2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A nézőt komolyan kell venni!

5 perc olvasás
ismert 7

ismert 1Összeállt a 2024-25-ös évad programja, a budapesti József Attila Színházban – jelentette be Nemcsák Károly igazgató. Most is jó évadon vannak túl, sok jó és sok nehéz dolog is történt, de az életünkben a küzdés a fontos. Az események közül kiemelkedik, hogy tavasszal többen is részesültek különböző kitüntetésekben, elismerésekben. Március 15-én négy embert tüntettek ki arany, ezüst- és bronz érdemkeresztekkel, a Soós Imre díjat a fiatal tehetség, Horváth Csenge kapta. Ebben a színházban mindig sok fiatal dolgozott és így lesz ez a továbbiakban is, újonnan szerződtetett ifjú művészekkel, művésznőkkel most is gyarapodott a társulat. Szükség is van rájuk, mert a következő évadban hét bemutató lesz!

Izgalmas évad elé nézünk és sok kedves meglepetésnek örülhet majd a közönség – mondta az igazgató. nemcsak 2A színház névadója: József Attila, 2025. április 11-én lenne 120 éves. Úgy döntött a Színház, hogy emlékére drámapályázatot írunk ki, „Csókol Attila” címmel. Műfaji meghatározása nincs, lehet musical, vígjáték vagy dráma, akár még táncjáték is. Az mindig komoly döntés tárgya, hogy miként álljon fel az évadunk. Milyen előadásokat válasszunk, kik játsszák, kik rendezzék ezeket? A társulat szerződtetett tagjain kívül bizonyos szerepekre vendéget is hívunk. Kialakult már egy rendezői csapat is, aki velünk hosszú évek óta dolgoznak. A rendező egyénisége fontos befolyásoló tényező, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a darabhoz választhatjuk a leginkább megfelelő művészek mellett a rendezőt is – hangsúlyozta az igazgató. ismert 2Szente Vajk rendező mindjárt egy meglepetés ismertetésével kezdte: szeptember 28-án lesz a tervezett bemutatója Lehár Ferenc egyik világhírű operettjének. A Luxemburg grófja 1909-ben írt, német nyelvű, eredeti szövegéhez nyúltak vissza. Szenzációs zene, nagyszerű történet, de ami akkor még viccesnek hatott, nem biztos, hogy ma is az. A szerepek, a zene ugyanaz marad, de minden mondat új lesz. A díszlet, a jelmez tükrözi majd Párizs akkori, posztimpresszionista hangulatát és megvannak a kiváló színészek a ragyogó szerepekhez. Igaz ez a másik készülő zenés darabra is, ez pedig a „Shrek, a musical”. Alapja a 2001-ben bemutatott animációs film, színpadi bemutatója 2008-ban volt a Broadwayn. Korábban már hívták a színházba Balázs Zoltán rendezőt, akkor nem jöhetett, most szívesen vállalta az újabb felkérést. Az a fajta játékos kedv, cinkos huncutság, ami a társulat hölgytagjait jellemi, felszabadítóan hat majd a közös munkára. ismert 3A „Mikve” egy női fürdőben játszódó, humoros, szép történet, eddig több színházban is bemutatták már. Itt más lesz. A művésznők különleges alkata, jelleme, határozottságuk, tapasztalatuk fogja erősíteni az előadás rendhagyó, szabálytalan elképzelését. A stúdióban kerül színre, ez egy intim kamaradarab. A mikro és makro közösségek, a külső-belső világok ütköznek egymással, a női lelkek a különböző férfi-igényekkel. Ortodox világban kell helytállniuk az asszonyoknak, a fürdőben találkozva közösen keresnek megoldást a problémáikra. „Az ötödik pecsét” című filmdrámát 1976-ban mutatták be, akkor bizonyára sokan látták. Érzékeny, finom történet, meseszövése izgalmas. Tökéletes volt a szereposztása. ismert 4Lengyel Ferenc rendező most is igyekszik a legjobb szereposztással színpadra állítani a Sánta Ferenc regényéből készült friss adaptációt, melyet ő maga irt. Nem az a fontos, hogy a mű 1944-ben, a nyilasuralom alatt játszódik Budapesten, mert ez csak a háttér. Bármikor lehetséges, hogy az embereket – ahogy József Attila írta – a fortélyos félelem igazgatja. A darab más lesz, mint a film, de a fő kérdése húsba vágóan ugyanaz: hogyan változik az ember? Sajnos tapasztaljuk, hogy „alánk jön a történelem” ezért vagyunk kénytelenek ma is beszélni erről a problémáról.  Kellemesebb helyzetben van Bagó Bertalan, ő a „Három férfi és egy mózeskosár” vígjátékot rendezi. ismert 5Határozott meggyőződése, hogy a színvonal minősíti a színházat. A nézőt komolyan kell venni! Ha egy vígjátéknál az első tizenöt percben nem nevetnek, akkor ott baj van. Ez a darab nem bibliai történet, egészen másról szól. A benne szereplő három férfi számára teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy babát kell majd ápolniuk, mégis erre kényszerülnek. A történet vidám, de ennek során a nézőknek meg kell látniuk, hogyan épül fel az apai ösztön az emberben. A főszereplő baba csak közvetítő, a hatása a lényeges. Csak akkor fogja átélni a néző, ha a színész is átéli – de persze nevetni is kell rajta! A néző is tudja, hogy a baba a színpadon nem igazi, de el kell vele hitetni, ez a nagy feladat!

Hargitai Iván nemcsak rendez, ő a színház művészeti vezetője is. Ebben az évadban két darabot is színpadra állít. ismert 6Szerinte a színháznak kötelessége beszélgetni a nézőkkel. Akiknek vannak kérdéseik, gondjaik az életben azok számára olyan darabokat is adnak, amik kellő érzékenységgel, progresszivitással kínálják ezt a párbeszédet. A „Flamenco, Vérnász” nagyon expresszív, színészt, nézőt egyaránt megmozgató előadás lesz. A Vérnász a tragikus sorsú spanyol költő, Federico Garcia Lorca műve, a spanyol parasztok drámai balladája. A Flamenco pedig egy andalúz cigány néptánc. Egymás hatását kölcsönösen erősítheti ez az együttes. A másik bemutató egy „sokdimenziós” darab lesz. Dramatikus valóságshow-ként kerül színpadra Horace McCoy drámája „A lovakat lelövik, ugye?” Döbbenetes, mennyire a mai kort idézi meg benne a harmincas évek Amerikája. A színpad majd egy TV-stúdióként jelenik meg, a nézők a telefonjaikkal szavazhatnak az előadás közben.

Az évadbemutatón elhangzottakból egy dologra biztosan következtethetünk: a jövő télen sem lesz nézőhiány a József Attila színházban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©