Abszolvált betérések, jogi háborúkkal

Vajon kötelező-e betartani életük végéig a zsidó hitélet összes szabályát, vallásos iskolába kell-e küldeniük gyermekeiket a betérteknek, ahogy az izraeli ortodox rabbinátus megköveteli?

Abszolvált betérések, jogi háborúkkal

Vajon kötelező-e betartani életük végéig a zsidó hitélet összes szabályát, vallásos iskolába kell-e küldeniük gyermekeiket a betérteknek, ahogy az izraeli ortodox rabbinátus megköveteli?


Vagy az engedékenyebb modern reform zsidóknak van igazuk, akik szerint elég, ha a parancsok számukra tartható részét teljesítik, magukat a zsidó nép tagjának tekintik, sorsában jóban-rosszban osztoznak és az ókori Hillél rabbi valláserkölcsi minimumát követik, mely szerint „ne tégy olyat másokkal, amit nem szeretnél, ha veled megtennének!"

Égető a kérdés: a 21. századi zsidóság egyik legnagyobb kihívása az asszimiláció, a vegyes házasságok, a nem zsidó házastársak befogadása, a gyermekek hovatartozása. Amerikában manapság durván hatmillió zsidót számolnak, a felnőttek felének már más vallású a párja. Gyakran még a zsidó vezetők társa is keresztény származású, gyermekeiknek mégis szeretnék átadni a judaizmus hagyományait, zsidó iskolákba járatják őket, s életükben fontos helyet kap Izrael. De nemcsak az Újvilágban, a zsidó államban is komoly kérdés lett a betérés az egykori Szovjetunió összeomlása, az orosz ajkú alijahullám, a keresztény házastársak, a gyermekek, unokák befogadása óta.

A vegyes házasságban élők vagy olyanból származók számára az egész világon kulcskérdés, hogy ne érezzék magukat másodosztályú polgároknak a zsidó államban, hogy bevándorolhassanak, hogy ott szabadon házasodhassanak, hogy haláluk után zsidó családtagjaik mellé temetkezhessenek. Ezen áll vagy bukik a diaszpóra jövője, zsidóságuk megőrzése, az Izraellel kapcsolatos testvéri vagy akár ellenséges álláspont.

A zsidó jog, a halacha szerint az számít zsidónak, aki betért, vagy akinek az édesanyja zsidó, de ezen az alapon a statisztikák szerint megkérdőjelezhető kb. 300 ezer izraeli vallása, és akkor még nem szóltunk az elmúlt húsz évben már helyben született gyermekekről, akikről nem tesznek közzé efféle nyilvántartást. Integrálásuk politikai ügy lett, amelyet Avigdor Liebermann „Izrael a hazánk" nevű pártja zászlajára tűzött és ezzel főleg az orosz ajkú szavazók révén 15 képviselőt szerzett a 120-ból. Az orosz ajkú tömegek boldogan zsidóvá válnának, de a mélyen konzervatív izraeli rabbinátus az elmúlt évtizedekben tíz és százezrek helyett csak ezrek számára tette ezt lehetővé.

Pedig a nagy orosz alija óta több megoldási kísérlet is született. Nem hivatalosan, a rabbinátustól függetlenül, az Izraelben működő modern ortodox és reformrabbik sok ezer betérést abszolváltak, majd törvényes szabályozás híján jogi háborúba kezdtek elismertetésük érdekében. Mivel a zsidó államban 1948 óta egyelőre nem sikerült megalkotni az alkotmányt, alapvető jogi kérdésekben a gyakorlatilag alkotmánybíróságként működő Legfelsőbb Bíróság, a Bagac hoz határozatokat, ha hozzáfordulnak. A reformerek rengeteg liberalizálást értek el precedensértékű mintaperek sorozatával. 20 éve mennek szembe a giurt, a betérést szűkmarkúan mérő rabbinátussal. Ma már pl. ha valaki Amerikában akár reformzsinagógában betér, akkor egy év múltán Izraelbe költözhet és ekkor a belügyminisztériumban be kell jegyezni zsidóságát. Sőt, már azt is elfogadják egy formális amerikai betérési procedúra után, ha valaki Izraelben tért be nem a rabbinátushoz tartozó rabbinál. És ami a legfontosabb: a Bagacnál van már a következő peranyag, amely azt tenné lehetővé, hogy az alternatív zsinagógákban befogadottak új hitét is elfogadja a belügy. Ezen folyamat, a mintaperek hátterében főként a pénzzel és befolyással rendelkező amerikai zsidó szervezetek állnak, amelyek az amerikai asszimiláció kihívására a tömeges befogadás liberális válaszát ajánlják.

Szigorú és engedékeny rabbik

Nem csoda hát, hogy bombaként robbant amerikai zsidó körökben az új izraeli törvényjavaslat, amely az állami ortodox rabbinátus monopóliumává tenné a giurt.

Pedig senki sem kétli, hogy David Rotem javaslatát a jó szándék szülte. Ő maga horgolt kapedlit hord, elfogadja az ortodox rabbinátus fennhatóságát, miközben Liebermann pártjának szófogadó katonájaként – hiszen köztudott, hogy ez az egyetlen izraeli párt, melyben a vezető nem tűr semmiféle engedetlenséget – az orosz bevándorlók tömegeinek minél teljesebb vallási befogadását szerette volna elérni. A szabályozás véghezviteléhez Rotem háttéralkut kötött a vallásos keletieket tömörítő ultraortodox Sasz párttal, amely támogatásáért cserébe azt kérte, hogy a betérteknek minden micvét be kelljen tartani a jövőben, és hogy gyermekeiket vallásos iskolába járassák.

A színfalak mögött jó úton haladt, aztán mégis hatalmas botrányba, s kis híján kormányválságba fulladt az ügy. Pedig bizonyosan nem hűbelebalázs módjára vágtak bele: a törvényjavaslatot két évig készítette elő – egyesek szerint kiherélte – a Kneszet jogi bizottsága. Az egyeztetések során kikerült belőle a legellentmondásosabb harmadik paragrafus, amely a betértek izraeli letelepedését szabályozta volna. Ez a rész eleve megakadályozta volna, hogy esetleg palesztinok vagy vendégmunkások tömegei gyors betéréssel állampolgársághoz jussanak, bár az elmúlt évtizedekben erre csak elvétve akadt példa.

Maradt hát két paragrafus, de hiába az évekig tartó egyeztetés, a következő néhány szó miatt mégis kitört a nemzetközi botrány, amely kiborította az éjjeliedényt, a miniszterelnök beavatkozásához, a törvényjavaslat országos vitájához és kis híján koalíciós válsághoz vezetett: „Izraelben a rabbinátus a felelős a betérésért" – jelentené ki az új törvény. Miközben ezt így Izrael kikiáltása óta soha senki nem mondta ki. Ugyan elfogadott tény, hogy a belügyminisztériumban csak a rabbinátus esketését fogadják el, s a zsidóknak alanyi jogon, ingyen járó temetésekről is ők gondoskodnak, de a betérésekről eddig soha nem rendelkezett javukra a Kneszet, ezzel új, s a jövőben a diaszpóra számára egyre meghatározóbb jogokhoz jutnának.

Hatalmi harc ez a javából, amelyben egyik oldalon a liberalizálást követelő amerikai zsidó vezérkar küzd, a másikon pedig az izraeli állami rabbinátus őrzi és próbálja kiterjeszteni hatalmát. A vita alapkérdése, hogy ki téríthet be zsidóvá. David Rotem eredeti javaslata szerint minden helyi rabbi, a jelentkezők lakhelyétől függetlenül, ami a jelenlegi körzetesített helyzethez képest könnyítést jelentett volna, hiszen ha mondjuk Jeruzsálemben igen szigorúak a követelmények, akkor le lehet majd menni Tel-Avivba és ki lehet választani egy engedékenyebb rabbit. Igen ám, de a Kneszet bizottságában a rabbinátus nyomására egyszer csak becsúszott a javaslatba, hogy csakis a rabbinátus által felhatalmazott helyi rabbi jogosult giurt adni. Vagyis másik kezükkel visszaveszik, amit az egyikkel adtak. Tehát mégiscsak a zsidóságot szűkmarkúan osztó rabbik nyernek majd felhatalmazást, s az orosz százezrek és az amerikai milliók pedig kívül rekednének.

Netanjahu nyomás alatt

Előrelépés a törvényjavaslatban, hogy ezentúl a rabbinátus utólag nem érvényteleníthetné a helyi rabbik döntését, ami a Druckmann-ügy nyomán különösen fontos. Történt ugyanis, hogy egy válás kapcsán az egyik nagy tekintélyű rabbi utólag érvénytelenített egy betérést, mert az illető hölgy nem folytatott vallásos életvitelt. Majd elkezdték megkérdőjelezni a liberálisabb Druckmann rabbi által zsidóvá fogadott összes, mintegy 15 ezer ember giurját, s visszamenőlegesen is feltételes lett a Druckmann-betértek jogállása. Közben az érintettek minderről csak akkor értesülnek, ha esketés végett kényszerűen a rabbinátushoz járulnak.

Az ellentmondásos törvényjavaslat már éppen a Kneszet plenáris ülése került volna első szavazásra, amikor teljes súlyával közbelépett a befolyásos amerikai zsidó vezérkar. Jellemző módon nem a liberális izraeli tömegek mellesleg alig hallható tiltakozása verte ki a biztosítékot, hanem az USA zsidóságának gyors reagálása. Jerry Silverman, az észak-amerikai zsidók szövetségének elnöke (Jewish Federations of North America) és Erik Joffe, az amerikai reformrabbik egyik vezetője állt az új törvény elleni harcok élére. Mozgósították, akit csak kell, s kezeik olyan magasra értek, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek nem maradt választása. Kiderült, hogy politikai háttéralku ide, fontos koalíciós partner alapkövetelése oda, az amerikai zsidóság ellenében egy őket különösen érintő törvényt nem lehet elfogadtatni Izraelben. Netanjahu kénytelen volt felvállalni az összecsapást a kiszámíthatatlannak tartott Avigdor Liebermannnal, s azonnal levetette a Kneszet napirendjéről a törvényjavaslatot. Persze nemcsak ez az ügy állt a két politikus mosolyszünetének hátterében, akadt köztük elég konfliktus a külügyminisztérium működése nyomán is… Netanjahu végül kibékült Liebermann-nal, megegyezésük fontos része lett a törvényjavaslat beterjesztésének elhalasztása januárig. A Sasz is megkapta a magáét, januárig a reformereknek is pihentetniük kell a Bagachoz benyújtott precedensértékű pert.

Izraelben az a szokás járja, hogy ha nem tudnak, vagy nem kívánnak dönteni, akkor gyorsan alakítanak egy bizottságot a kérdés tanulmányozására. Ezúttal is ez történt. Az újabb egyeztetéseket Natan Scsaranszkij, a Szochnut vezetője irányítja. Egyelőre januárra halasztották a szöveg Kneszetbe kerülését, de egyértelmű a kormányzati szándék, a törvényjavaslat agyonüléseztetéssel történő lassú kivégzése, örökre szóló halogatása. Egyelőre maradt hát a status quo, de mindkét oldalon készülődnek már az újabb összecsapásokra.

Shiri Zsuzsa, Jeruzsálem / Új Élet

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük