Argentína lelke
5 perc olvasásBár meglepő, de cseppet sem volt véletlen, hogy április 17-én – és még utána is – a magyar zászló mellett argentin lengett a Winehub Borközpont bejárata fölött. Ráadásul ennek két oka van. Ez a nap a Malbec borok szerelmeseinek ünnepe, a Malbec Nap a világ egyik legnépszerűbb szőlőfajtájának állít emléket. Bár az argentin borok kapcsán gyakran esik szó a Malbec fajtáról, az elmúlt évtizedekben a borvilág számos más régiója – közük Magyarország is – felfedezte ezt a különleges szőlőt.
A Winehub Borközpont tulajdonosa is argentin. Carlos Alberto Coelho, 1989-ben érkezett Magyarországra, és ahogyan az szinte már törvényszerű, egy gyönyörű nő – ma már a felesége – kedvéért itt is maradt. Borértő, borszerető ember lévén, Etyeken területet vásárolt, ott először Irsai és Chardonnay fajtákat telepített. Ezt a nemzetközi szinten is egyedülálló borközpontot azért hozta létre, hogy a borozás és a borvilág minden szereplőjét kötöttségek nélkül kapcsolhassa össze. A Malbec Világnapját itt némi késéssel ünnepelték meg, de a bemutatott borokra, a kínálat bőségére panasza senkinek nem lehetett. Pontosan látják, hogy a bor egy kultúra, amely összeköti az embereket, elkötelezettek abban, hogy ezt a kulturális örökséget továbbvigyék. A Malbecről azt tartják, Argentína lelke jelenik meg ebben a borban, amely eredetiségével és vitalitásával hívja fel magára a figyelmet. Nem volt nehéz felfedezni a bemutatón a működő magyar-argentin kapcsolatot. A borokkal megrakott egyik asztal mellett balról magyar, jobbról argentin tábla állt. Mendoza, Argentína leghíresebb borvidéke. Idehaza pedig a Tokajban is dolgozó Zombory pincészet tulajdonosának, Zombory Esteban-nak Mendozában is van birtoka. A palackokon olvasható Trez már azt jelzi, hogy ez utóbbi birtoknak három tulajdonosa van. A Trez és a Vivante illatában és ízében nagyon szépen hordozza a feketecseresznyére emlékeztető jegyeket. Ez a Malbec jellegzetessége! Mindkét bort francia hordóban érlelték. A 2020-as Vivante könnyedebb, csak félévig érlelték. A másik, a 2019-es Riserva már egy évet töltött a hordóban – kicsit testesebb. Akár étkezés előtt is fogyaszthatók 16 fok körülire hűtve. Jelen van a kóstolón a Heinemann testvérek pincészete is. Az asztaluknál kóstolható négy bor Argentínából, részben 3000 méter fölötti termőterületről érkezett. Az Amalaya blanc fehér, frissítő ízű, kissé gyógynövényes, mégis gyümölcsös jellegű. Az Amalaya red viszont már szép, koncentrált vörösbor. A Catena Malbec 1000 méter körüli magasságban termett, bora könnyedebb, 6-8 hónapos hordós érlelés után került palackba. A Lafite család 2019-es évjáratú bora, a CARO a Cabernet Sauvignonnal való házasítása révén elegáns, komplex. Gazdag, kifinomult bor, harmonikus az egyensúly az argentin és a bordeaux-i stílus között. Felfedezhető benne a vörös- és nagyon érett, fekete húsú gyümölcsök illata fás jegyekkel, ami klasszikus vanília, dohánylevél és cédrus aromákba hajlik, testes, bársonyos, hosszan tartó utóízzel. Újvilági, főleg dél-amerikai és új-zélandi borokat forgalmaz a Wine Age Kft. Szinte a világ minden tájáról, a legjobb borvidékekről importálnak borokat. Erre a bemutatóra Argentínából, a Mendoza régió úttörőjének számító Bodegas Salentein-től hoztak egy könnyű, reduktív fehérbort és három terroir válogatást a pince exkluzívabb kínálatából. A fehérbor is Malbec (az eljárás idehaza is bevált, Egerben a Dula pincészet is készít Pinot Noirból fehérbort), a préselés után azonnal lefejtik a levet a héjról és a továbbiakban a hagyományos módon erjesztik. A három vörös, az El Tomillo, a La pampas és a Los Jabalies ebben a sorrendben növekvő minőségű, 24 hónap vagy annál hosszabb idejű hordós érlelést követően palackozták. Jól jelezi ezt a magas, 14,5 -15° körül mozgó alkoholtartalom is.
Nem meglepő, hogy a bemutatónak a francia Malbec is része. Ott az első említésük 1761-ből származik, akkor Côt volt a neve. Története nem tisztázott, az egyik szerint egy Michelle Empouche nevű francia agronómust száműzött valamilyen okból Napóleon, így Argentínába ment. Ott a fajtát sokáig keverték a nagyon hasonló Merlot-val, míg végül a jelenlegi nevével vált ismertté. A bemutatott Domaine les Barthes címkéje mögött eredetvédett, 2022-es, belül fadongákkal kitámasztott tartályban erjedt és érlelődött, kevés fás jegyet kapott, friss, könnyen iható bor rejtőzik. A 2021-es bor, a Le Gamotine, a Cahors borvidékről, a Pireneusok lábától érkezett és a legfelső eredetvédelmi kategóriába sorolták. Az előzőhöz hasonló módon készült. A három közül a Chateau Labarrade 2020-as évjáratú Malbecje a legöregebb. Nagyobb része ugyanezen tartályos úton jött létre, de van benne olyan is, ami hordóban érlelődött. Mindhárom tulajdonsága eltér az argentin sajátosságoktól. Bár a Malbec fajta eredetileg a francia Cahors régióhoz kötődik, végül Argentínában találta meg igazi otthonát, de mindkét országban kiváló minőségű borok készülhetnek belőle.