Bajnai GordonBajnai GordonMegbeszélést folytatott Bajnai Gordon gazdasági miniszter a járműipar képviselőivel a gazdasági válság okozta problémák lehetséges megoldásairól 2009. január 21-én, Budapesten. Csak az összehangolt, tudatos cselekvés segíthet a válság okozta problémák kezelésében – mondta az ülés után a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

 

Bajnai GordonBajnai GordonMegbeszélést folytatott Bajnai Gordon gazdasági miniszter a járműipar képviselőivel a gazdasági válság okozta problémák lehetséges megoldásairól 2009. január 21-én, Budapesten. Csak az összehangolt, tudatos cselekvés segíthet a válság okozta problémák kezelésében – mondta az ülés után a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

A Kormányzat rövidtávon a rugalmas foglalkoztatás feltételeinek elősegítésével, a K+F munkahelyek és kapacitások megőrzésével, illetve a pályázati rendszer testre szabásával kívánja enyhíteni az ágazat gondjait. Hosszabb távon a legfontosabb feladatok között szerepel a járműipari igényeknek is megfelelő szakképzés fenntartása és fejlesztése, a beruházás-ösztönzési rendszer eredményességének növelése, valamint a járulékterhek csökkentése – mondta el a megbeszélésen Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. A miniszter kijelentette: a kormányzat nyitott minden olyan konstruktív javaslatra, amely az autóipar, mint kiemelt ágazat megtartását, további fejlesztését szolgálja hazánkban. A regisztrációs adó szabályainak esetleges módosításával kapcsolatban Bajnai Gordon elmondta: ha sikerül a költségvetés egyensúlyát nem veszélyeztető megoldást találni, a kormány kész az azzal kapcsolatos egyeztetésekre.

Az autóipar nemzetgazdasági jelentőségét jelzi, hogy a teljes magyar ipari termelés több mint 17%-át és az ipari export csaknem negyedét képviseli, a közvetlenül és közvetve foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 100.000 főt.

Az ülésen a munkacsoport társelnökének, Lepsényi Istvánnak a vezetésével az iparági oldal képviselői beszámoltak a magyar járműgyártó és beszállítói ipar legégetőbb problémáiról, felvázolták a várható nehézségeket, és javaslatokat fogalmaztak meg a krízis hatásait enyhítő intézkedésekre is. A megbeszélésen a gazdasági oldal képviselői fő beavatkozási területként a munkahelymegtartásra, a finanszírozásra, a pályázati feltételek egyszerűsítésére és az üzleti környezet javítására vonatkozó intézkedéseket jelölték meg, de felmerült a hazai keresletélénkítés kérdése is.

Európában a reálgazdasági krízis elsőként a személygépkocsi-gyártás és -értékesítés drámai visszaesésében mutatkozott meg: az eladások már 2008 novemberében 25,8%-kal estek vissza, és a csökkenés azóta is folytatódik. Az európai autógyártóknál – és ez alól a kelet-európai üzemek sem kivételek – napjainkra általános módszerré váltak a termeléscsökkentések, a három műszakos munkarend kétműszakossá alakítása, a hosszú leállások, munkaidő-csökkentések és az elbocsátások. A járműipari munkahelyek és termelőkapacitások megóvását célzó programok mind Európában, mind az Egyesült Államokban napirenden vannak.

A magyarországi beszállítói ipar megmaradását szolgálják már azok a pályázati programok is, amelyek meghirdetésére 2009. első negyedévében kerül sor.

Várhatóan márciusban jelenik meg az a 2 milliárd forintos keretösszegű pályázati (a GOP-2009-1.3.3 kódszámú) felhívás, amely a vállalkozások technológiai innovációjának ösztönzésére irányul a tartós beszállítóvá válás vagy annak megerősítésére vonatkozóan. A pályázat célja az integrált, tudásigényes beszállítói szektor létrehozása, illetve fejlesztése, a magyar beszállítói hálózat méretének növelése, gyártmánykínálatának diverzifikációja. Mivel a beszállítói ipar éppen a járműgyártásban a legnagyobb mértékű, nem titkolt szándékként jelenik meg az, hogy ezt a lehetőséget éppen az autóiparban kamatoztassák a legjobban. A kiírás tervezete – partnerségi egyeztetés céljából – az NFÜ honlapján már elérhető.

A járműgyártás kifejezetten tudásintenzív iparág, ahol nagy szükség van a jól képzett munkaerő meglétére, megőrzésére. Ezt szolgálja majd a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) Magasan képzett munkaerő alkalmazásának támogatására vonatkozó pályázat a gazdasági válság miatt a nagyvállalatoktól elbocsátott, felsőfokú szakemberek alkalmazását (kölcsönzését) támogatja majd az innovatív kis- és közepes vállalkozásoknál, valamint költségvetési, ill. non-profit kutatóhelyeken. A pályázat keretösszege két évre több mint másfél milliárd forint, mely kb. 80-100 mérnök számára teszi lehetővé, hogy szakmájában maradva továbbra is a magyar autóipart szolgálja.

Emellett a Daimler meghatározó fontosságú kecskeméti beruházásával összefüggésben az ITD-H átfogó intézményfejlesztési programot valósít meg, amelynek kedvezményezettjei mindenekelőtt a hazai beszállító vállalkozások lesznek. Ezek a lehetőségek, valamint a kormány további, a likviditás javulását célzó intézkedései az iparág finanszírozási problémáinak enyhítéséhez is hozzá fognak járulni.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által kidolgozott, várhatóan márciusban a kormány elé kerülő járműiparra vonatkozó akcióterv (2009 – 2013) fő célja pedig az, hogy Magyarországon – intenzív külföldi működőtőke befektetés és beszállítói tevékenység mellett – hosszabb távon növekedjen a járműipari kibocsátás, a hozzáadott érték, a minőségi K+F tevékenység, valamint a foglalkoztatás.

A Versenyképességi Munkacsoport (AVMCS) 2007-ben jött létre. A munkacsoportban a gazdasági oldal részéről – a magyar nemzetgazdaság egyik legjelentősebb ipari ágazatának – a járműgyártásnak legnagyobb szereplői, a beszállítói ipar, illetve kutatóintézetek, érdekképviseleti szervek képviselői vesznek részt. A munkacsoport fő feladata – folyamatos kétirányú konzultáció keretében – a tájékoztatás és tájékozódás az autóipart érintő változásokról, kihívásokról, problémákról. A mostani találkozó az 5. munkacsoporti ülés volt, a következőre várhatóan 2009 márciusában kerül majd sor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük