Egy Fénykép A Múltból: Kosztolányi Dezső

Harmos Ilona színésznő 25 éves volt, amikor 1910 telén, egy vígszínházi premier szünetében leült egy ismeretlen fiatalember mellé. A szintén 25 éves Kosztolányi Dezső az éppen Párizsban tartózkodó Ady Endre helyére került a Budapesti Naplónál, így hírlapíróként kapott meghívást a bemutatóra.

A színésznő, aki akkoriban változtatta a nevét Schlesingerről Harmosra, nem sokkal korábban hagyta ott társulatát, egy kabarét, mert komolyabb szerepekre vágyott. Talán egy jó szerződés reményében ment el nézőként a Vígszínházba. Feltűnő, lazacszínű ruhában üldögélt a zsöllyében, amikor egy férfi odalépett a mellette ülő fiatalemberhez. Kéri Pál újságíró volt, aki szeretett volna megismerkedni a csinos színésznővel.

Odahajolt Kosztolányihoz, és így szólt: „Kérem, mutasson be a húgának!" Dide és Ilona egymásra nevetett, és észrevették, hogy tényleg nagyon hasonlítanak egymásra. „Bevallom nem sokat tudtam ebben az időben Kosztolányi Dezsőről. … Ettől fogva figyelni kezdtem a verseire" – írta később Ilona. Pedig akár ismerhették volna egymást, hiszen Ilona Kosztolányi legjobb barátjának, Karinthy Frigyesnek volt fiatalkori szerelme. Néhány évvel később pedig a lány barátnője, Judik Etel színésznő egy Kosztolányival való rövid románc után lett Karinthy kedvese.

Mindenesetre a vígszínházi bemutatkozás után találkozgatni kezdett Ilona és Dide. Néha Karinthy is velük tartott, mindenféle vicces szerepjátékokat játszottak az utcán és kávéházakban. Hamar kiderült, hogy hasonlóságuk nem csak külsődleges, mégis inkább tűntek játszótársaknak, mint szerelmespárnak. Karinthy Márton szerint ennek oka az volt, hogy Ilonának valójában az Etelnek udvaroló Frici tetszett inkább. Hogy ez így volt-e, nehéz eldönteni, de tény: Ilona úgy érezte, Dide nem szereti eléggé. „Szinte már írni sem tudok neked, oly intenzíven és gyakran élek át veled minden félét képzeletben" -írta Ilona. „Egyszer csak megfogsz engem is, és se szó, se beszéd, kinevezel emléknek. Ne, édes! Inkább nézd és keresd rajtam keresztül azt, ami neked kell. Én átlátszó vagyok, mint az üveg."

A szerelmes leveleket szakító, majd újabb békülő levelek követték. Végül Ilona vidéki színházakhoz szerződött, hogy pontot tegyen a kapcsolatra. Ebben az időben Bródy András hírlapíró (Bródy Sándor fia) és Lengyel Menyhért is udvarolt neki, de ő mindannyiszor véget vetett a liezonoknak, és újra levelezésbe bonyolódott Didével, aki rádöbbent, el is vihetik tőle a lányt. „Semmi bizonyosság, hogy szeretsz, pedig ebben a pillanatban az életem felét odaadnám egy szavadért. … Rettegve gondolok arra, hogy nem kellek neked." – írta a költő.

A folyton kibékülő, majd újra szakító párt Kosztolányi unokatestvére, Csáth Géza kísérelte meg végérvényesen összeboronálni, de Dide ódzkodott a házasság béklyójától: „Kérdezd meg magadtól, vagy-e az a nő, aki egy művészt tud szeretni, aki az Isten előtt az, s nem darabgyártó és hülye zsurnaliszta, és vagy-e az a nő, aki a hullámokra bízza magát és az ő rendkívüli szerelmére, amely messzebb visz, többet jelent, mint a gőzzel járó, biztosan haladó és rohadt házassági bárka."

A válasz sem késlekedett: „Nem akarok én hozzád feleségül menni, csak nem képzeled, hogy viselném egész életemen keresztül, hogy megakasztottam a karrieredet". Akkoriban rendkívül hosszúnak számító ideig, három évig tartott ez a rendezetlen kapcsolat, s a színésznőre már kezdtek rossz szemmel nézni a társaságban. Így aztán Dide végül mégis megkérte Ilona kezét.1913. május 8-án házasodtak össze. Ilona érezte, hogy férje leginkább a társadalmi konvencióknak engedelmeskedett: "Bevallom, nem érzek zavartalan örömöt. Restelkedem. Ha több bátorságom van, talán nemet mondok. Keserű a szájam íze. Arra gondolok, hogy nemcsak szerelemből, de kicsit szánalomból is vett feleségül. … A férfi sohase nősül önként, mindig a nőnek kell akarnia a házasságot. A házasság bizony már csak a szerelem polgári lebonyolítása, szükséges rossz."

Házasságuk valóban nem volt lobogó szerelmi házasság, válságok és kibékülések váltották egymást gyakran. De kettejük érzelmi és szellemi hasonlósága, a humor és a játékosság mégis erős kötelékké fűzte a kapcsolatukat, akárcsak rajongó szeretetük lelkileg labilis fiuk, Ádám iránt. Ilona egész életében biztos hátteret nyújtott férjének.

Talán ezért sem derült ki róla, hogy ő maga is kitűnő tollú író. Néhány novellája megjelent a Nyugatban, de regényei, színdarabja kéziratban maradtak. Életében memoárja mellett csak Kosztolányiról és Karinthyról szóló regényes életrajzai láttak napvilágot.

Több mint 30 évvel élte túl a férjét, aki Feleségemnek… című versében fogalmazta meg kapcsolatuk lényegét:

„Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek, mindenütt te vagy,
szekrényem alján, a fiókjaimban,
az agyvelőmben, és nem veszlek észre.

De múltkor este, amikor bejöttél
szobámba, s mondtál valamit nekem,
sok év után egyszerre ráocsudtam,
hogy itt vagy, és szavadra sem figyelve
ámulva néztelek. Szemem lehunytam.

Ezt hajtogattam csöndesen magamban:
Megszoktam őt, akár a levegőt,
Ő adja nékem a lélegzetet."

Készítette: Nyáry Krisztián