A Nép'Hymnus A Kortársak Tükrében – EUROASTRA

A Nép'Hymnus a kortársak tükrében című új kiállítás Joseph Haydn legnépszerűbb művét, az úgynevezett császári himnuszt dolgozza fel. Joseph Haydn 1761 és 1803 között az Esterházy-udvar szolgálatában állt muzsikusként, karmesterként és zeneszerzőként. Erről a művészeti szempontból kiemelkedő korszakról az eisenstadti (kismartoni) Esterházy-kastélyban a 2009-ben indított Haydn explozív – forradalmi idők zenéje című kiállítássorozattal emlékeznek meg, amely most egy újabb témára fókuszál.

A „Haydn explozív" kiállítás izgalmasan újszerű kontextusba helyezi Joseph Haydnt, az ünnepelt zeneszerzőt. Történeti kéziratok, kották, festmények, grafikák és hangszerek kapcsolódnak össze harmonikus egésszé neves kortárs művészek munkáival (művészeti koncepció: Herbert Lachmayer).

Többek között a pop-arthoz sorolható Roy Lichtenstein szőnyege, a Franz West által készített tapéták, valamint multimédiás és hanginstallációk gondoskodnak az audiovizuális élmények megsokszorozásáról.

A koncepció kiindulópontja, hogy bemutassa Joseph Haydn életét és alkotói munkáját az Esterházy hercegek udvarában és a korabeli Európában. A vonósnégyes feltalálójaként és az oratórium megújítójaként maradandó hatást gyakorolt a nemzetközi zenetörténetre, és az Esterházy-udvar szolgálatában eltöltött mintegy 40 év alatt operákat, szimfóniákat, daljátékokat és miséket is komponált.

Ezenkívül feldolgozta az egyes zeneműveket az Eszterházán (Fertődön) lévő kastélyban zajló zenei bemutatókhoz, és karmesterként több mint 1000 előadást vezényelt. Az eisenstadti (kismartoni) kastélyban róla elnevezett Haydn Terem kiváló akusztikája révén ma is rendkívüli koncertélményeket nyújt.

A kiállítás új része azt a népdalt (Volck's Lied) állítja a középpontba, amelyet Haydn 1797-ben komponált felkérésre az „Isten óvja Ferenc császárt" kezdetű versszövegre. A szöveg Lorenz Leopold Haschka (1749-1827) alkotása, és szinte szó szerint másolja az angol himnusz szövegét. Az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek nyelvére lefordítva 1918-ig néphimnuszként használták; rövid ideig az első Osztrák Köztársaság himnusza is volt.

A kiállítás egyrészt rávilágít az állampolitikai kontextusra, hiszen a szövegíró az 1745-ben írt God save great Georg our king kezdetű angol himnuszt vette alapul, így a hazafiasság szempontját emelte ki az 1792-es Marseillaise csatadaljellegével szemben. Mint ahogy Stefan Zweig: Csillagórák, Történelmi miniatűrök c. könyvéből is megtudhatjuk a Marseillaise szerzője Claude Rouget del Lisle 1792. április 25-én Strassburgban azzal a céllal írta ezt a szöveget, hogy az osztrákok elleni háborúban bátorságra buzdítsa katonáit. A dalt később egy marseille-i osztag népszerűsítette, innen származik az elnevezése éa 1795. július 14-én neveztek ki azt Franciország himnuszává.

A kiállítás kiemeli a dallam különleges népdaljellegét, így Haydn azon törekvését, hogy a különböző nemzetiségek falusi zenei hagyományaiból merítsen egyben ráirányítja a figyelmet arra is, hogy a dallam megjelenik egy horvát népdalban és Németország nemzeti himnuszaként is. Találkozhatunk a Kölcsey Ferenc szövegére, Erkel Ferenc megzenésítésében keletkezett magyar Himnusszal is.

A történeti dokumentumok bemutatása mellett az Esterházy Magánalapítvány kortárs művészeket kért fel arra, hogy egy-egy alkotásukban reflektáljanak Haydn halhatatlan melódiájára valamint A Teremtés című oratóriumára, Verena Dengler, Nezaket Ekici, Thomas Hörl és Jakob Lena Knebl, Sabine Jelinek, Helmut és Johanna Kandl, Christoph Meier, kortárs művészek alkotásai révén teremti meg kapcsolatát a jelennel. A művészeti koncepció Vitus Weh nevéhez fűződik.

A kiállítótérbe belépve rögtön a fiatal osztrák, Bécsben élő képzőművész, Christoph Meier (1980-) műve fogad bennünket. Christoph Meier két világító objektumának együttese (III. torony és a IV. torony, 2014) Joseph Haydn A teremtés című oratóriumát dolgozza fel, amelyet 1796 és 1798 között komponált a zeneszerző. A zenemű drámaian ragadja meg a világnak a semmiből való megteremtését, ahogy azt a Biblia ószövetségi részében található Mózes 1. könyve, a Genezis elmondja.

A nyilvános bemutatón különösen az első tétel okozott szenzációt, amelyben a zeneszerző az „Isten szólt: 'Legyen világosság'" részt dolgozta fel. Haydn egyik barátja a következőket jegyezte fel akkoriban: „A világosság első megjelenésének pillanatában úgy tűnt, mintha a zeneszerző élénk tekintetéből fénysugarak törnének elő. Az elragadtatott bécsieket olyannyira elvarázsolta a muzsika, hogy a zenekar néhány percig nem tudta folytatni a játékot."

Meier egyrészt a modern kor tárgyait, elektromos fénycsöveket és műanyag tárgyakat, másrészt az Esterházy kincstár egy-egy régi darabját, egy utazóládát és egy munkapadot használ az installációiban. Saját maga elmondása szerint, a művekre a laza elrendezés jellemző: „laza, mégis rendezett; nem kidolgozott, mégis felsejlik már benne a befejezett teremtés, mintha két halmazállapot közti átmenet lenne. Az anyagok a szoborrá való átalakulás stádiumában láthatók. A fénycsöveket tartalmazó zsák a csillag létrejöttét megelőző fázisra utal. A munkapad és a régi utazóláda szintén az átalakulás klasszikus kellékei. Mindkét objektumelrendezés zárójelet formáz, amelyen belül az olyan összetartozó fogalmak, mint a villám, a teremtés, a világosság és átalakulás, egyfajta teret hoznak létre Haydn nagyszerű műve számára."

www.christophmeier.net

Szintén A Teremtés c. oratóriumra reflektál az osztrák, Bécsben és Linzben alkotó Sabine Jelinek (1969-) IV. és V. Vertiginous című diptychonja.

„A Teremtés" oratórium hihetetlen sebességgel rendkívül népszerű lett egész Európában. A háború dúlta kontinensen a zeneműben kifejeződő, a „csillagos égre" (Immanuel Kant, 1788) emelt magasztos tekintet érzelmileg magával ragadó reménysugárrá vált az emberek számára.

Jelinek így jellemzi saját alkotását: „Aki éjszaka egy órán keresztül szemléli a csillagokat és a holdat, annak a földgolyó mozdulatlan pontnak tűnik, az égbolton fénylő csillagok parányinak és törékenynek. Ez a benyomás azonban egyszer csak megváltozik, ha az égre irányítom a kamerát, és rögzítem vele az ott történteket. Úgy tűnik, hogy nem a fenti jelenségek mozognak, hanem a lábunk alatti földgolyó inog, és mi mozgunk itt lent szédítő gyorsasággal. A "vertiginous" szó jelentése „szédítő"."

www.sabinejelinek.at

A 2009-es kiállításba frisseséget vittek Franz West tapétái, melyek ebben a kamarakiállításban a bécsi Verena Dengler (1981-) tapétamintáival egészülnek ki. Joseph Haydn falusi környezetben német, magyar és horvát ajkú lakosokkal benépesült területen nőtt fel. Gyermekként e népek zenéjét hallgatta. Haydn 1797-ben komponált, „Isten óvja" kezdetű himnusza is megfelel a „népdal" valamennyi kritériumának: ismétlődő egységekből épül fel, dallama egyszerű és könnyen énekelhető.

Haydn rendszeresen felhasználta műveiben a népzene stilisztikai elemeit (pl. a cigányközösségekben használatos szinkopált ritmust vagy a magyar zenében díszítésként hallható „nem tiszta" trillázást). Az „all' ungherese" vagy „alla zingarese" megjegyzés használatával ezenkívül kifejezetten népiesként jelölte meg műveit. Ezek a hivatkozások azonban Haydn esetében nem idézetet jelentettek, hanem „ismertetőjegyet". Ezekkel a jelölésekkel a zene nem civilizált, természetközeli és egzotikus jellegét emelte ki.

„Munkámban a paraszti festészet népies motívumait közelítettem grafikusan a pop-arthoz, jegyzeteimből átvett firkával zavarva meg az egységet és egyben utalva a gondolati folyamatra is. Haydn igazi „népdal" iránti vágya egyesül a bohém világ történetei iránti érdeklődésemmel, amelyekben valódi alternatív lehetőségek rejlenek, vagy vélt eredetiségre vonatkozó különleges projekciók állandósulnak. Kortárs megfelelőjének talán a „digitális bennszülöttek" próbálkozásait tekinthetjük, hogy új technológiákkal hozzanak létre alternatív közösségeket, vagy felgyorsítsák az élet teljes kommercializálását."

Mint ahogy korábban már utaltunk rá, Joseph Haydn császárhimnusza többek között az öt évvel korábban keletkezett Marseillaise-re reflektál. A francia forradalmi csapatok egységét és harci kedvét e csatadal biztosította, miközben 1792-től kezdve egész Európán végigmasíroztak. A Haydn által felhasznált dallam látszólag éppen ennek ellentéte, egy romantikus népdal. A népies életformára való hivatkozás azonban akkoriban majdnem olyan újszerű és forradalmi volt, mint maga a forradalom.

E téma megragadására a Hörl és Knebl művészpáros a XVIII. században rendkívül kedvelt pásztorjelenetek kis porcelánfiguráit rendezte el modern stílusban. Az Esterházy család gyűjteményében is fennmaradtak ilyen figuracsoportok. Ha közelebbről szemléljük a szobrokat, feltűnik, hogy valójában nem a nép szegény fiait és lányait jelenítik meg, hanem az őket utánzó előkelő személyeket. Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) írásait követően rendkívül divatos volt a természetes állapot ilyen színpadias ábrázolása.

Ennek talán legszebb, és legtragikusabb példája az Hameau de la Reine („A királynő tanyája"), amelyet Marie Antoinette francia királyné, egykori osztrák hercegnő építtetett magának a Versailles-i kastélyparkban 1783 és 1788 között, hogy ebben a pásztoridillben pihenhesse ki az udvari élet fáradalmait. Az udvari szertartásokkal éles ellentétben itt úgy tehetett, mintha az egyszerű falusi asszony életét élné. Marie Antoinette 1793-ban vérpadon végezte életét. Hat évvel később Haydn megalkotta a királyné természet iránti vágyakozásának zenei „rehabilitációját".

„A Ferme Ornée című kompozíció a porcelánfigurák megszerzésével kezdődik, majd az Alpok vonulatát végigpásztázva eljut Versailles-ba. Itt található a stilizált, felékesített tanya, a „ferme ornée". A fotódokumentációban különböző vágyak találkoznak: az objektumban végbemenő átalakulás és megszűnés kisméretű talapzatra helyezett zománcozott figuraként. Vágyak és kudarcok együttese. Házi- és vadon élő állatok figyelik a tett és nyugalmi állapot között megragadott pillanatot. Vesszőfonatok a gondolatfoszlányok rögzítésére. A kéknyomattól a kék munkásruháig, a pásztorköltészettől a modern kor hideg balettjéig." – nyilatkozza Thomas Hörl (1975-, Hallein)és Jakob Lena Knebl (1970-, Baden) művészpáros

www.jakoblenaknebl.com

Ausztria császárhimnusza többnyelvűségével megelőzte korát, a folytatásra egészen a közelmúltig kellett várni. Ugyanúgy más nyelvet beszélő nagyobb népcsoportok integrálása volt a cél, amikor 2006-ban elkészítették az USA-ban a himnusz spanyol nyelvű verzióját (Nuestro Himno), Németországban pedig török változatát (Vatanımız Almanya için Birlik, Adalet, Özgürlük). Azonban mindkét kezdeményezést ellenséges reakció fogadta.

Nezaket Ekici (1970- ) török származású német, Berlinben és Stuttgartban élő performanszművész ezzel kapcsolatos kísérleteit dokumentálja Nemzeti himnuszok című videójában. A török nemzeti himnusz dallamára a német himnusz szövegét énekli, Haydn melódiájára pedig a török himnuszét. Az eredmény nem is hangzik olyan rosszul. A két projekcióhoz kottalapok is készültek, hogy a közönség is énekelhesse a himnuszokat.

Ekici így beszél művészetéről: „Művészi tevékenységem alapját olyan eszmék kidolgozása jelenti, amelyek a hétköznapi életből származnak, és installációkban, performanszokban fejeződnek ki. Ennek során megjelenik a kulturális atmoszféra, amelyben a művészet létrejön, és amelyből a művészet táplálkozik, és megjelennek elvont fogalmak is, a testiség, az idő, a mozgás és a tér. A közönséggel való interakció célja új asszociációk és gondolatok lehetőségének létrehozása, amely beindítja a műalkotásban ábrázolt kulturális témákról való kommunikációt."

A Haydn által feldolgozott melódia mindig is sokféle változatban létezett. Az „Isten óvja Ferenc császárt" költemény szövegét lefordították a Monarchiában beszélt valamennyi nyelvre, csehre, olaszra, magyarra, lengyelre, ruténra, sőt latinra és héberre is. 1918-ig a soknemzetiségű állam himnuszaként szolgált. A „Sei gesegnet ohne Ende, Heimaterde wunderhold!" kezdetű szöveggel 1929 és 1938 között az első Osztrák Köztársaság himnusza volt.

Haydn melódiájához azonban teljesen más jellegű szövegeket is költöttek. A melódia felbukkan egy Izlandon lakomázás közben énekelt nótában, több németországi diákénekben és egy dunántúli horvát szerelmes dalban is. Különösen ismertté váltak azok a sorok, amelyeket Hoffmann von Fallersleben költő igazított a melódiához 1841-ben. A „németek dala" hamarosan a miniállamok felszámolását célul kitűző államegyesítési mozgalom himnuszává vált. 1922-ben ezt a dalt választották német nemzeti himnusznak. 1929-től tehát egyszerre két állam himnuszaként is szolgált.

Helmut és Johanna Kandl (1953-, Laa an der Thaya és 1954-, Bécs) videoinstallációt szentelt a dallam különleges átváltozásainak. A Fülbemászó címet viselő zenés filmjükben egy asszony zöldséget aprít egy falusi ház udvarán. Eközben különböző tévéprogramokra kapcsol a távirányítóval, amelyekben a fülbemászó dallam különböző variációkban bukkan fel. Elsőként a német nemzeti himnusz hallható egy futballmérkőzés kapcsán, majd a régi császári himnusz lengyel változata, a „Boze Wspiraj" csendül fel a Nowy Sacz-i Scherzo Kórus előadásában, végül a horvát Vjutro rano se ja stanem kezdetű dal zárja a sort. A videóban először a Tamburica Uzlop együttes játssza, majd a berlini Prinzessin Hans formáció ismét teljesen más, egészen mai változatban adja elő. A film végül visszatér a vidéki ház udvarára, ahol a főszereplő a veranda lépcsőjén ülve kíséret nélkül énekli a horvát szerelmes dalt.

„Fontosnak tartottuk, hogy népszerű oldaláról mutassuk be a zeneszerzőt, ahogy szerzeményei egy része kikerül a koncerttermek világából. Így Haydn népzenei hatásokat mutató dallamai fülbemászó melódia formájában eljutnak a futballstadionokba és a tamburazenekarokhoz. Különösen szépnek találjuk a burgenlandi horvát dalt, amely ugyanúgy kezdődik, mint Haydn himnusza. Szövege nem a császár éltetéséről szól, hanem egy szerelmes pár beszélgetését adja vissza: „Kora reggel, pirkadat előtt felkelek, lemegyek a folyóhoz,  hogy hűsöljek. Megpillantom a rózsámat, aki épp a kertből lép ki.  Egyik kezében szőlőfürtöt tart, másik kezében rozmaringágat. „Ó Marica, lelkem, hadd érezzem a rozmaring illatát!… „ – vallja az osztrák szerzőpáros.

Esterházy és a kortárs művészet

A kortárs művészet támogatása az Esterházy család egészen a XIX. századig folytatott mecénási tevékenységének továbbéltetése. Vitus Weh személyében az Esterházy alapítvány olyan kuratóriumi tanácsadó közreműködésére számíthat, aki kiváló kapcsolatokkal rendelkezik a nemzetközi kortárs művészeti életben. A különböző témákat, helyszíneket és kontextusokat kiemelő művek újszerű megvilágítása a kastély régi hagyományának aktuális formában való bemutatását teszi lehetővé.