2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A bor szeretetére tanít a rosé

8 perc olvasás
ros 10

ros 1Ha június – akkor Rosalia, a gondolathoz kezdhetünk ismét hozzászokni. Elmúlt a járvány és a Városligetben, a Vajdahunyad vár mögötti réten június 9. és 11. között újra csak ott sorakoztak az apró faházak. A programfüzet tanúsága szerint 45 pincészet jött el, hogy megmutassa borainak színe-javát. Közülük is persze elsősorban a rosékat, de akadt pezsgő, még pálinka is és harapnivalóban sem volt hiány. Visszaemlékezve a színek, ízek, illatok forgatagára, annyit bátran kijelenthetünk: Jól teszi, aki naptárában máris előjegyzi magának: jövőre is eljön a Rosaliára!

Az első napon, a 14 órai kezdés táján még csak a legelszántabb rosé kedvelők jelentek meg, ros 2akiket nem tántorított el a vastag felhőtakaró, a hol csepergő, hol elálló, majd ismét rákezdő, apró szemű eső. A szervezők jó ötlete, hogy az idén egy jelzőt, „borpiknik” is társítottak a címhez, voltak is, akik megfogadták a tanácsot és a szárazabbnak ígérkező második napon már takarót terítettek le, falatoztak, no meg persze kortyolgattak is. Szerencsére volt miből válogatni. A kínált borok számát felbecsülni is nehéz – valójában nem is érdemes – úgysem lehetne mindet végigkóstolni. Bár hangsúlyozni kell, hogy a pultok mögött mindenhol roppant udvarias kiszolgálók dolgoztak, sajnos előfordult néhol, hogy olyan, aki pontos információt adhatott volna a borokról, nem mindig volt jelen. Ám a borok kiváló minősége feledtetni tudta a szavak hiányát.

ros 3A Rosaliához nem csak a közönség hűséges, rendszeresen visszatérő kiállítói is vannak. Az Egri Borvidéken dolgozó dr. Dula Bence nevét, borász tudományát Kaliforniától a Tokaj-Hegyalja Egyetemig ismerik. Ott volt már a legelső Rosalián is, ma úgy látja; a borászat helyzetét illetően nincs ok dicsekvésre. Erőfeszítések vannak, de nem mindig abba az irányba, amerre menni kéne! Ha egy ágazatban, csak a végtermékre ügyelünk, az alap kicsúszhat alólunk. A szőlőtermelés gazdasági kérdéseit kellene előbb rendbe tenni. Sok borászat van, amelyik fillérekért vásárolja fel szőlőt, abból készít bort és mennyisége okán az ő borai kerülnek a fogyasztókhoz. Akik viszont földjük művelésével termelnek szőlőt, boraikkal nem jutnak helyhez a piacon. Nagyon hiányzik a szőlő „védőár” és a valódi eredetvédelem! Mi itt, a Rosalián tartjuk magunkat a sok évtizedes hagyományhoz, megmutatjuk a bevált egri fehérborokat, a Leánykát, Olaszrizlinget, a vörösek közül pedig a Kadarkát, a Medoc Noirt, a Kékfrankost. A rosé nagyon fontos, új és új generációkat csalogató, a bor szeretetére tanító borfajta. Megtanít arra, hogy kezdjünk keresni a borban valamit, ami ízlik, amit szeretünk! Amikor kicsit nevetni, az életet könnyebben venni szeretnénk, kóstoljunk szép rosékat! ros 4 Borbély Tamás volt az Év Bortermelője Magyarországon 2020-ban és most is ő állt a pult mögött. Elmondta: nehéz, aszályos év van mögöttünk, sok feladatot adott a szőlő művelése, a szüret időpontjának megválasztása. A Badacsonyi borvidéken a fajtáink jól viselkedtek, bár az idős szőlő könnyebben, a fiatal ültetvények nehezebben tűrték a körülményeket. Inkább kicsit nehezebb, többrétűbb borokat kaptunk, még a friss, reduktív jellegűek is tartalmasabbak lettek, mint korábban – ám ez nem baj. A máskor könnyedebb Tomaj borunk is – ami egy Rózsakő, Olaszrizling, Kéknyelű házasítás – sokkal teltebb bor adott. A frissessége, gyümölcsössége megmaradt, csak valamivel „vastagabb” lett. Újdonság tavalyhoz képest a 2019-es „Gyula papa” Rajnai Rizling – édesapánk ekkor lett nagypapa, a Rajnai pedig már régtől az ő kedvenc fajtája. Hordóban érlelt, szép, ásványos, nagytestű bor lett belőle. Roséból mindig is csak egy volt, a „Kinnagangon” fantázianevet kapott Pinot Noir, most is ezzel színesítjük a kínálatot. A piknikhangulathoz viszont a könnyű nyári Bóbita gyöngyözőborunk illik leginkább. ros 5 A látogatók figyelmét bizonyára felkeltette, hogy azonos néven két helyszín is szerepelt a programfüzetben. Az egyikben kiváló minőségű olasz Prosecco pezsgőket mutattak be Valdobbiadenéből, kis pincészetekből. Ezek Olaszországban nincsenek kereskedelmi forgalomban. Nálunk még kevesen tudják, hogy a Prosecco területnév, pont, mint a Tokaji. A Prosecco please cég mintegy harminc félét hoz be, ezek közül a három leginkább különleges a Garbara Cartize Zero, ennek cukortartalma nulla, az Ultimo-ban van két gramm és a San Gregorio-ban 12 gramm cukor. A Prosecco 85 %-ban a Glera szőlőfajtából készül, de négy másik fajta használata is megengedett. A Garbara a klasszikus, az Ultimoban van egy kevés Bianchetta, íze „játékosabb”, a San Gregorio pedig gyümölcsösebb. A pult folytatásaként, a másik név alatt, harapnivalót, Prosciutto di St. Daniele sonkát kínáltak, kenyérrel és olajbogyóval. Olaszországban két híres sonka van, az egyik a pármai, a másik a St. Daniele. Ez utóbbit Padova, Velence környékén készítik. A minőség ellenőrzése már a malacok kiválasztásánál kezdődik és a tenyésztés lépéseit is követik. A sonkát sózzák, rizslisztes masszával bekenik, hogy ne száradjon ki, majd 16-18 hónapig, állandó hőmérsékleten érlelik. ros 6Villányból érkezett a Rosaliára Gere Tamás pincészete. Pultjuknál boraiknak szinte a teljes palettáját kóstolhatták a vendégek. Bár Villány a vörösborok hazája, mégis hoztak egy könnyű fehérbort is. Tamás fia, Zsolt készíti, a Primadonna nevet kapott – és hozzá méltó kecses, könnyed – Muscat Ottonelt. Ugyancsak Zsolt keze nyomát őrzi a Kisasszony rosé. Villányban általában Kékfrankosból készítenek rosét, ez egy picit más, a szőlője Kadarka. A szín eléréséhez két hétig tartott a héjon áztatás, a bor gyümölcsösebb, mint a Kékfrankos rosék. Könnyedebb, szinte légies, a nevének is jobban megfelel. Mellettük természetesen vörösborok is sorakoztak a pulton, mint a karakteresebb Merlot és a Cabernet Franc dűlőválogatásból származó tételei. Villányban sok ifjú borász dolgozik, ők hozták létre a „Redy” borcsoportot, mely némileg az egriek „Egri csillag” borára válasz. A címkén csak egy Y és egy ifjú rajza látszik. A pincészet csúcsbora viszont az Aureus; a Merlot, Cabernet Franc és Cabernet Sauvignon házasítása. Nem készül minden évben, utólag döntenek és csak a legkiválóbb évjáratokban állítják össze! ros 7A Hilltop Neszmély asztalán öt másik bor mellett két roséval is találkozhattunk. A nyári melegben a Gyöngy – persze gyöngyözőbor – frissít. Összetevői: Sauvignon Blanc, Chardonnay és Szürkebarát, az illatát a Sárga Muskotály határozza meg. A pincészetben a Cserszegi Fűszeresnek nagy múltja van, 1997-ben Angliában az év borának választották ezt a „kimondhatatlan nevű” magyar bort! A roséknál könnyű volt az azonosítás, a Merlotból készült könnyed, gyümölcsös. A Pinot Noir prémium minőségű, a fogyasztók nagyon kedvelték, a rosék környezetében joggal tekinthető „zászlós bornak” is. Mélyebb, tartalmasabb, „óvilági” stílusú bor. „Újviláginak” általában a harsányabb, illatosabb, vibrálóbb színű, jellemzően Amerika illetve Ausztrália, Új-Zéland tájáról származó borokat nevezik a borászok. ros 8 Kiskörösön található a Szentpéteri borpince. A családi vállalkozás 60 hektáron gazdálkodik. Fő termékeik a könnyed, gyümölcsös fehér- és rosé borok. A fesztiválra öt rosét is hoztak: Kadarka, Kékfrankos, Néró és két provencei stílusú, a Cabernet Franc és a 70% Cabernet Sauvignon + 30% Néro roséból álló Cabernero házasítást. A pincészet különlegessége a Szentpéteri Attila által most legelőször – klasszikus eljárással – készített száraz pezsgő. Mindjárt két aranyérmet is szerzett vele, az egyiket Berlinben, a másikat idehaza a Vinagorán. A bemutatottak közül a legizgalmasabb talán a magyar nemesítésű Néró szőlőfajtából készült Néró rosé. Rendkívül gyümölcsös, gyönyörű színű, ez a pince zászlós bora! Szeged és Makó között, Klárafalván működik a Kontyos Borház. ros 9Szőlőt nem használnak termékeik mégis – itt, a Rosalián is – népszerűek voltak. Gyümölcsborok. Készítésük módja 99%-ban megegyezik a szőlőboréval A gyümölcs húsát és a levét erjesztik. A száraz borhoz a hús egy részét átforralják, és utána adják hozzá a mustot. Pultjukon hétféle palack sorakozott. A legnépszerűbb az örök klasszikus, az édes eperbor volt. Rákóczifalván termett gyümölcsből készül, főleg a hölgyek szeretik, szinte robban az édes, epres íze, zamatos – bár száraz változata is van. Ez utóbbi olyan, mint amikor a kertben még nem teljesen érett az eper, de már megkóstoljuk. Kicsit fanyarkás. A bodzaalma borának alapja a Jonathan, friss, ropogós ízű, kevés bodzavirág kivonattal „megtavasziasították”. Volt a pulton néhány gyümölcspálinka is, kisüsti eljárással bérfőzdében készíttetik Nagykörűn – 46 fokosak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©