, aki új lendületet adott a misszionáriusi munkának. Egyrészt szorgalmazta az európai segítséget, mind emberi, mind anyagi téren. A helyi, kínai születésű papság képzésének az igénye már a kínai misszió elején felvetődött, de elég kevés lépés történt ebben a dologban, a jezsuita misszionáriusok munkáját rendkívül sok kínai katekéta segítette, akik az üldöztetések és a megpróbáltatások idején is hűségesek maradtak a keresztény hitükhöz és a misszionáriusok iránt.

Már 1615-ben, V. Pál pápa engedélyezte a kínai nyelv használatát a szentségek kiszolgáltatásánál, de P. Verbiest 1680-ban, egy állandó képviselőt (prokurátort) küldött Rómába, P. Philippe Couplet SJ (1623-1693) személyében, hogy a kínai ügyeket képviselje a Szentszéknél.

Ajándékba elküldték P. Luigi Buglio SJ (1606-1682) kínai nyelvű misekönyv fordítását. A jezsuita atya nemcsak kiváló matematikus és csillagász volt, hanem egyben számos gyakorlati tervnek is a szülőatyja.

A sok tervezete közül kiemelkedett egy vízvezeték megtervezése, valamint a császári hadsereg számára 132 ágyút öntött, amelyek messze felülmúlták a korábbi kínai fegyvereket, az új ágyútalpa pedig még az európai modelleket is meghaladta.

Érdekes módon a fegyverek gyártását XI. Ince pápa, mint a "profán tudomány hozzájárulását a nép védelme érdekében" jellemezte.

Verbiest világtérképeMás találmányai mellett propellerrel hajtott hajókat is épített, több mint harminc könyvet írt.

A legfontosabb művei kínai nyelven: Kanyu tushuo (A világtérkép magyarázata) 1672, Kanghszi jungnien lifa /Kangxi yongnian lifa/ (Kanghszi császár naptára) 1678, Csiaojao hszülun /Jiaoyao xulun/ (A hit alapjainak magyarázata), latinul: Astronomia Europea (Európai csillagászat) 1687, valamint számos térképet is rajzolt.

A kereszténység szempontjából a legfontosabb műve a Taohszüe kia csuan /Daoxüe jia quan/ (Az igaz vallás bizonyítékai) címen, 1688-ban jelent meg, amelyben ismertette a keresztény tanítás lényegét, később ez a könyv képezte a kínai keresztény irodalom alapját.

Ehhez járult a kínai nyelvű katolikus misekönyve, a jezsuita misszionárius rendtársai részére összeállított egy mandzsu nyelvkönyvet is.

A legmaradandóbb dolgokat azonban a csillagászat terén alkotta meg, a pekingi császári csillagvizsgálót új műszerekkel szerelte fel, valamint miután megoldotta naptárkérdést, összeállított egy összehasonlító táblázatot a nap- és holdfogyatkozásokról az elkövetkező kétezer évre.

Nagyon megörült ennek a császár és jutalmul magas kitüntetésben részesítette, egyben a további sikeres munka érdekében, 1673-ban teljesen újjáépítette a csillagvizsgálót, amelyet még 1279-ben alapítottak meg. A régi elavult eszközöket, egy múzeumba szállították, helyettük a P. Verbiest által, 1669 és 1674 között tervezett és elkészített hat új műszert állították fel. Köztük egy közel két méter átmérőjű égi földgömböt, amelyet mint térképet használtak az egyes égi objektumok azonosításakor, valamint két szintén közel két méter átmérőjű armilláris gömböt, vagy más néven az armilláris szférát, egy körgyűrűkből álló csillagászati eszközt, amelyet főleg az ókorban és a középkorban használtak, az égbolt modelljeként is emlegettek. A fémgyűrűk az éggömb legfőbb köreinek, vagyis az Egyenlítőnek ekvátornak, az ekliptikának, a horizontnak, a meridiánnak a különböző térítő- és sarkköröknek feleltek meg. Ezeket a gyűrűket szögmérésre alkalmas skálabeosztással látták el. A szerkezet központjában egy gömb foglalt helyet, a Napot demonstrálta.

Segítségével valójában a központi bolygó körüli csillagok mozgását lehetett megfigyelni, modellezni. Ez a csillagászati eszköz a középkor elején eltűnt Európából. Csak később jelent meg ismét az öreg kontinens tudományos életében, az arabok közvetítésével. Egyre tökéletesebb modelleket alkottak, így P. Verbiest Kínában megalkotott modellje egy egyenlítői armilla volt, amely a szoláris idő, pontos mérését segítette elő. A középkorban az armilláris gömbök már a bölcsesség a tudás és a hatalom szimbólumai voltak. Ezeken kívül még egy irányszögmérőt (azimutot), egy kvadránst, és egy szeksztánst készített. A finom csillagászati műszerek 15 ívmásodperc pontosságú mérésekre is képesek voltak.

Az új csillagászati eszközökről egy 16 kötetből álló könyvsorozatot is írt, Hszin csi lingtaj Jihszinag csi /Xin zhi lingtai Yixiang zhi/ (A csillagvizsgáló újonnan épített csillagászati műszerei) címmel 1674-ben, ebben pontosan ismertette az eszközök terveit, az alkalmazási és a másolási lehetőségeket. Az eszközöket jól képzett kínai bronz öntőmesterek készítették, a sárkányokkal díszített, bronzból készült csillagászati eszközök viszonylag nagy méretűk ellenére, nagyon könnyen kezelhetők voltak.

A tervek eredetileg európai forrásokon alapultak, elsősorban a dán csillagász Tycho Brahe (1546-1601) elgondolásait alkalmazták. A P. Verbiest által tervezett csillagászati műszereknek érdekes az utóéletük, mivel a császári palota egyik tornyában elhelyezett, tökéletes állapotban megmaradt eszközöket a nemzetközi csapatok, a boxer-lázadás (1900) után Berlinbe vitték, a jezsuiták tudományos könyvtára pedig az orosz cár birtokába került. A matematikai és a csillagászati munkákban volt időszak, amikor 160 kínai tisztségviselő (magas rangú mandarin) segítette a jezsuitákat.

Verbiest gőzautójaEgyes vélemények szerint 1670 körül P. Verbiest megépítette a világ első gőzzel hajtott gépkocsiját, az teljesen kétségtelen tény, hogy a csillagászati kutatások mellett sok kísérletet végzett a vízgőz felhasználásáról. Az autó tervezete, amit a kínai császár számára szánt játéknak, az Astronomia Europea 1672-ben megjelent munkájában található meg.

Az első önjáró, vízgőzüzemű jármű valóságos megépítése meglehetősen esetleges, mivel a leírás szerint a modell csupán 60 cm hosszú volt, így sem vezető, sem utas nem férhetett bele. A gőzt egy labda alakú kazánban fejlesztették, ahonnan egy csövön keresztül jutott el, az egyszerű, nyitott gőzturbinákig (bár ezeket talán inkább vízkerekeknek lehetne nevezni), amelyek meghajtották a hátsó kerekeket. Nincs rá konkrét bizonyíték, hogy az autó megépült, de a korabeli kínai fémmegmunkáló technika mindenképpen alkalmas lehetett a munka elvégzésére, hiszen ennél sokkal finomabb megmunkálást kívánó, precíziós csillagászati eszközöket készítettek a csillagvizsgáló részére. Később Európában elkészítették a megnagyobbított modellt, amely működőképesnek bizonyult.

Első alkalommal a császári udvarban, Manuel de Saldanha (+1671) portugál követnek tolmácsolt, később többször is igénybe vették az ilyen irányú szolgálatait. A jezsuiták már régebben szerettek volna egy szárazföldi utat találni Kínába az orosz birodalmon keresztül, de rendkívül nehéz volt a cári birodalomba utazni a nyugati keresztény papoknak. Azonban a kapcsolatok rendezése érdekében P. Verbiest jó szolgálatokat tett, amikor 1676-ban, a cári követ latin beszédét fordította a kínai császárnak, majd térképei segítségével sikerült kijelölni a kínai-orosz határt.

Ferdinand Verbiest kínai stílusú arcképeP.Verbiest Pekingben hunyt el rövid szenvedés után, egy lovasbalesetben szerzett sérülése miatt. A kínai birodalmi matematikusi és csillagászi poszton, egy másik flamand jezsuita, P. Antoine Thomas (1644-1709) követte. A földi maradványait 1688. március 11-én temették el a két korábbi híres jezsuita, P. Matteo Ricci (1552-1610) és P. Adam Schall mellé. A megbecsülését jelzi, hogy P. Verbiest volt az egyetlen nyugati a kínai történelemben, akit a császár posztumusz névvel tüntetett ki.

P. Verbiest halálakor Kínában, 1200 közösségben, mintegy 800 ezer katolikus élt. A jezsuita atya népszerűségét jelzi, hogy a híres és népszerű Sujhu Csuan /Shuihu Zhuan/ regényben is megjelentették P. Verbiest, a kissé kínai vonású arcképét Utagawa Kuniyoshi (1797-1861) japán nyomata alapján.

Bikfalvi Géza

Irodalom: Witek, Jan: Ferdinand Verbiest, Jesuit Missionary, Scientist, Engineer and Diplomat, Nettetal, 1994 Golvers, Noel: The Christian Mission in China in the Verbiest era, Louvain, 1999. Golvers, Noel: Ferdinand Verbiest SJ (1623-1688) and the Chinese heaven. Leuven, 2003

Az anyag eredetileg megjelent:

http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=859&articleID=8913&ctag=articlelist&iid=1