2024.október.08. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Még várnunk kell a tortára

5 perc olvasás
mo torta 6

mo torta 1A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhetedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt hatalmas érdeklődés kíséri, részben – ami érthető – a cukrász szakma képviselői részéről, de bebizonyosodott, hogy a közönség, a fogyasztók is évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát.

Mindjárt elöljáróban meg kell mondanunk, hogy erre a tortára most még várnunk kell – de valami már elkezdődött! mo torta 2A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat kért az Ipartestület. Idén az új, kreatív ötletek mellett, olyan specialitásokkal is lehetett nevezni, amik már korábban bizonyítottak a cukrászdákban, és megfeleltek az idei versenykiírásnak. Ennek ugyanis újdonsága volt, hogy a következő nemzeti értékekből és hungarikumokból összeállított alapanyagkosárból legalább egyet fel kellett használni a benevezett tortáknál. Ezek: az újfehértói fürtös meggy, a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, a tokaji aszú, a magyar akácméz és a különböző gyógynövények (pl. kamilla, levendula, menta, citromfű, rozmaring, vagy kakukkfű). selmeczi 1Egy fontos lépés már megtörtént – mondta el Selmeczi László, a Magyar Cukrász Ipartestület egyik társelnöke – befejeződött az előválogatás. Héttagú zsűri válogatta a tortákat, közöttük volt a tavalyi győztes, Karikó Orsolya is. Meghatározták, melyik jutott tovább a döntőbe. Az idén történt először, hogy kötelező volt hungarikumot felhasználni. Sokan választották az akácmézet, a bátrabbak a fűszerpaprikához is hozzá mertek nyúlni és néhányan több megadott anyagot is használtak. A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteni a versenyzőknek. Fontos megjegyezni, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával idén is megrendezi a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. erdelyi 1Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület másik társelnöke szerint idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a cukrászok. A versenyre az egész országból, összesen 35 torta nevezése érkezett. Érdekesség, hogy bár a választható alapanyagok közül csak egyet volt kötelező felhasználni, sok versenyző akár két-három összetevőt is kombinált a tortájában. A kötelező elemek és a gyümölcsök mellett idén több tortában megjelent a tejbegríz és a sajt, a választható gyógynövények közül pedig szinte mindegyiket használták a versenyzők. Annyi biztonsággal megállapítható, hogy – teljesen függetlenül a végeredménytől – mindenkinek előnyére válik, ha a felkészülés során új eljárásokkal próbálkozik, új ízeket fedez fel. mo torta 3A zsűri elnöke, a szombathelyi Mészáros Gábor úgy érzi, mintha már egy kis klub alakulna a rendszeres versenyzők között. Jó ötletnek tartja a hungarikumok bevonását a cukrászatba. Példa erre a mézes tészta, mely megmutatta, hogy egy viszonylag elfelejtett, nem is igazán cukrászsüteményt, hogyan tudunk visszaemelni a mai cukrászat világába. Nagyon sok jó tortát kóstolhattak most meg, ezért javasolja: örömmel látná, ha ezek a versenymunkák megjelennének a cukrászdák pultjain is. Hiszen akik indultak, ebbe óriási energiát fektettek, igazán érdemes volna megmutatni eredményeiket a vendégeknek is. Rengeteg jó ötlet született és a pirospaprikát, a levendulát sajnos nagyon ritkán látjuk cukrászdákban. Kiderült az is: fontos szerep jutott a bátorságnak. Van, akinél kicsit kevés volt, másoknál inkább sok, de itt is igaz a mondás, a kevesebb néha több! mo torta 4 Egy másik zsűritag, Gerő Eszter a zsűrizés módjáról szólva elmondta, minden tortáról írásos véleményt adtak. A zsűri tagjai nem beszélhették meg a tapasztalataikat, mindenki a saját véleményét írta le, ezért előfordult, hogy ugyanarról a süteményről két teljesen ellentétes álláspontra derült fény! Azt tanácsolta a résztvevőknek, ha ilyet kaptak, akkor inkább a saját elképzelésükhöz ragaszkodjanak mindazok, akik a döntőbe kerülve ismét bemutathatják a tortájukat. Legyenek magabiztosak abban, hogy szerintük ez a jobb és hajlandók kitenni a saját üzletének pultjára is. Igaz ugyan az is, hogy úgy érezték, néhány esetben a megadott 40 százalékos arány nem pontosan érvényesült. Ezért javasolta: ilyen kritika láttán inkább számolják át újból a receptjeiket!

mo torta 5 Ellentétben az elmúlt évekkel, a zsűri az idén nem öt, hanem hat tortát juttatott a döntőbe. A Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjére júniusban kerül sor. Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd. A jelenlegi elődöntő végén nem állapítottak meg rangsort, a torták nevét abc sorrendben közölték.

Ezek a torták – és készítőik – jutottak a döntőbe:

  • betyarosBETYÁROS MÁLNA – Füredi Krisztián – Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső
  • cserszegiCSERSZEGI FŰSZERES-MANDULÁS TORTA – Németh Béla – Sütibolt, Keszthely
  • mandulaMANDULA KAJSZI – Sztaracsek Ádám – Jánoska Cukrászda, Komárom

 

  • merengoMERENGŐ – Szabóné Tarján Barbara – Nonna Desszertbár, Szada
  • spiccesSPICCES FÜGE RESPEKTUS – Lakatos Pál – Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós
  • tihanyiTIHANYI ECHO – Antipina Iuliia – Cakes & More by Garannikova, Budapest

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.