Erkel Ferenc: Sakk-játék. Egy Elveszett Mű újjászületése.

Az idei évben kettős zenei jubileumot ünnepelünk, Erkel Ferenc születésének 200. és Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból vette kezdetét az Erkel Év Gyulán, és a bicentenárium egyik legizgalmasabb előadása, bátran mondhatom egyik csúcspontja, a Sakk-játék című felújított táncjáték bemutatása volt július 20-án.

A Gyulai Tószínpadon, miután az egész nap szélesen vigyorgó Nap is nyugovóra tért és a szelíden sötét tájban csak a 600 éves téglavár vörös fényben úszó látványa vonzotta tekintetünket, halvány fény villant a sakktáblaszerű színtéren és felcsendült Erkel Ferenc, Sakk-játék c. egyfelvonásos táncjátékának muzsikája. 200 év után másodszor! És most is csak egyetlen alkalommal, az Erkel Ferenc bicentenáriumi év gyulai rendezvényeinek keretén belül.

„Olykor fehér és fekete, ennyi. Olykor egymással játszó hadaknak Látom a földön tenyésző embert. Olykor világos: ez a királynő, Ez a futó, a huszár, a paraszt, Ez a bástya, a király, és nem több." – Szálinger Balázs Oratóriumának szövege egyértelművé tette, hogy itt nem csak a díszlet, de a szöveg is a sakkról, a játékról és közvetve Erkel Ferencről is szól, aki nemcsak a magyar zeneművészet, de a hazai sakktörténelemnek is tekintélyes képviselője.

„A sakk történetében sok oly esetről tudunk, hogy nagy zeneművészek jól sakkoztak. Az azonban, hogy egy ország legnagyobb zeneköltője éveken át az ország legerősebb sakkozója is legyen, egyedül hazánkban fordult elő" – írja Barcza Gedeon nemzetközi sakk-nagymester, sakktörténész Erkel Ferencről a Magyar Sakktörténet első kötetében. „Miért veszteget annyi időt a bábuk mozgatására?" – kérdezte egyszer barátja Ábrányi Kornél. „Ha sakkozom, legalább nem kell zenéről, s nem is mindig szellemes zenészekkel társalogni" – felelte Erkel.

A sakk-körben játszódó egyfelvonásos egyfajta társadalmi riport a Bach-korszakból: cselekménye Erkelre elsősorban, mint sakkrajongóra fókuszál – akinek a tábla fölött hozott döntéseiben ugyanúgy tetten érhető valami a másik életéből is, mint ahogy a korszak történelmi eseményei. Az előadás Erkel Ferenc magánéleti civódásait mutatja be egy sakkjátszma képében, ahol a táncos színészek egy-egy sakkfigurát jelenítenek meg, ezzel a hatalmi viszonyokat, magánéleti kapcsolatrendszereket és Erkelnek a nemzetközi karrier kudarca felett érzett keserűségét érzékeltetve. Az előadás ennek a jellemzően magyar művészi sorsnak a kifejezésére is kísérletet tesz. A Hang és Háború alcímű táncjáték zenei szövetének alapját az Erkel által írott zongoraművek képezik. A körülbelül hatvan perces előadás igazából két éves alkotói munkafolyamat végeredménye – két éve került Kentaur kezébe Németh Éva zenekutató tanulmánya – Horváth Csaba rendező-koreográfus irányításával, Szálinger Balázs szövegkönyvére, Kentaur látványos jelmezeivel és díszleteivel és a Fortedanse együttesel. Az előadás előtt az alkotók és Gedeon József várszínházi igazgató néhány mondatban ismertették a táncjáték előkészületeit.

Nagyon kevés anyag maradt az 1853-ban egyszeri alkalommal a Nemzeti Színházban bemutatott darabról, néhány újságcikk és kritika, minimális információval. – mondta Horváth Csaba. Rekonstrukciónak nevezzük, de valójában egy újragondolás, erőteljesen a fantáziát használva. A zenei anyagáról annyit tudtunk, hogy az akkor futó Erkel darabokból lett szerkesztve, színészek és táncosok is közreműködtek benne. A mostani előadás zenéje a kevésbé ismert, és eléggé intim hangulatú Erkel művekből való összeállítás, elsősorban zongora darabjaiból és átirataiból, ill. két fantázia magyar dallamokra, hegedűre és zongorára.

Szálinger Balázst a József Attila díjas fiatal költőt, akit nagyon érdekel a magyar történelem, és ilyen témák felbukkannak a verseiben, megkértük írja meg az előadás költői nyelvezetét, azaz a szövegkönyvét. A cél az volt, hogy amennyire lehet Erkel személyéhez közelkerüljünk, ahhoz az érzékeny korhoz, amiben élt és alkotott és e kettő mélységeit próbáljuk megfogalmazni a tánc és a verbalitás nyelvén.

Megjegyezném, hogy a mű keletkezésének a fent említett történetén kívül olvashatunk más verziókat is, pl: „A szabadságharc bukása után Erkel komorrá, zárkózottá vált. Jelentős zenei műveit ebben az időben ritkán tűzik műsorra, keveset is komponál. Kivételt tesz, amikor (1853-ban) Verdi Álarcosbáljának farsangi előadása szünetében az Operaház színpadán „a nyugóra alatt" „egy 81 húzásból álló játék Sakk-játék címen adatik elő, egy e végre emelt s sakkasztalt formázó emelvényen, összesen 40 élő alak által" A 60 perces pantomim játék tervét, zenéjét Erkel szerezte." (Dr. Görgényi Frigyes)

Szálinger Balázs is elmondta gondolatait: Erkel egy adott történelmi korban született, volt egy adott magánélete, egy szakmai pályája és ezek többé-kevésbé rekonstruálhatók, elég nagy irodalma van. Beleképzeltem magam abba a korba, melyben egy ideig lelkes volt, utána egy kifejezetten kiábrándult kor határozta meg pályájának évtizedeit. Tudunk a magánéleti személyes tragédiákról, ezért érthető az élete vége felé a keserűsége, de ugyanakkor egy játékos ember, ami a sakkal való kapcsolatában mutatkozik meg. Ez egy képzeletbeli játék volt, de maga az ember, az elképzelt Erkel a fontos.

Kentaur szavai szerint elég érdekes helyzetbe kerültek az előadás kapcsán, mert ugye egy sakkjátékot állítottak színpadra és így eléggé behatárolódott, hogy milyen lehet a díszlet. A piros hullámzó függöny itt kevésbé működne, ezért egy sakktábla van, nagy meglepetésképp. A 12 szereplő figurát megpróbálta úgy alakítani, hogy utaljon egy kicsit a sakkra és a sakk archetipikus figuráira a királytól a parasztig, mert ez a szövegekben is megjelenik. Maga a mű mind vizuálisan mind tematikailag nem ragadt le annál, hogy egy sakkjátszmát produkáljon. Szabadabban kezelték ezt a játékot, tehát ne várja senki azt, hogy a paraszt kettőt lép előre és ott marad. Ami fontos, hogy nem direkt módon a korról és Erkel személyiségéről is sokkal többet tudunk meg, ami az egyik legnagyobb élmény tud lenni egy olyan zeneszerzőről, aki mindig mások történeteit mesélve a zenéjén keresztül tudott megnyilvánulni. És ami még fontosabb, hogy ez egy szórakoztató előadás.

Erkel Ferenc: Sakk-játék. Egy elveszett mű újjászületése – Táncjáték.

Alcím: Hang és háború.

Előadja: a Forte Társulat

Blaskó Borbála, Földeáki Nóra, Zarnóczai Gizella, Sipos Vera, Simkó Katalin, Nagy Viktória, Kádas József, Krisztik Csaba, Andrássy Máté, Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Vati Tamás.

Az Tószínpadon élőben zongorázott Krisztik Csaba, felvételről pedig Karsaí István, Erkel-díjas zongoraművészt hallhattuk, aki az Erkel kutatásban is jeleskedik, hiszen az operák mellett a zongoraműveket is felkutatta és CD-re játszotta. A hallottak alapján remélem, nem leszek egyedül azon megállapításommal, hogy Erkel zenéje a jelenben is kortársnak minősíthető.

Az egyik fotón látható a négyes, akik a darabot színpadra álmodták, balról: Kentaur, Horváth Csaba, Szálinger Balázs és Gedeon József a rögtönzött tájékoztatón.

„Ami zenével nem hozható át

A megtanult és kapott világba,

Azt mondom: nincs is."

LANTAI JÓZSEF