Az Esztergom-Budapesti Érsekség Pázmány Péter által 1623-ban alapított bécsi szemináriumában az alapító által előírt napirend szerint ünnepelték meg a karácsonyt december 25-én.

Az Esztergom-Budapesti Érsekség Pázmány Péter által 1623-ban alapított bécsi szemináriumában az alapító által előírt napirend szerint ünnepelték meg a karácsonyt december 25-én.

Noha születésének körülményeiről olvashatunk a Szentírásban, de az evangélisták nem említik meg Üdvözítőnk születésének időpontját. Sextus Iulius Africanus liturgikus naptára szerint az Angyali Üdvözlet március 25-én történt. Erre építve Szent Jeromos egy karácsonyi homíliájában már december 25-ét jelöli meg az Úr születésének ünnepeként. A bécsi szemináriumban a növendékek négy órakor ébredtek, a reggeli ima után tanultak (ez még kétszer előfordult az ünnepi napirendben). A tanulás hátterében az a meggondolás állt, hogy a tanulás a görögök szerint a szabadembereknek a kiváltsága volt. A prímások által előírt napirendek azt szerették volna a növendékek lelkébe vésni, hogy ők nem jobbágyok, hanem szabad emberek. Nincs szó éjféli miséről. Ünnepi misére a növendékpapok háromnegyed nyolcra a jezsuitákhoz mentek.

Az első étkezés ½ 12-kor az ebéd volt. Ehhez karácsonykor a szokásos vasárnapi étrenden túl (marhahúsleves, borjú vagy bárányhús, marhahús savanyú vagy édes káposztával) pecsenye is járt és egy pohár bor. Az 1766-os pénztárkönyvből kiderül, hogy a 36 növendék, a három elöljáró, valamint a mintegy 10 házi személyzet, no meg persze a vendégek részére a karácsonyi ünnepkör alatti lakomákhoz a vicerektor egy közepes marhát vett 3 forintért. A friss és finom falatok után egészséges séta volt a jezsuitákhoz sietni vecsernyére. Ennyit tudunk a XVIII. századi pazmanita karácsonyokról.

Karácsonyfát, úgy tudjuk, először egy zsidó bankár állított Bécsben a bécsi kongresszus idején 1814-ben. Az osztrák titkosrendőrség egy feljegyzése ad erről hírt. Arnstein, a zsidó bankár karácsonyi összejövetelére belopakodott egy titkosrendőr is, aki ezt a jelentés adta: „Arnsteinnél tegnapelőtt berlini szokás szerint karácsonyfa ünnepet tartottak. Jelen volt … minden körülmetélt és megkeresztelt tagja a háznak. Minden meghívott ajándékokat kapott a fáról. Berlini szokás szerint furcsa fenyőfa énekeket énekeltek." Két évvel később Károly főherceg palotájában is állt már a karácsonyfa. A XIX. századi pazmanita karácsonyok első nyomát az 1859. évi protokollumban találtam meg. Kantz rektor, mert a karácsony az ifjúság ünnepe, arra gondolt, hogy ne csak lelki, de más örömökben is részesüljenek a fiatalok. Kicsiny ajándékokat osztott ki az egybegyűlteknek. A következő évben Bogisich Mihály esztergomi papnövendék igyekezett „A Pázmány Intézet Dalárda Évkönyve" lapjain megemlékezni a karácsony estéjéről.

Egy kicsit nehezen olvasható írással följegyezte, hogy „lobogó érzésektől vezérelve" Mayer Károly cantus preafectus vezetésével több szép magyar énekkel készültek a karácsony szent ünnepeire. Ezek között szerepelt a „A dalnokot hagyjátok" (Garay 1844) és az „Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér" kezdetű ének. Ez utóbbi címe a „Fohászkodás", és Berzsenyi Dániel írta 1810-ben. A Fohászkodás első versszaka így szól: Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér, / Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: / Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet. A dallama már nem lelhető fel, ám nehéz is lett volna, mert már a dalárda elnöke is arról panaszkodott, hogy mindössze négy példánya volt a kottákból, azok is rongyosak. Egy latin altatót is tanultak, ami így kezdődik: „Tibi mi care Jesule".

Bogisich elmondja, hogy karácsony előestéjén a Ház lakói levonultak az ebédlőbe. Az ebédlő karácsonyfákkal volt díszítve. A fák körül a rektor által vásárolt ajándékok voltak kirakva. Amikor a főbb elöljárók megérkeztek, a dalárda rázendített a latin altatóra. Az elbeszélő szerint mindenki megrendült. Az elöljárók leültek és végighallgatták az énekkar által előadott magyar énekeket. Ezt követte az ajándékok kisorsolása. Az ünnepséget a „Hazádnak rendületlenül című Hymnussal zártuk be" – írja az évkönyv jegyzője. Igaz, még elmondja, hogy karácsony harmadik napján a „már haldokló Pázmány irodalmi társulat" karácsonyi ünnepi ülést tartott, de ott miről esett szó, azt már nem írja le.

Az ünnepségek nem sokat változtak a XX. században. A későbbi színes, szentírási jelenetekkel díszített tojásokat a karácsonyfán üvegdíszek, szaloncukrok, gyertyák váltották fel. A Postgasseból a mai Boltzmanngasseba átköltözött kispapok magukkal hozták az ősi Pazmaneumban kialakult szokásokat. Karácsony estéjén ma is ott csillog az ebédlőben a karácsonyfa és várja a jövendő pazmanitákat és dalárdájának szép pazmanita énekeit.

Csordás Eörs/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük