A Sárga Irigység Faktor avagy hogyan látja a közvéleménykutató az adózási morált
6 perc olvasás 
Magyarországon már egy ideje tartja magát az a feltevés, hogy mindenki úgy érzi magáról, hogy becsületes adófizető állampolgár, ugyanakkor a szomszédja biztos adót csal. A Progresszív Intézet kíváncsi volt arra, hogy ez a feltételezés vajon megállja-e a helyét, ezért megbízta a Publicus Intézet, hogy végezzen e témában közvéleménykutatást.
Magyarországon már egy ideje tartja magát az a feltevés, hogy mindenki úgy érzi magáról, hogy becsületes adófizető állampolgár, ugyanakkor a szomszédja biztos adót csal. A Progresszív Intézet kíváncsi volt arra, hogy ez a feltételezés vajon megállja-e a helyét, ezért megbízta a Publicus Intézet, hogy végezzen e témában közvéleménykutatást.
A kutatásból kiderül, hogy valóban erős ellentmondás övezi az adózási morált: míg a megkérdezettek önmagukat becsületes adófizető állampolgároknak tekintik, addig minden második szomszédjukra adócsalóként tekintenek, ráadásul a kisebb vagy nagyobb adózással kapcsolatos szabálysértéseket a többség elfogadhatónak, sőt teljesen jogosnak tart.
A társadalom kettős mércéje további kérdésekben is megragadható: míg szorult helyzetben a kormánytól nem szívesen fogadja el, hogy a kiadáscsökkentés eszközéhez nyúl az egyensúly helyreállítását illetően (gondoljunk csak a kilátásba helyezett sztrájkok sorára), addig saját háztartásában a megkérdezettek jelentős többsége ezt az eszközt használná.
A Progresszív Intézet által megrendelt kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek szerint az emberek több mint fele (53%) használ kiskapukat adózásuk során. Ehhez képest arra a kérdésre, hogy „Ön került-e már meg adójogszabályt?", a megkérdezettek nagyon nagy többsége (84 százaléka) nemmel válaszolt, míg mindössze 8 százalék válaszolt igennel. Ugyanebbe az irányba mutat, hogyha valaki módosabb nálunk, akkor csak nehezen tudjuk elképzelni róla, hogy vagyonát tiszta eszközökkel szerezte.
Az átlagnál magasabb arányban vallották be a fővárosiak, valamint a közép-, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezők, hogy kerültek már meg adójogszabályt. Az utóbbiak 14 százaléka mondta azt, hogy került már meg adójogszabályt, míg a fővárosban élők 17 százaléka ismerte ezt el. Ez tehát vagy arra utal, hogy nevezett csoportok bátrabbak, de az is lehet, hogy helyzetükből adódóan jobban hozzáférnek a szükséges információkhoz, jobban ismerik a kiskapukat.
Ahhoz képest, hogy az emberek mennyire becsületesnek tartják magukat adózás szempontjából, az adócsalások súlyosabb vagy enyhébb formáit illetően meglehetősen megengedő állásponton vannak. Csak a másodállásból szerzett jövedelem bevallását tartja a szűk többség elfogadhatatlan adócsalásnak (51%), de azt például a társadalom nagy része normálisnak tartja, hogy a fizetés egy része borítékban érkezik, azaz jövedelme egy része után az állampolgár nem adózik. A megkérdezettek több mint a fele (53%) részben semmi kifogásolnivalót nem lát ebben a gyakorlatban, részben megbocsátható kis simlisségnak tartja.
Az adócsalás egyéb eseteiben – például ha valaki nem kér számlát a villanyszerelőtől – még megengedőbb a társadalom. Csak a megkérdezettek 22 százaléka tartja elfogadhatatlannak, ha valaki nem kér számlát például a villanyszerelőtől, de azt is csak 32 százalék utasítja el, ha valaki saját magának vásárol, miközben ismerőse, vagy rokona nevére kér áfás számlát. A számlaelvétel tekintetében mutatkozik a legnagyobb tolerancia, mivel itt a megkérdezettek 6 százaléka tartja csak elfogadhatatlannak, ha valaki nem veszi el a nyugtát a zöldségestől.
A kríziskezelést illetően is meglepő eredményre jutott a Progresszív Intézet kutatásában, fontos ugyanakkor jeleznünk, hogy az adatfelvételre a pénzügyi válság kitörése előtt került sor, így a válaszokban annak nyoma még nem tapasztalható. Arra a kérdésre, hogy mit tennének, ha kiadásaik tartósan meghaladnák a bevételeket, az válaszadók 69 százaléka azt mondta, hogy csökkentené kiadásait, míg mindössze 3 százalék mondta azt, hogy hitelt venne fel. Ez az adat annak fényében meglepő, hogy bár világosan látszik, hogy az emberek több mint kétharmada kiadáscsökkentést alkalmazna (sőt ha rangsorolni kéne, hogy a kiadáscsökkentés, bevételnövelés, megtakarításból való fedezés, és hitelfelvétel közül melyiket választanák, a kiadáscsökkentés akkor is vagy első, vagy második helyen szerepelne a megkérdezettek körében), ha a kormány részéről tapasztalják ezt, akkor az ellen óriási a felháborodás, gondoljunk csak az utóbbi hetekben kilátásba helyezett sztrájkok sorozatára. Ráadásul azt is tudjuk, hogy minden második háztartásnak van hitele, így a társadalom itt bevallott önmérsékletét a gyakorlat és a tapasztalat nem igazolja vissza.
Az viszont nem meglepő, hogy a megkérdezettek mindössze 8 százaléka fedezné megtakarításaiból kiadásait, mivel a válaszadók 7 százaléka mondta azt, hogy rendelkezik 750 ezer forintnál (a minimálbér éves összegénél) magasabb megtakarításnál. Igaz, ez az arány a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél magasabb, 20 százalék, ami nem meglepő, hiszen a diplomával rendelkezők jobban fizetett állásokban tudnak elhelyezkedni, mint a közép- vagy alapfokú végzettségűek.
Összességében tehát az látszik, hogy miközben az emberek tisztában vannak azzal, hogy egy forráshiányos gazdasági helyzetben mi a helyes lépés, a valóságban mégsem tapasztalható a kormány kiadáscsökkentési szándékának elfogadottsága. Egy másik jelenség, ami igen figyelemreméltó pedig az, hogy míg a megkérdezettek önmagukat becsületes adófizető állampolgároknak tekintik, addig a többségről ezzel ellentétes véleménnyel vannak, ráadásul kisebb szabálysértéseket is elfogadhatónak tartanak.
Módszertan
A kérdőíves vizsgálatot 2008. október 1. és 9. között a Progresszív Intézet megbízásából a Publicus Intézet készítette az ország felnőtt népességét reprezentáló 1196 fő személyes megkérdezésével. A mintavételből eredő torzulások a KSH Mikrocenzus 2005 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség és a lakóhely településtípusa szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság (1196 fő) mellett a vizsgálatban nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-2,9 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban meghaladhatja a +/-2,9 százalékpontot akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.
