A kolostorok mint a társadalom „lelki fürdői”
3 perc olvasásSzámomra Krisztus biztos barát, aki nem árul el soha, aki elfogadja, hogy senki sem tökéletes, és aki szeret akkor is, ha épp nem tudok szeretet adni. Ha az ember ilyen adományt kap, hatalmas vágya támad arra, hogy megossza másokkal is – mondta Jean-Pierre Longeat, a franciaországi Saint-Martin de Ligugé bencés apátságának apátja a La Croix katolikus napilapban.
Számomra Krisztus biztos barát, aki nem árul el soha, aki elfogadja, hogy senki sem tökéletes, és aki szeret akkor is, ha épp nem tudok szeretet adni. Ha az ember ilyen adományt kap, hatalmas vágya támad arra, hogy megossza másokkal is – mondta Jean-Pierre Longeat, a franciaországi Saint-Martin de Ligugé bencés apátságának apátja a La Croix katolikus napilapban.
Jean-Pierre Longeat a kolostorok életéről és a kolostorok társadalomban betöltött szerepéről is beszélt.
A csendről és az engedelmességről
A bencés rendben – ahogy a szerzetesrendekben általában – a csend alapvető fontosságú elem. Ez tulajdonképpen belső készültséget és figyelmet jelent, mely által magunkba fogadjuk Krisztus tanítását, és aszerint cselekszünk. A csend tehát az engedelmességhez vezet el bennünket. Jól tudom, hogy az engedelmesség szó rosszul cseng a modern ember számára, aki autonómnak tartja magát és a saját igazságában akar hinni. Ha mégis lemond erről, akkor azt kényszernek éli meg, melyet a társadalom erőltet rá. Az engedelmesség – ahogy Szent Benedek tanítja – másokra és Krisztusra való odafigyelés. Nyitottak vagyunk és meghalljuk mások és Krisztus szavát, így érjük el a többi emberrel való közösséget és így tudunk növekedni Istenben.
Nyugodt és baráti közösségek várják a látogatókat
Elsősorban azok az emberek látogatnak el egy kolostorba, akiket valamilyen csapás ért, vagy akik lelki útkeresésre indultak, és szeretnének visszavonulni gondolkodni. Ehhez a kolostorok olyan nyugodt, baráti és imádságos környezetet nyújtanak, ami igazi ritkaság a mai, gyorsan változó világban. Egy olyan társadalomban, amelyben az emberek gyakran teljesen elszigetelődnek egymástól, a kolostorokban igazi közösségre, „lelki fürdőre" lelhetnek az oda ellátogatók.
A kolostorok jelenlegi helyzetéről és továbblépési lehetőségeiről
A szerzetesség olyan férfiak és nők csoportjaiból áll, akik szeretettel viseltetnek egymás iránt, és akik nem a saját, hanem egymás és a közösség javát nézik. Olyan férfi és női közösségek, amelyek folyamatosan tanúságot tesznek a hitükről. Az is fontos lenne azonban, hogy közös hitvallást tegyünk a többi egyházzal, mert e nélkül nem vagyunk hitelesek. Szoros együttműködésre van szükség a többi renddel, a plébániákkal és a különböző civil csoportokkal. Én olyan kolostorokról álmodom, ahol új keresztény közösségek jönnek létre, ahol a szerzetesek olyan tág közösségek tagjai, amelyek laikusokat és egyházi embereket egyaránt magukban foglalnak, és amelyek többféle vallású emberek együttműködésén alapszanak.
Az apáttal Martine de Sauton, a La Croix című lap újságírónője készített interjút.