AMAZÓNIA: UTAK AZ INDIÁNOKHOZ

A Néprajzi Múzeum Amazónia kiállítását 2011 júliusától 2012. április 8-ig tekinthetjük meg. az Európai Uniós rendezvények jó részét ebben a palotában tartották, azért most kerülhetett sorra a titokzatos Amazónia bemutatására.

A Néprajzi Múzeum Amazónia kiállítását 2011 júliusától 2012. április 8-ig tekinthetjük meg. az Európai Uniós rendezvények jó részét ebben a palotában tartották, azért most kerülhetett sorra a titokzatos Amazónia bemutatására.

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Greenpeace közreműködésével létrehozott kiállításon betekinthetünk e népek és az állatok életébe. A kiállítás első részében megcsodálhatjuk a különleges állatok, kisemlősök és rovarok vitrinjeit.

Fejős Zoltán igazgató

Az Amazonas-folyó mentén élő népekről és a természeti adottságokról gyakran kapunk hírt az újságokból. Akár úgy mint páratlan természeti szépségeiről, akár egyedülálló növény- és állatvilágának pusztulásáról, a Föld levegőjét veszélyeztető, a világ legnagyobb egybefüggő esőerdejének irtásáról és annak globális hatásáról.

 

   Több indián törzs otthona ma is a vidék, bár az ő létüket, megélhetési forrásaikat erősen veszélyezteti a természeti környezet pusztítása. Amazónia a természettel szimbiózisban élő őslakosok számára maga a Paradicsom. Illetéktelen behatolóknak ugyanez ellenséges dzsungel, maga a Pokol hatalmasra nőtt rovarokkal, mérgező növényekkel, állatokkal és különös, ezért félelmetes lakókkal. Igaz, itt valaha fehér embert is ettek. A 20. század közepéig még léteztek a mi fogalmunk szerinti civilizációtól érintetlen közösségek, amilyeneket évszázadokkal korábban már leírtak. Ma alig akadnak az őserdő mélyére visszahúzódott kis törzsekből, amelyek igyekeznek ősi szokásaikat fenntartani, és elkerülni a kapcsolatot a „betolakodókkal".

  Az amazóniai országok államai természetvédelmi parkokat hoztak létre, hogy az őslakos indiánoknak biztosítsák a hagyományos életforma megőrzését. Mások viszont városokba költöznek, és asszimilálódnak, azaz növénytermeléssel és népművészeti tárgyak készítésével tartják fenn magukat. A gazdagabb utazók számára vadregényes folyami túrákat, őserdei luxusbungalókat és ún. sámán-wellness-t kínálnak.

   A Néprajzi Múzeum 1960-70-es éveiben Boglár Lajos néprajz- és Halmos Ferenc népzenekutató a piaroa indiánok között végzett munkája, összegyűjtött hagyományos tárgyai és fényképeik adják a kiállítás gerincét a magyar intézmény anyagából. Boglár Lajos és barátja, a francia Jacques Willemont dokumentumfilm rendező 1974-es munkája beszámol az indiánokkal való első találkozásukról. Segítőjük az ifjú Jesus Caballero volt, aki spanyolul tanította őket. A közös film Boglár Lajos („Buci") 2004-es halála után félbe maradt. Willemont most az ő emlékére szeretné befejezni filmjét Venezuelában és Brazíliában.

Willemont francia néprajzkutató

 

   A legérdekesebb darab a nádból font maniókaprés. A krumpliszerű gyökér leve mérgező ciánt tartalmaz, de a húsa már nem. A piaroa sámánok saját, titkos receptű narkotikumát az orrukba szívták fel, hogy elbóduljanak. A tolldíszek és az arcfestés pedig a törzsi hovatartozás jelképei. Érdekesek az amazóniai hangszerek is. A kiállításon megtudhatjuk, hogy a mérgezett nyílvesszőt fúvócsőből lőtték ki. Azután találkozunk a női munka termékeivel is: szövés-fonás, edények, ékszerek, kagylódíszek stb. De a művészeti értékű tárgyakat elsősorban férfiak állították elő.  

    Az utolsó térben a Föld klímáját érintő káros folyamatokat látjuk, amelyek ellen már több mozgalom szerveződött. A nagyszabású kiállítás rendezője Főzy Vilma, aki szívesen végigvezet a számunkra különös tárgyak között.

Főzy Vilma, a kiállítás rendezője

 

Egy másik teremben még megnézhetők a fantasztikus 20. század eleji magyar háziipar korai remekei, elsősorban a vidéki kézműves tanműhelyekben előállított szőnyegek. Akkor született a „torontáli" (erdélyi) szőnyeg fogalma. Az állam komolyan támogatta a vidéki lakosság foglalkoztatását azzal is, hogy gyakorlott mesterek tanították őket a régi keleti mintákra.

 

DOBI ILDIKÓ