Kapcsolat

Tíz évvel ezelõtt, 1997. június 20-án írták alá a Vatikánban a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetû kérdésrõl rendelkezõ nemzetközi megállapodást, amit a köznyelvben csak vatikáni szerzõdésként emlegetnek.

  Kapcsolat

Tíz évvel ezelõtt, 1997. június 20-án írták alá a Vatikánban a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetû kérdésrõl rendelkezõ nemzetközi megállapodást, amit a köznyelvben csak vatikáni szerzõdésként emlegetnek.

Az évforduló kapcsán a Szentszék nemzetközi szerzõdéseit, a konkordátumokat mutatjuk be.

A katolikus egyházat a Szentszék képviseli a nemzetközi kapcsolatokban. Szuverenitásával és ebbõl fakadó nemzetközi jogalanyiságával együtt jár nemcsak aktív és passzív követségi joga (vagyis küld és fogad nagyköveteket), de nemzetközi szerzõdések kötésére való képessége is.

Tágabb értelemben konkordátumnak nevezhetõ minden olyan megállapodás, amelyet ?az Apostoli Szentszék egyes országokkal vagy más politikai társulatokkal kötött" (CIC 3. k.). Ezek különbözõ megnevezéseket kaphatnak, úgymint konkordátum, modus vivendi, megállapodás, egyezmény stb. Nem szokták viszont használni a ?szerzõdés" (trattato/treaty) megjelölést. Szorosabb értelemben pedig konkordátumnak az ünnepélyes, átfogó jellegû, a feleket érintõ kérdéseket a maguk teljességében szabályozó megállapodást nevezzük.

A konkordátumok közös jellemzõje, hogy formális, a felek között diplomáciai úton megkötött, a nemzetközi jog által szabályozott megállapodásokról van szó.

A pápai követek (fõként a diplomáciai feladatokkal is megbízott nunciusok) rendes feladatai közé tartozik ?a konkordátumok és más hasonló megállapodások létrehozásáról és végrehajtásáról" folytatandó tárgyalás (CIC 365. k. 2.§.). Manapság azonban a püspöki konferenciák gyakran létesítenek maguk is kapcsolatokat, nemcsak más országok püspöki konferenciáival, de akár kormányokkal is. Ez utóbbira általában egy már megkötött konkordátum hatalmazza fel õket.

A II. Vatikáni Zsinat után az egyházon belül sokan bírálták a Szentszék nemzetközi politikáját, mondván, az egy régmúlt kor maradványa, amikor még létezett a Pápai Állam, és az egyház világi hatalmat is gyakorolt. A konkordátumok hasznosságát azonban a gyakorlat is megerõsítette. Egészen más ugyanis a hatása, ha az állam és az Egyház kapcsolatait egy nemzetközi szerzõdés szabályozza, mintha lényegében politikai természetû megállapodás rendezi. A nemzetközi szerzõdéseket ugyanis lényegesen nehezebb módosítani, így a Szentszék segítséget nyújt abban, hogy a helyi egyházak kevésbé legyenek kiszolgáltatva egy-egy országban a változó politikai helyzetnek és a mindenkori hatalomnak.

Az elsõ konkordátumnak az 1122-ben wormsi egyezményt tekintik, amelyben II. Kallixtusz pápa és V. Henrik német-római császár lezárták az ún. invesztitúra-harcot. A császár ezzel lemondott arról, hogy õ adja át az új püspököknek a pásztorbotot és a gyûrût, lelki hatalmuk jelvényeit, elismerve, hogy ez kizárólag a pápa joga. A pápa viszont elismerte a császár joghatóságát a püspökök feudális méltóságával, vagyis világi mûködésével kapcsolatban.

Magyarország és a Szentszék között soha nem jött létre tulajdonképpeni konkordátum. Igaz, 1855-ben IX. Piusz és I. Ferenc József konkordátumot kötöttek, de ennek érvényességét a magyar püspöki kar sohasem ismerte el Magyarországra nézve. Egyrészt az sokban sértette a magyar egyházszervezetnek a birodalmon belül mindig is féltve õrzött önállóságát, másrészt azt az akkor még a Szent Koronával meg nem koronázott király kötötte. Az 1867-es kiegyezéssel formálisan is elismerték, hogy a konkordátum Magyarországon nem érvényes.

1927-ben egy részleges megállapodás, az ún. intesa semplice rendezte a magyarországi püspöki kinevezések ügyét, illetve a fõkegyúri jog gyakorlásával kapcsolatos kérdéseket. 1964-ben ugyancsak részleges megállapodást kötött a Szentszékkel Magyarország kommunista kormánya, ami lehetõvé tette a püspöki székek újbóli betöltését és bizonyos rendszeres kapcsolattartást is, bár a formális diplomáciai kapcsolatok helyreállítására nem került sor. Ez csak az 1990. február 9-én Budapesten aláírt megállapodással következett be, amely hatályon kívül helyezte az 1964-est. A második jelenleg érvényes kétoldalú megállapodást 1994. január 10-én kötötték a tábori püspökség felállítása tárgyában. Végül 1997. június 20-án a Vatikánban írták alá az egyházfinanszírozási kérdéseket rögzítõ, a köznyelvben csak vatikáni szerzõdésként ismert megállapodást.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük