Ma BKV-rendőrség közös buszsáv ellenőrzés Budapesten
A BKV Zrt. és a BRFK még 2009-ben írta alá azt az Együttműködési Megállapodást, melynek keretében ma – 2010-07-07 – közösen ellenőrzik a buszsávokat. Az akció célja az, hogy az autóbuszoknak fenntartott forgalmi sávot valóban csak az arra jogosultak vegyék igénybe. Azt szeretnénk ezzel elérni, hogy a lakosságban és az autósokban is egyértelműen tudatosuljon: a buszsávok a közösségi közlekedés előnyben részesítésére szolgálnak.

A holnapi, összehangolt ellenőrzés ideje alatt a BRFK mobil egységei a BKV Zrt. közlekedési szakterülete által javasolt szakaszokon folytatnak majd helyszíni ellenőrzéseket. Bíznak benne, hogy a KRESZ szerint kijelölt sávok valóban biztosítják az autóbuszok folyamatos haladását, hiszen így az utasok gyorsabban jutnak el céljukhoz, a járműveik pedig a megadott időben odaérnek a megállókba.