A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatója nyerte idén a PR szövetség pr-szakdolgozat pályázatának fődíját
A tavalyinál szerényebb létszámú résztvevővel, ám a zsűri véleménye szerint a benevezett dolgozatok minőségét tekintve egyértelműen magasabb színvonalon folyt idén a Magyar PR Szövetség pr-szakdolgozat versenye. A beérkezett 14 pályaműből az első körben egy 16 főből álló elő-zsűri választotta ki az öt legérettebb, szakmailag legértékesebb munkát. A döntőbe kerültek közötti sorrendet pedig egy másik, az előzőtől független zsűri állította fel.
A tavalyinál szerényebb létszámú résztvevővel, ám a zsűri véleménye szerint a benevezett dolgozatok minőségét tekintve egyértelműen magasabb színvonalon folyt idén a Magyar PR Szövetség pr-szakdolgozat versenye. A beérkezett 14 pályaműből az első körben egy 16 főből álló elő-zsűri választotta ki az öt legérettebb, szakmailag legértékesebb munkát. A döntőbe kerültek közötti sorrendet pedig egy másik, az előzőtől független zsűri állította fel.
A legjobb teljesítményt elismerő Az Év PR-szakdolgozata 2010 címet idén a BGF Kommunikáció és Médiatudományi Szakán végzett Regenbach Zsófia Bizalom, bizalmatlanság a nonprofit szektorban c. munkája nyerte el. A második helyen Völgyi Katalin Vállalati önkéntesség Magyarországon , a harmadikon pedig Bognár Gergely Quo vadis, pr-mérés c. dolgozata végzett. Utóbbiak mindketten a BKF hallgatói voltak.
Perlaky-Papp József, az idén legtöbb pályaművet benevező Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola docense szerint a szakdolgozatok megmérettetésének lehetősége évről-évre nagyobb presztízst és motivációt jelent a pr-szakdolgozatot író diákok számára, hisz a legjobbak a szakmai elismerést mint ajánlást viszik tovább pályájuk során. Ez pedig a versengéstől hangos kommunikációs piacon egyre nagyobb értéket képvisel – hangsúlyozta a főiskola docense.
Dr. Szeles Péter, az MPRSZ elnöke az idei pályázati forduló értékelve elmondta: Évről-évre azon vagyunk, hogy a minket követő szakember-generáció felkészültsége növekedjen, így tudással és tapasztalattal felvértezett fiatalok kerüljenek a gyakorlatba. Meggyőződésem, hogy e pályázattal idén is utat tudtunk mutatni ezen a téren.
Morva Gábor, a Magyar PR Szövetség elnökségének tagja, a pályázat koordinátora az idei pályázati fordulót értékelve úgy fogalmazott: A dolgozatok színvonalának fejlődését mutatja az is, hogy az idei nyertesek között már két olyan munka is szerepel, amely a hazai versenyt követően hamarosan a nemzetközi porondon is megmérettetheti magát. A Szövetség e nemes versengéshez most és a jövőben minden segítséget és szakmai támogatást meg kíván adni.
Az idei pályázati forduló döntőbe jutott munkáit bíráló zsűri tagjai: Balaton Anita, a CAFÉ PR ügyvezető igazgatója, Bede Márta, a Well PR ügyvezető igazgatója, Benyó Zsuzsanna, a Grayling vezérigazgató-helyettese, egyben a zsűri elnöke, Dr. Rácz Gábor, válságkommunikációs szaktekintély, Sárosi Péter, a PublicPress Kommunikációs és Menedzsment Tanácsadó Kft. alapító tulajdonosa, Széll András, a Petrányi & Széll PRovocative Communications ügyvezető igazgatója, Szondi György, Leeds Business School tanára
A pályázat ünnepélyes díjátadására 2010. december 16-án, az MPRSZ Alapszabályt módosító, valamint Somfay Dorottya személyében új elnökségi tagot kooptáló közgyűlését követően került sor.