2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A fish&chips Londonban az igazi – Így juthatsz hozzá pár órán belül

3 perc olvasás

blog-uk149.pngLondon bármikor jó ötlet, hiszen a Towertől a Shakespeare’s Globe színházon át a Harry Potter forgatási helyszíneit felvonultató stúdióig számtalan látványosság teszi izgalmassá a várost. Nemcsak baráti társaságoknak, hanem kisgyermekes családosoknak is ideális úti cél, hiszen a Flybe légitársaság járataival könnyen és kényelmesen ott lehetünk a belvárosában, akár pár óra alatt. Emellett egy igazán angol módra elkészített fish& chipsnek még a legválogatósabb gyerekek sem tudnak ellenállni!

Mary Poppins, Blöff, Bridget Jones naplója, Sweeney Todd – hogy mi a közös bennük? Mindegyik film Londonban játszódik! Persze nemcsak ez ad rá okot, hogy ellátogassunk a sör, a foci és a fish& chips hazájába: szinte bármelyik évszakban is vesszük célba, garantáltan izgalmas élményben lesz részünk.Hogy csak néhány opciót említsünk, a történelmi látványosságok mellett Madame Tussaud panoptikumában a legnagyobb hírességek viaszmásával fotózkodhatunk, megpróbálhatjuk kizökkenteni a brit királyi testőrség Buckingham-palota előtt őrködő tagjait, a Warner Bros. Harry Potternek szentelt stúdiója pedig a gyerekektől a felnőttekig garantáltan mindenkit levesz a lábáról.

Kényelem és gyorsaság: irány London legjobb reptere!

Szerencsére Budapestről is gyorsan és kényelmesen, mindössze 2,5 óra alatt ott lehetünk, például a Flybe hetente 3-szor – kedden, csütörtökön és szombaton – közlekedő járatával,ami ideális időpontban, délelőtt 09:25-kor indul, és 12:00 előtt 10 perccel ér London-Southendre.Utóbbit egyébként a vezető brit fogyasztói szervezet, a Which? közvélemény-kutatásának résztvevői 2017-ben már zsinórban harmadszor választották meg London legjobb repterének[1], köszönhetően többek közt annak, hogy kis mérete miatt sokkal gyorsabban jutunk át az ellenőrzésen, és a szokásosnál hamarabb megkapjuk a poggyászunkat.

Sőt, a belvárosban is rövid idő alatt, akár egy órán belül ott lehetünk: a termináltól 2 perces sétára található korszerű kialakítású pályaudvarról csúcsidőszakban óránként akár 8 szerelvény is indul, majd egy kényelmes metrós átszállással már ott is vagyunk – Stratfordban pedig még hamarabb. Így szinte az egész nap megmarad nekünk, akárcsak a visszaúton: már reggel háromnegyed 9-re Budapestre érünk.

Az étel, amivel nem nyúlhatunk mellé: a fish&chips

Bár Anglia nem elsősorban a gasztronómiájáról híres, London megkerülhetetlen látnivalói mellett kihagyhatatlan a mostanra kultikussá vált fish&chips, amit itt készítenek a legjobban. A titka a friss, omlós tőkehal, a kifogástalan sörtészta, ami csak úgy roppan a szánkban, és persze az aranybarnára sült krumpli. Általában ecettel és különböző szószokkal tálalják, ami még emlékezetesebbé teszi az ízélményt. Tudtad, hogy – bár mindenhol angol fogásként tekintenek rá –történészek szerint igazából szefárd zsidó étel? Az első fish& chips boltok egyébként az 1860-as években nyíltak Londonban és környékén, de ma már szinte minden brit étterem és vendéglátóegység étlapján is megtalálható. A leggyorsabb és legolcsóbb megoldást mégis a „chippy”-k jelentik: a britek így hívják a fish&chips shopokat.

Ugye, jól hangzik? Akkor irány London a Flybe-vel, Európa legnagyobb független légitársaságával, amely ráadásul a legpontosabb az Egyesült Királyságban.

A Budapest Liszt Ferenc Repülőtérről induló járatokért kattints ide!


[1] The irresistiblerise of Southend, the ’best’ airport in London – https://www.telegraph.co.uk/travel/comment/southend-airport-fastest-growing-best/

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.