Felszámolás alatt a Korona Kiadó
Felszámolási eljárás indult a tankönyvkiadással is foglalkozó Korona Kiadó Kft. ellen – értesült a gazdaság.hu üzleti hírügynökség. A társaság a tavalyi évet csaknem 300 millió forint veszteséggel zárta.
Felszámolási eljárás indult a tankönyvkiadással is foglalkozó Korona Kiadó Kft. ellen – értesült a gazdaság.hu üzleti hírügynökség. A társaság a tavalyi évet csaknem 300 millió forint veszteséggel zárta.
Befejezi tevékenységét az 1992-ben alapított Korona Kiadó Kft., miután néhány napja felszámolási eljárást indítottak ellene. A cég ellen az utóbbi két évben több alkalommal indult végrehajtás.
A kiadó 2006-ig 300 millió forint feletti forgalmat bonyolított az Opten cégstatisztikai szolgáltató adatai szerint, néhány 10 millió forint nyereséggel. Az árbevétel 2007-től folyamatosan, jelentősen csökkent. 2008-ban 142 millió, 2009-ben 28 millió, tavaly pedig már csak 17 millió forint volt. 2007-ben még rekordnyereséget, 80 milllió forintot könyvelhetett el, majd minden évben veszteségesen zárt. Tavaly a negatív eredmény csaknem 300 millió forintot tett ki, a saját tőke mínusz 100 millió forint alá csökkent.
A kiadót három magánszemély alapította 1992-ben, majd később két tag kiszállt, és Vilheim József maradt az egyszemélyes tulajdonos. A társaság tankönyv- és könyvkiadással, nyomdai termékek forgalmazásával foglalkozik. A kiadó jelentette meg – egyebek mellett – Thürmer Gyula Az elsikkasztott ország című könyvét.
Vilheim Józsefet azért támadta a Fidesz 1994-ben, mert Kuncze Magdolnával közösen kaptak megbízást a nemzeti alaptanterv kinyomtatására, hogy az valamennyi iskolába eljusson.