Dupla Ágyas Körtepálinka, Lombfakasztó vadkörte és az Év Körtepálinkája .2014: a körte éve a Budapesti Pálinkafesztiválon
3 perc olvasásTöbb mint 400 féle párlat közül válogathatnak majd a résztvevők a május 15-18. közötti belvárosi, Budapesti Pálinkafesztiválon, ahol idén a körte évét ünnepeljük. 2014-ben is folytatódik a fesztivál tematikus sorozata, amelyben a szilva, a barack, valamint a meggy után ezúttal a körte kerül a főszerepbe.
Több mint 400 féle párlat közül válogathatnak majd a résztvevők a május 15-18. közötti belvárosi, Budapesti Pálinkafesztiválon, ahol idén a körte évét ünnepeljük. 2014-ben is folytatódik a fesztivál tematikus sorozata, amelyben a szilva, a barack, valamint a meggy után ezúttal a körte kerül a főszerepbe.
A gyümölcsök királynője által ihletett édességek és ételek mellett a körtés pálinkakülönlegességek kapják a legnagyobb hangsúlyt, köztük a hazai pálinkafőzdék párlatainak házasításából született Év Körtepálinkája, amelyet először itt kóstolhat meg a közönség.
Május 15-től a Budapesti Pálinkafesztiválon a körtéből készült ételek és legfőképpen pálinkák kerülnek középpontba, hiszen 2014-ben a körte évét ünnepeljük a rendezvényen.
Ez alkalomból idén is elkészült Magyarország pálinkafőzdéinek közös házasítása, azaz blendje, az Év Körtepálinkája. A fesztivál szervezői által meghirdetett felhívásra több mint egy tucat hazai pálinkakészítő jelentkezett.
A pálinkakülönlegesség végül a Gusto, Nobilis, Márton és Lányai, Csalló, Tokaj-Hegyalja, Schiszler és Harmatrázó körtepárlatok házasításából születtet meg.
Az Év Pálinkáját a blendmesterek kivételével eddig senki sem kóstolta meg, így a fesztivál látogatói az elsők között tesztelhetik az egyedi, díszüveges alkotást. A belépőjegy mellé két kóstolókupon is jár, amelyek egyikét az Év Körtepálinkájára, a másikat pedig bármely főzde egyedi ajánlatára válthatják be a látogatók.
A rendezvényen résztvevő pálinkafőzdék kínálatából idén a különleges körtepárlatok emelkednek majd ki. A Tokaj – hegyaljai Likőr – és Pálinkamanufaktúra standjánál a Császári vilmoskörte, Lombfakasztó vadkörte, valamint a Napfogta Clapp viszi a prímet, míg a méltán népszerű Árpád pálinkák közül a dupla ágyas körte kerül terítékre.
A Városháza Parkba visszaköltöző fesztiválon a legjobb körte párlatok mellett a körtés ételeket és édességeket is érdemes lesz megkóstolni.
2014. május 15-18.
Budapesti Pálinkafesztivál
http://budapestipalinkafesztival.hu/
Lantai József