2024.április.16. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatója nyerte idén a PR szövetség pr-szakdolgozat pályázatának fődíját

3 perc olvasás
<p><span class="inline inline-left"><a href="/node/46312"><img class="image image-thumbnail" src="/files/images/magyar_pr_szovetseg_0.thumbnail.jpg" border="0" width="100" height="85" /></a></span>A tavalyinál szerényebb létszámú résztvevővel, ám a zsűri véleménye szerint a benevezett dolgozatok minőségét tekintve egyértelműen magasabb színvonalon folyt idén a Magyar PR Szövetség pr-szakdolgozat versenye. A beérkezett 14 pályaműből az első körben egy 16 főből álló elő-zsűri választotta ki az öt legérettebb, szakmailag legértékesebb munkát. A döntőbe kerültek közötti sorrendet pedig egy másik, az előzőtől független zsűri állította fel. <td valign="top"> </td>  </p><p>

magyar pr szovetseg 0.thumbnailA tavalyinál szerényebb létszámú résztvevővel, ám a zsűri véleménye szerint a benevezett dolgozatok minőségét tekintve egyértelműen magasabb színvonalon folyt idén a Magyar PR Szövetség pr-szakdolgozat versenye. A beérkezett 14 pályaműből az első körben egy 16 főből álló elő-zsűri választotta ki az öt legérettebb, szakmailag legértékesebb munkát. A döntőbe kerültek közötti sorrendet pedig egy másik, az előzőtől független zsűri állította fel.

 

  

magyar pr szovetseg 0.thumbnailA tavalyinál szerényebb létszámú résztvevővel, ám a zsűri véleménye szerint a benevezett dolgozatok minőségét tekintve egyértelműen magasabb színvonalon folyt idén a Magyar PR Szövetség pr-szakdolgozat versenye. A beérkezett 14 pályaműből az első körben egy 16 főből álló elő-zsűri választotta ki az öt legérettebb, szakmailag legértékesebb munkát. A döntőbe kerültek közötti sorrendet pedig egy másik, az előzőtől független zsűri állította fel.

 

  


    A legjobb teljesítményt elismerő  Az Év PR-szakdolgozata 2010  címet idén a BGF Kommunikáció és Médiatudományi Szakán végzett Regenbach Zsófia  Bizalom, bizalmatlanság a nonprofit szektorban  c. munkája nyerte el. A második helyen Völgyi Katalin  Vállalati önkéntesség Magyarországon , a harmadikon pedig Bognár Gergely  Quo vadis, pr-mérés  c. dolgozata végzett. Utóbbiak mindketten a BKF hallgatói voltak.

Perlaky-Papp József, az idén legtöbb pályaművet benevező Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola docense szerint a szakdolgozatok megmérettetésének lehetősége évről-évre nagyobb presztízst és motivációt jelent a pr-szakdolgozatot író diákok számára, hisz a legjobbak a szakmai elismerést mint ajánlást viszik tovább pályájuk során. Ez pedig a versengéstől hangos kommunikációs piacon egyre nagyobb értéket képvisel – hangsúlyozta a főiskola docense.  

Dr. Szeles Péter, az MPRSZ elnöke az idei pályázati forduló értékelve elmondta:  Évről-évre azon vagyunk, hogy a minket követő szakember-generáció felkészültsége növekedjen, így tudással és tapasztalattal felvértezett fiatalok kerüljenek a gyakorlatba. Meggyőződésem, hogy e pályázattal idén is utat tudtunk mutatni ezen a téren.  

Morva Gábor, a Magyar PR Szövetség elnökségének tagja, a pályázat koordinátora az idei pályázati fordulót értékelve úgy fogalmazott:  A dolgozatok színvonalának fejlődését mutatja az is, hogy az idei nyertesek között már két olyan munka is szerepel, amely a hazai versenyt követően hamarosan a nemzetközi porondon is megmérettetheti magát. A Szövetség e nemes versengéshez most és a jövőben minden segítséget és szakmai támogatást meg kíván adni.  

 Az idei pályázati forduló döntőbe jutott munkáit bíráló zsűri tagjai:  Balaton Anita, a CAFÉ PR ügyvezető igazgatója, Bede Márta, a Well PR ügyvezető igazgatója,  Benyó Zsuzsanna, a Grayling vezérigazgató-helyettese, egyben a zsűri elnöke,  Dr. Rácz Gábor, válságkommunikációs szaktekintély, Sárosi Péter, a PublicPress Kommunikációs és Menedzsment Tanácsadó Kft. alapító tulajdonosa, Széll András, a Petrányi & Széll PRovocative Communications ügyvezető igazgatója, Szondi György, Leeds Business School tanára  

A pályázat ünnepélyes díjátadására 2010. december 16-án, az MPRSZ Alapszabályt módosító, valamint Somfay Dorottya személyében új elnökségi tagot kooptáló közgyűlését követően került sor.  

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.