A Givaudan Magyarországon nyitotta meg legújabb élelmiszer-aroma termelőüzemét
4 perc olvasás
A Givaudan, a világ vezető illatanyag-, aroma- és élelmiszerízesítő-gyártója, a 2012 október 3-án hivatalosan is megnyitotta legújabb első osztályú sós ízesítőanyagokat gyártó üzemét Makón.
A Givaudan, a világ vezető illatanyag-, aroma- és élelmiszerízesítő-gyártója, a 2012 október 3-án hivatalosan is megnyitotta legújabb első osztályú sós ízesítőanyagokat gyártó üzemét Makón.
A gyáravató ünnepségen a Givaudan felsővezetői mellett több nagy tiszteletnek örvendő vendég is részt vett a magyar közéletből. A vállalat részéről jelen volt Dr. Jürg Witmer, a Givaudan elnöke; Gilles Andrier, vezérigazgató; Mauricio Graber, a cég Ízesítőanyag üzletágának elnöke; magyar díszvendégeik között pedig többek között Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Dr. Buzás Péter, Makó polgármestere szerepeltek.
A 130 millió Euróból (39 milliárd Forint) létesített első osztályú, „best-in-class" üzem az európai, afrikai és közép-keleti (EAME) régiók piacait hivatott még hatékonyabban kiszolgálni. A jelenleg már több mint 200 főt foglalkoztató egység teljes kapacitása 40 000 tonna lesz. A gyár kereskedelmi termelése (amely a kóser, halal és allergén-mentes ételek alapanyag követelményeinek is megfel) a következő hónapokban kezdődik és fokozatosan fut fel, amíg az üzem eléri a termelékenység maximumát 2013 végére.
A vállalat az üzem telephelyét a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és Makó város segítségével választotta ki.
Gilles Andrier, a Givaudan vezérigazgatója az ünnepségen elhangzott beszédében elmondta: "Az új gyár a Givaudan eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása és egyben a növekedési stratégiánk fontos része. Az új üzem nagyban erősíti az ellátási láncunkat, amely lehetővé teszi vállalatunk további terjeszkedését a fejlődő országokban, valamint további térnyerésünket az ízesítőanyag és snack szegmensben. A makói gyár mérete és magas automatizáltsága az anyagok kezelésének és vegyítésének területén könnyebbé teszi számunkra, hogy kiszolgáljuk vásárlóink igényeit, miközben a sós ízesítőanyag és snack-piac mérete és összetettsége egyre nő."
A sós ízesítőanyag szegmens körülbelül 33%-át teszi ki az ízesítőanyag piaci potenciáljának Európában, Afrikában és a Közel-Keleten (EAME régió), ahol az összes kulcsfontosságú termékalkalmazást és ízesítőanyag-profilt tekintve a Givaudan-é a legszélesebb sós ízesítőanyag portfólió. 2011-ben a sós ízesítőanyag szegmens az Ízesítőanyag Divízió globális eladásainak 35%-át tette ki.
A Givaudan piacvezető a globális illat- és ízesítőanyag iparágban. A székhelye Svájcban található. Az öröksége 1796-ra nyúlik vissza, így ez volt az első olyan vállalat, amely ízek és illatok megalkotójaként definiálta magát. 2011-ben a cég eladásai elérték a 3,9 milliárd svájci frankot, több mint 8900 alkalmazottal és 40 országban található leányvállalatokkal.
A most átadott makói üzem fontosabb adatai:
- 130 millió Euróból létesített (39 milliárd Forint) első osztályú sós ízesítőanyagokat gyártó üzem
- Makón található
- Alapterülete: 50 000 m2 – 6 futballpálya méretével egyezik meg
- Hivatalos megnyitójára 2012. október 3-án kerül sor folyamatos termelés-felfutás mellett. Az üzem a termelékenység maximumát 2013 végére éri el. A Givaudan fokozatos termékáthelyezést tervez makói üzemébe más egységeiből
- Már több mint 200 embert foglalkoztat
- Telekméret: 23 ha
Gyártási és raktározási adottságok
- Fókuszban az ízesítőanyagok gyártása első osztályú gyártástechnológiák és felszerelések segítségével
- Fő technológiák: Powder Blending, Process Flavours, Spray Drying
- Magas automatizáltság az anyagok kezelésének és vegyítésének területén
- 5 000 termék és résztermék
- 2 500 nyersanyag
- Minőségbiztosítás: ISO 9001, FSSC 22000, AIB, GMP
- Termékei igazoltan megfelelnek kóser és halal ételek ízesítőanyagainak
- Az allergológiai alapelvek legszigorúbb betartása jellemző
- Teljes üzem kapacitás: 40 000 tonna
- Szállítás több mint 900 vevőnek, több mint 90 országba, az európai, afrikai és közel-keleti régiókban
- Raktárkapacitás: 15 000 paletta (500 teherautó rakományának megfelelő mennyiség)
- Több mint 1 000 paletta mozgatása és elszállítása majdnem 300 vásárló számára naponta
Givaudan Ízesítőanyag üzletág
- Megbízható stratégiai partnere a világ vezető élelmiszer- és üdítőital-gyártó cégeinek
- Jelenleg az ízesítőanyag-szakemberek és íz-specialisták 40% -a dolgozik a Givaudan-nak világszerte
- Több mint 150 saját ízkutató csoport
- Eladás: 2011-ben 2 082 millió svájci frank
- A sós ízesítőanyagok és rágcsálnivalók a 2011-es eladások 35% -át tették ki
- Kétszámjegyű növekedési ráta az egészségügyi és wellness alkalmazásokban