2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A magyar kultúra napja alkalmából nyílt napot tart az Országos Széchényi Könyvtár

5 perc olvasás

oszk-.jpgAz Országos Széchényi Könyvtár nyílt nap keretében, számos programmal ünnepli a magyar kultúra napját. A könyvtár népszerű raktársétái, könyvbemutatók, kiállításmegnyitó és tudományos konferencia várja az érdeklődőket.

 

Az ünnepnap alkalmából az OSZK raktárából előkerülnek a Hymnus kéziratai (Kölcsey és Erkel autográfjai), melyeket az elmúlt évek hagyományához híven egy Budapesttől távol eső városban nézhet meg a nagyközönség.

 

Az OSZK hagyományteremtő szándékkal indította el négy évvel ezelőtt azt a kezdeményezést, hogy a magyar kultúra napján a Hymnus kéziratait (Kölcsey és Erkel autográfjai) egy-egy vidéki, Budapesttől távol eső városban mutatja meg a nagyközönségnek, hogy a korábbi évektől eltérően ne csak a fővárosi, főváros közeli lakosok láthassák a nemzeti ereklyéket, amelyeket ettől a naptól eltekintve csak rendkívüli esetben állít ki az intézmény. Szécsény, Lenti és Gyula után idén – a megyei közgyűlés és a város kezdeményezésére – Nyíregyháza közönsége láthatta a két kéziratot a Megyeházán.

 

A nemzeti könyvtár január 22-én kitárja kapuit és nyílt nap keretében várja a látogatókat.

Az intézmény egyik legnépszerűbb programja a raktári séta, mely során az érdeklődőknek lehetőségük nyílik barangolást tenni az OSZK többszintes raktárának labirintusában. A séta során számos érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a több millió, különböző típusú dokumentumot őrző terekről, valamint megszemlélhetik a törzsgyűjtemény néhány ritka kincsét.

A sétákra előzetes bejelentkezés szükséges a csoportvezetes@oszk.hu címen.

A vezetések időpontja: január 22. 11.00 és 14.30.

 

Üstökösök nyomába eredhetnek az OSZK magyar kultúra napi konferenciájának résztvevői. A rendezvény középpontjába a 16–17. században megszaporodott égi vagy annak vélt jelenségekről szóló beszámolók kerülnek. A korabeli levelezésekben, naplókban és egyéb kéziratos feljegyzésekben fennmaradt leírásokon túl óriási mennyiségi növekedést láthatunk a nyomtatott könyvek vizsgálatakor. A szövegek között találunk olyanokat, amelyek komoly adalékokkal szolgálnak a 16. században fogant új tudományos világkép elterjedéséhez, de akadhat kezünkbe olyan is, amely az asztrológiai tévképzetek széles skálájával riogatja az égen feltűnt üstökösöktől rettegőket.

A konferencia időpontja: január 22. 8.30 – 12.15.

A konferencia ideje alatt megtekinthető az „Üstököst látni” című kamarakiállítás.

A konferenciát követően az „Üstököst látni”. Az 1680. évi üstökös művelődés- és tudománytörténeti emlékei című könyv bemutatására kerül sor.

(Szerk.: Farkas Gábor Farkas, Szebelédi Zsolt, Varga Bernadett, Zsoldos Endre, Budapest, MTA Könyvtár és Információs Központ, Jaffa Kiadó, 2017)

A könyvbemutató időpontja: január 22. 13.30.

 

Lakatos Éva Kikötőben maradt hajók – Laptervezetek, meg nem jelent lapok válogatott bibliográfiája című kötetének bemutatójára szintén a magyar kultúra napján kerül sor. Ez a bibliográfia a 2014-ben elhunyt Lakatos sajtóbibliográfusi gyűjtőmunkájának „oldalvizén” összeállított anyag. Olyan laptervezetek gyűjteménye, amelyek nem valósultak meg, illetve csak mutatványszám jelent meg belőlük, vagy legfeljebb három példányban láttak napvilágot. A bibliográfia fő célja megmutatni (a nem megvalósulás mellett) egyes lapok előéletét, feltárni, hogy néhány megvalósult lap milyen forrásból indult, vagy milyen átalakulás után jött létre mégis. Kik és milyen szervezetek, mikor és hol próbálkoztak lapindítással, milyen körülmények akadályozták a megjelenést.

(Szerk.: Herendi László, Budapest, 2018, OSZK Könyvkiadó – Gondolat Kiadó)

 

Január 22-én nyílik a Bartók háza című kiállítás a nemzeti könyvtárban.

Több mint tíz esztendővel ezelőtt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának művészei csoportos kiállítással rótták le tiszteletüket a Magyarországról elszármazott Bartók előtt. A Fotóművészeti Tagozat tagjai közül tizenegyen vállalták a feladatot: a mai Bartók Béla Emlékház, a nevezetes Csalán úti villa fényképezését. A zeneszerző emlékét hajdani személyes tárgyai, dolgozószobájának részletei, hangszerek részletei, kottái idézik fel. A látvány, a valóság elemeinek átfogalmazása azonban már erősen tükrözi az egyes fotóművészek látásmódját, a bennünket körülvevő világ látható tárgyaihoz, valamint a muzsikához való viszonyát is. Az alkotók jóvoltából a kiállítás képei az OSZK Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményébe kerültek – így örömmel mutatják be a képsorozatból készült válogatást az érdeklődőknek.

 

Az OSZK magyar kultúra napi szatellitprogramjaként Balatonfüreden adta közre A magyar himnusz képes albuma című kötetet. A kötetet Boka László irodalomtörténész, tudományos igazgató, Szabó G. Zoltán irodalomtörténész, Kölcsey-kutató és Riskó Kata zenetörténész mutatta be.

Balatonfüred, Vaszary Galéria, Széchenyi terem

www.balatonfured.hu

https://www.programturizmus.hu/ajanlat-konyvbemutato-balatonfured.html

 

  1. január 22. 9.00-19.00 óra

Magyar Kultúta Napja

Országos Széchényi Könyvtár, Ars Librorum

1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.

A rendezvény ingyenesen látogatható.

 

http://www.oszk.hu/rendezvenyek/magyar-kultura-napja-2018

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.