2024.május.08. szerda.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A sofőr állások reneszánsza a munkaerőpiacon

5 perc olvasás
Jól el lehet sofőrként helyezkedni.
sofor allas

Habár a különféle szállítmányozáshoz kötődő állások mindig is népszerűnek számítottak az álláspiacon, az elmúlt években új erőre kapott a szegmens. Ennek persze megvannak a különféle gazdasági és munkaerőpiaci okai. Ám ettől még ugyanúgy egy ténylegesen vonzó pályáról beszélhetünk.

Az álláskeresés egyik első, mégis leginkább időigényes lépése a hirdetések átolvasása, szelektálása és a pályázatok benyújtása. Az utóbbira vonatkozó követelmények ráadásul munkáltatóként eltérhetnek, így az álláskeresők már ebben a korai fázisban is egyfajta bürokratikus örvényben találhatják magukat. A különféle benyújtandó dokumentumok mennyisége persze nagyban függ a pozíció hirdetője által megkövetelt kompetenciáktól és szükséges végzettségektől. Sokszor már ezen a ponton is elbukhat egy pályázat.

Sok munkához azonban egyáltalán nem kell lefutni ezeket a köröket, hiszen a minimális számú bemeneti feltétel nagyban megkönnyíti a kezdő lépéseket. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy az ilyen pozíciókat nagyítóval kellene keresni, hiszen például a manapság egyik legnépszerűbb terület is e kritériumoknak felel meg. A számos elérhető sofőr állás Profession weboldalán fellelhető listájából is jól látszik, hogy ez egy egyszerűen induló, de kiváló lehetőségeket rejtő munkakör.

Ami azt illeti, napjainkban még az eddigiekhez képest is kifejezett reneszánszát éli a feladatkör. Ha az nem lenne elég, hogy gyakorlatilag egy B-kategóriás jogosítvánnyal is betölthetők az állások, a kedvező tapasztalatok is tovább erősítik pozíciójukat. Az, hogy miért éppen most vett új lendületet a sofőr állás népszerűsége több okra vezethető vissza. Megmagyarázni persze alapvetően szükségtelen, de érdemes kicsit körbejárni a kérdést.

Kényszerpályából karrier

Egy sofőr állás kelendőségét leginkább a már említett egyszerű belépési feltételek alapozzák meg. Jogosítvánnyal ugyanis a társadalom tagjainak többsége egyébként is rendelkezik, hiszen a mindennapi élethez is sokszor nélkülözhetetlen engedélyről beszélünk. Ha pedig ez még egy kedvező karrierúthoz is kezünkbe adja a slusszkulcsot, az valóban egy mással nehezen összevethető lehetőség. Így tehát a keresettség adott, de honnan az új lendület?

A fő okokat leginkább az elmúlt évek járványhelyzetében és az ehhez kapcsolódó gazdasági, munkaerőpiaci változásokban érdemes keresni. A válságos helyzetben sokan váltak munkanélkülivé, vagy kényszerültek otthagyni aktuális állásukat. A gyors – látszólag – átmeneti megoldást pedig sokaknál egy sofőr állás jelentette. A különböző futárcégek – legyen az étel- vagy csomagszállítás – ugyanis továbbra is működtek, a bezártság okán gyorsuló csomagforgalom pedig igényelte is az új munkaerőt.

Így tehát sok esetben a sofőr állás egyfajta kényszerpályaként indult, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan a járványhelyzet elmúltával is inkább ezen a vonalon maradtak. Ettől talán nem is találhatunk meggyőzőbb bizonyítékot arra, hogy egy sofőr állás milyen kiváló lehetőségeket tartogat, akár a fejlődés, akár az elérhető jövedelem terén. A tendencia pedig napjainkban sem változik, a folyamatosan elérhető sofőr álláshelyek továbbra is népszerűek.

futar allas

A szállítás, mint közös nevező

Egy sofőr állás persze kellőképpen sokféle ahhoz, hogy ne csupán a futár munkakörökre szorítkozzunk. A teherszállítmányozás vagy a kisebb-nagyobb volumenben történő személyszállítás ugyanúgy az álláskínálat fontos részét képezik. E munkakörök ugyanakkor jellemzően sokkal komolyabb bemeneti feltételekkel rendelkeznek, magasabb kategóriájú jogosítvány és pályaalkalmassági vizsgálatot követelve. Így tehát ha az egyszerűen betölthető, mégis hosszútávú lehetőségeket kínáló sofőr állásokat vizsgáljuk, a futárok jelentik a releváns példát.

A közös nevező persze minden esetben a szállítás, legyen az áru vagy személy. A munkához szükséges tulajdonságok és kvalitások alapjaikban szintén megegyeznek, de minden feladatkör máshová helyezi a hangsúlyt. A biztonságos, körültekintő munkavégzés és terhelhetőség mindenképpen szükséges lesz ahhoz, hogy a sofőr állás paletta bármely szintjén szép karriert futhasson be valaki. A belépés nem követel sokat, de a munka annál több odafigyelést és munkabírást igényel. A tapasztalatok alapján ugyanakkor ez is kifizetődik.

Egy sofőr állás tehát ideális alternatíva lehet bárki számára, aki könnyen elérhető alternatívát keres az álláspiacon. A több már leginkább a munkavállalón múlik és ezt a munkakört sem érdemes félvállról venni. Ha valaki ténylegesen beleteszi az energiát, hajlandó tanulni, fejlődni és nem utolsó sorban dolgozni, a volán mögött is szép karrier építhető fel, mely hosszú évtizedekre is képes megélhetést biztosítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.