A HABÁNOK KERÁMIAMŰVÉSZETE — Radványi Diána és Réti László könyve

A Kárpát-medence kerámiaművészete sorozat negyedik kötetének sorozatszerkesztője és kutatásvezetője is Vörösváry Ferenc volt, aki négy év alatt négy kötetben összegezte évtizedek óta tartó elméleti és gyakorlati munkásságát a magyarországi kerámiaművességről.  Kieselbach Tamás galériatulajdonos – maga is szenvedélyes gyűjtő – támogatta a kiadást. Kieselbach és Vörösváry gyakran találkoztak szombatonként az ún. Ecserin, havonta pedig a Pécsi Vásáron. Mindkettőjük meggyőződése, hogy kutatási területük (festmény és kerámia) az európai rangú kultúra szerves része.

A Kárpát-medence kerámiaművészete sorozat negyedik kötetének sorozatszerkesztője és kutatásvezetője is Vörösváry Ferenc volt, aki négy év alatt négy kötetben összegezte évtizedek óta tartó elméleti és gyakorlati munkásságát a magyarországi kerámiaművességről.  Kieselbach Tamás galériatulajdonos – maga is szenvedélyes gyűjtő – támogatta a kiadást. Kieselbach és Vörösváry gyakran találkoztak szombatonként az ún. Ecserin, havonta pedig a Pécsi Vásáron. Mindkettőjük meggyőződése, hogy kutatási területük (festmény és kerámia) az európai rangú kultúra szerves része.

A sorozat korábbi darabjai szintén Vörösváry Ferenc szerkesztésében: Erdély népi kerámiaművészete (2008), Holics, Tata és Buda kerámiaművészete (2009), Az Alföld népi kerámiaművészete (2010). Elsődleges célja, hogy „népünk és a Kárpát-medence többi népének is e közös kulturális kincse – a szakmai körökön túl – minél több ember előtt ismertté váljék, hiszen mindannyiunk közös öröksége. Legyünk tudatában e gazdagságnak, melyre méltán lehetünk büszkék, melynek megőrzéséért és továbbadásáért ugyanakkor felelősséggel is tartozunk. 

Vörösváry Ferenc kutatásvezető, sorozatszerkesztő bejárta Nyugat- és Közép-Európát, felkeresett minden gyűjtőt és múzeumot, amíg lefényképezett ötezer habán tárgyat, amelyek közül 581 tárgy 713 fényképe gazdagítja e kötet tudományos leírásait. A néhai Václav Havel cseh író és elnök gyűjteményéből 28 darab fotója is szerepel itt. A mintegy 700 éves múltra visszatekintő Lobkowicz család kollekcióját is feltérképezte, köztük habán tárgyakat, amelyek éppen Havel elnöksége idején kerültek vissza a család tulajdonába. A legnagyobb habán kerámiagyűjtemény azonban Magyarországon van, a kötet egyik szerzőjének, Réti Lászlónak a tulajdonában, amelyből 73 pompás darab került be a jelen műbe. Ugyancsak neves gyűjtő volt Nagyházi Csaba műkereskedő és a „gyűjtők királynője", az idős Jana Kybalová asszony.

A habánok történetéből

A titokzatos ónmázas majolika ill. fajansz (az elnevezés az olaszországi Faenza városában készült kerámiákra utal) alkotóinak nyomait az anabaptista kódexek őrzik. Az 1500-as évek reformátorai között elsősorban az anabaptistákat tartották eretnekeknek, mert a felnőttkori keresztelkedést választották. Eltértek a lutheri és kálvini tanoktól, de kisebbségben ők is többféle csoportot képviseltek. Vezetőjüket, Jakob Huttert 1536-ban megégették. Híveinek menekülni kellett. Először Svájc fogadta be őket, Winterthur körzetében, majd Európa más végein is otthonra találtak: az Anjouk, a Luxemburgi uralkodók és a Hunyadiak Magyarországán. Tudásuk és műveltségük révén főúri udvarokba kerülhettek, de tartották a kapcsolatot hittestvéreikkel. Szívesen éltek zárt közösségekben, ún. Haushabenekben, közös udvarokban. Krisztus második eljövetelét várták. Körlevelek, zsinatok, gyűlések révén találkoztak, gondosan feljegyeztek mindent. A kisebb közösségek iratai máig fellelhetők az Esztergomi Főegyházmegyei Levéltárban.

   A Bethlen Gábor vezette cseh függetlenségi háború elvesztése után (1620) szóródtak szét és telepedtek le Morvaországban és Magyarországon. A főúri udvarokban igényelték a magas színvonalú kézművesipart. A 16. századi Morvaországban mintegy 40 ezren lehettek. Az ellenreformáció egyre fokozódó üldöztetése elöl a nyugatibb vidékekről először az erdélyi Alvincra kerültek. 1622-ben Magyarország területét is el kellett hagyniuk, ezért Bethlen Gábor és I. Rákóczi György meghívására útjuk Erdélybe vezetett. A központjuk Ószombatban (Sobotişte) volt. Az utolsó fennmaradt hutteri közösség 1767-ben vándorolt tovább Kelet felé. 1769-ben a Havasalföldre és Ukrajnába értek. 1846 táján Bukarest környékén tűntek fel, de onnan is tovább kellett menniük egészen Észak-Amerikáig. Egy részük 1937-ben vándorolt ki a tengeren túli Dél-Dakotába.

A hutteri habánok népe rendkívül békés, a fegyverforgatást elutasító, az államot elismerő és jól szervezett közösségben (kommunában) élt. Közös árutermeléssel és gazdálkodással foglalkoztak. Ruhát, élelmet a közösségtől kaptak, nagy gondot fordítottak a gyerekek tanítására. Közöttük nem akadtak analfabéták. A szabályokat szigorúan betartották, rendben fizettek adót, ezért földesuraik megóvták őket. A ránk maradt tárgyak főleg kerámiák, bár foglalkoztak posztókészítéssel, könyvkötéssel, ablakfestéssel, bőr-, csizmadia-, takács- és hímzett áruk készítésével is. Munkáik művészi magaslatokat értek el.

A fennmaradt tárgyak főleg habán kerámiák, amelyek sok hasonlóságot mutatnak az itáliai reneszánsz, a svájci és a tiroli kézművességgel. Minden darabjuk csúcstechnikával és hatalmas gondossággal készült. A morva korszak után a magyar arisztokraták megrendeléseire készítettek hímzéseket, étkészleteket, kályhákat. A szerző felkutatta a levéltárakat, múzeumokat, hogy megtalálja a megrendeléseket ill. a habánok panaszos leveleit. A kerámiáik vetekedtek a holland, német, osztrák műhelyek porcelánjaival, ám mindig követték a megrendelő elvárásait.

1685-től mégis hanyatlásnak indult a habán művészet, amikor a nyugati divat olcsóbb és igénytelenebb tárgyakkal árasztotta el a piacot. Akkoriban már gyárak alakultak, s a habánok egyre kevesebb megrendelést kaptak. Művészetük mégis erős nyomot hagyott a magyar, az erdélyi, a morva és a szlovák népművészetben.

A múzeumok és a műgyűjtők vágyának titokzatos tárgya maradt 150 évvel ezelőtt is a habán kerámia. A 19-20. században múzeumi kincsekké váltak az ásatásokból előkerült leletek. A habánok utódai (20-30 ezer ember) által Amerikába vitt tárgyakat is igyekeznek felkutatni.

A habán technológia és művészet csúcskorszakát 1630 és 1680 közé teszik. Ekkor készültek a legszebb minták. Nyugat-Magyarországon 1590-1620 között ők virágoztatták fel a kerámiaipart. Itt bányászták ugyanis az antimont, amiből a sárga színt előállították. A legszebb mintákat az erdélyi magyar (korondi) és szász mesterek örökölték, akik főleg kék-fehér bokályokat, korsókat, kancsókat és kályhacsempéket készítettek.

A nagyalakú, vaskos kötet igen alapos munka, ebből minden fontosat megtudhatunk a habán művészetről, a kutatás állomásairól és a tárgyak szépségéről, amit a bőséges illusztráció bemutat az olvasónak.

DOBI ILDIKÓ