Révay András: Kézzel végzett munka
6 perc olvasás
A neves német kortárs képzőművész, Günther Uecker munkásságának elmúlt ötven évét tekinti át a Szépművészeti Múzeum most megnyílt kiállítása. A szögképeivel és a legendás ZERO csoporthoz való tartozása okán már fiatal korában ismertté vált művész mintegy 25 alkotásával 2013. március 10-ig találkozhat a közönség a múzeum Dór Csarnokában.
A neves német kortárs képzőművész, Günther Uecker munkásságának elmúlt ötven évét tekinti át a Szépművészeti Múzeum most megnyílt kiállítása. A szögképeivel és a legendás ZERO csoporthoz való tartozása okán már fiatal korában ismertté vált művész mintegy 25 alkotásával 2013. március 10-ig találkozhat a közönség a múzeum Dór Csarnokában.
Az enyhülés első jeleinek egyike volt, hogy Günther Uecker műveit már 1977-ben láthatta a magyar közönség. A Szépművészeti Múzeum után 1987-ben a pécsi Vasarely Múzeumban rendeztek neki egyéni kiállítást, 1993-ban a Nemzeti Galériában, 2008-ban Veszprémben állított ki. A Szépművészeti Múzeum szervezésében a Városligeti tavon, az Art on Lake kiállításon, 2011 nyarán mutatta be Víz-vitorla című művét, majd 2012 tavaszán a St. Gallen-i kalandok. Hartung, Tàpies, Uecker és az Erker-jelenség című tárlaton szerepeltek papírmunkái. Ezúttal egy egyéni kiállítással, az elmúlt ötven év főbb alkotásait felvonultatva tér vissza hazánkba a 82 éves művész. Dr. Baán László, a múzeum főigazgatója e legújabb kiállítással kapcsolatban azt emelete ki: különös érdekessége van annak, hogy a XX. század képzőművészetének egyik megalapozója, Cézanne és a század jelentős, kortárs művészének alkotásai egyszerre, egymással szemben lévő termekben láthatók.
A Németországban élő művészettörténész, Alexander Tolnay, szerint az alkotó lényeges vonása, hogy minden művét önmaga, asszisztensek, segítők bevonása nélkül hozza létre. Stílusára ezért a leginkább jellemző kifejezés is német: a „handlung" Ez más, németül hangsúlyosabb, erőteljesebb, mint a „kézművesség". A kizárólag kézzel végzett munka értékét domborítja ki. A művészettől – általában – idegennek tekinthető anyagokkal dolgozik, de ezek a természettől már nem idegenek. Visszatér a gyerekkor meghatározó élményeihez, a mezőgazdasági földmunkához, amiket éveken keresztül végzett. Munkássága folyamatosan bővült ki, a világ történéseit dolgozta fel. A teremben most ötven év (1958 – 2011) tevékenységének különböző árnyalatait figyelheti meg a látogató.
Ez a kiállítás számomra is lehetőséget nyitott – ismerte el a művész – hogy újfajta módon nyerjek betekintést saját munkásságomba. Összesített hatásuk új érzékelési módot kínál. Érdekes más szemszögéből megtapasztalni, milyen más megközelítéseket élhetünk át. A nyomok, amelyeket magunk mögött hagyunk, az ittlétünk bizonyítékai az idő távlatában. Nap, mint nap eszközök kölcsönhatásában találjuk magunkat, és közöttük sajnos számos, súlyosan ártalmas is van. Ezek az alkotások párbeszédet hoznak létre az életmegőrző energiák és a kártékony cselekedetek között.
A művész szóhasználata egyáltalán nem véletlen, hiszen 1955 és 1958 között Düsseldorfban járt a Képzőművészeti Akadémiára, ahol rendkívül nyitott és haladó szellemiségű kortárs képzőművészeti közeg fogadta. Ekkor kezdett el érdeklődni a vallásfilozófia, teozófia, Rudolf Steiner, az egzisztencializmus, Jean-Paul Sartre, Ludwig Wittgenstein iránt. Ekkoriban, 1955-56 körül használta művein először a szöget is, amely azóta szinte védjegyévé vált. A képek mellett 1961-ben elkészítette első filmjét, majd ezt a következő két évtizedben összesen negyvenöt kísérleti film követte. Belőlük több látható a mostani kiállításon is.
A szög és maga a szögelés kapcsolatot teremtett a hétköznapi valóság és a művészet között, új kifejezési formává és esztétikai fogalommá vált művészetében. A képfelületet megművelendő területként tekintette, melyet a szögek beverése által birtokba vesz. A szög hamarosan erőteljes strukturális elemmé vált, mely megbontotta a sík nyugodt felszínét és hatalmába kerítette a teret. Ő maga így fogalmaz: „Tulajdonképpen egy meghosszabbítás, amit a kezemben fogok. Az ujjam meghosszabbítása." Egyik legjellemzőbb példája ennek az Erdő (Wald, 1988-1991) című műve, mely az ember által okozott természeti veszélyeztetettségre utal. A mű elpusztult fák szétfűrészelt törzseiből áll, melyeknek felső részére enyvvel kevert hamut kent. A sérülést védendő, erre a rétegre kötszert tett vagy szögekkel fedte be.
A Black Mesa (1985) műtárgycsoport a nevét egy arizonai indián rezervátumban található, uránban gazdag hegy nevéről kapta. A hegyet az amerikai hatóság ki akarta termelni, holott az az indiánok szent hegye, az istenek mindenhatóságának jelképe volt. Az erre készült művek mind a környezet, mind az ember identitásának veszélyeztetettségét jelképezik. Uecker a fatörzsek végére éles késeket kötözött, melyek a földbe fúródnak és a sebezhetőségre utalnak, illve a kizsákmányolt erőforrásokat jelképezi a fatörzsek közé felaggatott vizes tál (Függő tó) és a kődarab (Függő kő).
Az 1970-es évektől egyre többször utazott Európán kívüli országokba, így járt Japánban, Latin-Amerikában, Afrikában, Laoszban, melyek új inspirációs forrást is jelentettek számára, ugyanakkor elmélyítették figyelmét a szegénység, a gyarmati elnyomás, a kultúrák eltűnése és megváltozása iránt. Innentől kezdve egyre hangsúlyosabbá vált művészetében a pusztító fegyverek miatt érzett fenyegetettség és a természet kizsákmányolása iránt érzett aggodalom. Egy viszonylag újabb, 2006-os munkával (Fekete eső) zárul a kiállítás, mely szintén a környezet témaköréhez kapcsolódik és a hiroshimai atomtámadás emlékét idézi fel. A pestisre használt fekete halál kifejezésre utalva a felhőkből hulló radioaktív csapadékot fekete esőnek nevezték el. A szennyezett esőt Uecker egy ősi kínai művészeti technikával szemlélteti: hosszú papírtekercsekre írásjelekhez hasonló mintákat festett tustintával. Az alkotás szembeállítja Kína lenyűgöző kultúráját a jelen pusztításával.
