Ausweis, bitte!

Ausweis, bitte! – mosolygott rám az utcai mozgóárus. Nem értettem, csak egy hot-dogot kértem, minek ehhez igazolvány? Aztán amikor minden létező helyen igazolványt kértek tőlem, lassan megértettem.

A helyszín Berlin. Két Németország, kettéosztott főváros, kétféle pénz, még nincs berlini fal. Az átjárást a nyugati és keleti szektor között semmi sem akadályozza. Egyszerűen átsétálunk a Brandenburgi Kapun, a nyugati oldalon tábla, a keleti oldalon páncélozott jármű, de az átjárás akadálytalan. Vagy felszállunk az S-Bahn-ra, U-bahn-ra Kelet Berlinben és a következő megálló már Nyugat-Berlin.

Tizenöt évvel a világháború után a keleti oldalon még sok a rom, elhanyagoltak az közterületek, Trabantok és Wartburgok az utcán, este rossz a közvilágítás. A túloldalon már minden újjáépült, parkok, La Corbusier tervezte lakótelepek, Kempinski, Hilton és más szállodák, világcégek pazar kirakatai, Woolworth és Neckermann áruházak, Renault, Peugeot, Ford, Golf, Porsche autók, este fényárban úszó a közterületek.

A kettéosztott főváros nyertesei az ingázó vendégmunkások, akik nyugati fizetést kaptak és a keleti oldalon éltek. Egy nyugatnémet márkáért négy keletnémet márkát lehetett kapni a Wechelstube, kis pénzváltó üzletekben. (A bankok nem fogadták el a keleti márkát.) Ezer márkás átlagfizetés négyezer keleti márkát ért, ennyi lehetett egy miniszter fizetése Otto Grotewohl kormányában.

Berlinben kétfajta gazdasági rendszer működött. Nyugati felében kapitalista piacgazdaság, a keletiben szocialista tervgazdaság. A Kurfürstendammon magas jövedelem, szabad árak, hatalmas áruválaszték, az Unter den Lindenen alacsony jövedelem, hatóságilag szabályozott fix árak, hiánygazdálkodás.

Nyugat Berlin lakói hamar rájöttek arra, hogy bizonyos dolgokat érdemes megvásárolni a túloldalon. Kézi szerszámot, gyermekjátékot, ékszert, élelmiszert. Ezt nem tűrhette Walter Ulbricht a pártállam tényleges vezetője. (Akit az emberek egymás között Alter Ulbrichtnak hívtak.) Elrendelte, hogy minden vásárlásnál fel kell mutatni az NDK személyi igazolványát, vagy a baráti országok úti okmányát. Pohár sör, pakli cigaretta, villamosjegy, cipőfűző, minden árú és szolgáltatás, nincs kivétel: Ausweis, bitte!

Ugyanakkor voltak olyan esetek, amikor a keletiek vásároltak nyugaton. Igaz, borsos áron. Például high-tech elektronikus eszközöket. És persze olyan filmeket nézhettünk meg a mozikban, amelyek keleten tabunak számítottak. Cézár és Kleopátra, Édes élet, Ben Hur, A hét mesterlövész. Psycho, Spartacus. (Nem beszélve a felnőtt filmekről.)

Hiába volt az NDK állampolgárainak az egész világra szóló útlevele, nem kaptak vízumot nyugatra. A tőkés államok számára az NDK nem létezett, diplomáciai kapcsolat nem volt köztük, az NDK nem volt az ENSZ tagja.

Ne feledjük: Ausweis, bitte! Milyen furcsa világ volt egykor, micsoda dolgok történtek itt-ott a világban? Ma már hihetetlennek tűnnek.