EuroAstra

A Babel Sound a dallamok és ízek kavalkádja

A világ zenéi mellé a világ ízeit is kínálja a Babel Sound fesztivál 2012. július 17-22 között Balatonlellén s a vállalkozó kedvű gasztro-kalandorok világraszóló főzőversenyen is részt vehetnek.

 

A világ zenéi mellé a világ ízeit is kínálja a Babel Sound fesztivál 2012. július 17-22 között Balatonlellén s a vállalkozó kedvű gasztro-kalandorok világraszóló főzőversenyen is részt vehetnek.

 

A Babel Sound idei programkínálatában a világzene apróbb, de annál fénylőbb gyöngyszemei mutatkoznak be. A szabadstrand színpadán az afrikai, marokkói, a latin, a cigány és a balkáni zene mellett India is bemutatkozik. A kis színpadon, a rendezvényparkban elsősorban a magyar zenéé a főszerep, de a programot színesíti a zsidó és az ír zene is, és láthatunk katalán, bosnyák és spanyol zenekart is. A Bábel Kert nagyszínpadon pedig a hazai kedvencek mellett néhány olyan külföldi produkciót fedezhet majd fel a közönség, akikről vélhetően sose hallott, de esélyes, hogy döbbenetes élményt fognak okozni. Így például a cseh BraAgas lánycsapat, az óriási nemzetközi sikert elért Mokoomba Zimbabweből, az Asikides zenekar Tal Ben Aríval, de itt lesz a Ghymes, a Holdviola vagy az Irie Maffia is.

 

A hazai fesztiválözön "kézműves" fesztiválja, a Babel Sound interaktív világzenei fesztivál nem csak a világ zenéinek széles spektrumát igyekszik bemutatni, de egy kulináris körutazásra is invitálja a résztvevőket. Egyrészt szakavatott szakácsok illetve a Babel Sound nemzetközi sztárvendégei mutatják be hazájuk egy-egy ételspecialitását a marokkói konyhától kezdve az indiai ízeken át a balkáni vagy örmény étkekig. Az idén Balatonlellére költöző rendezvény egy világraszóló főzőversenyt hirdet, ahol naponta más-más nemzetek étkeit kell megalkotniuk a nevező csapatoknak a magyar bográcsos ételektől kezdve a zsidó vagy spanyol ételeken át a szerb grillételekig. Nevezni a babelkert@gmail.com e-mail címen vagy a Babel Sound Camp Facebook oldalán keresztül lehet.

 

  A teljes program a www.babelsound.hu oldalon olvasható

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük