2025.május.07. szerda.

EuroAstra - Dr. Révay András

Az alcím csak részben igaz, mert a nagy körutazás ugyan lassan majd véget ér, de látni fogjuk, hogy befejezve viszont nincs. Egy szempontból egészen bizonyosan nincs, no de ne vágjunk a dolgok elébe! Egy ilyen paradoxon mellé kívánkozik valamilyen magyarázat – lesz is, de addig még történik egy és más. Nem akárhová, a joggal világhírű Katalóniába érkezünk! Katalónia területe Magyarországnak egyharmada, de olyan nevezetességek birtokában van, melyek az egész...
Aki úgy érezné, hogy befogadóképessége határára jutott, az jól teszi, ha erőt gyűjt. Már sejti: a spanyolországi élményeknek koránt sincs vége. A felkeresésre váró helyszínek neve ott szerepel a programban és ezek a nevek sokat ígérőek! Gyorsan kiderült, a társak között vannak, akik csak azért jöttek el erre az útra, hogy egyik vagy másik várost harmadszor, negyedszer is felkeressék. A város, mely a kedvelt üdülőhely, Costa del Sol, –...
spanyol-020
Az utazási irodák által szervezett utak résztvevői indulás előtt pontos programot kapnak. Tudják, mikor, hol vannak, mi lesz a következő állomás, hová érkeznek. Ám, ha szerencséjük van, a csoportot kísérő idegenvezető nem csak a városok, az épületek történetét ismeri. Azt is tudja, menet közben hol rejtőzik valami apró, de figyelemre mégis érdemes érdekesség – és el is kormányozza oda a csoportját. Toledóból Córdoba felé haladva, utunk a La Mancha...
 A kijelentés spanyol idegenforgalmi szakemberektől származik és a helyi tapasztalatok megerősítik. A Polgárháború idején keletkezett dal, a Nemzetközi brigádok indulójának egyik sora, mely szerint „Álljuk vad hadaknak minden ostromát” ismét kezd aktuálissá válni, csakhogy a vad hadak most mi magunk, a turisták vagyunk! Ám – egyelőre – ez még senkit ne riasszon el a látogatástól. A megfelelő helyeken ügyes szervezéssel kerülik el a zsúfoltságot, a szállodákban és a kereskedelem...
Pettel-8
 Magyarországon szerencsére igen nagy azoknak a száma, akik fontosnak tartják az állatvédelmet, az állatok jóllétét. Az online felületeken ötmillió fölé tehető az állatvédelmi szervezetek követőbázisa. Az egyik elkötelezett támogató a Netfone Telecom, létrehozta a Pettel programot, melyet éppen a Noé Állatotthonban mutatták be a meghívott vendégeknek. Aki előfizet a mobilcég legújabb szolgáltatására, a nehéz sorsú állatokat segítheti rendszeres havi támogatással. Magyarországon az állatvédelem nem működhetne a civil szervezetek nélkül...
Nograd-9
 Gondolták volna, hogy Nógrádból kettő van? Igaz, vannak – nem is kevesen – akik ezt a szót Novohrad-nak ejtik és számukra nem a Salgótarján székhelyű területet jelenti. De pontosan megértik, ha valaki mégis Nógrádról érdeklődik náluk. Kitalálták? Ez a Nógrád Szlovákiában van, Magyarországtól Északra és az utóbbi években egyre több turista keresi fel.  Hogy az érdeklődés indokolt, arról meggyőződhettek mindazok, akik jelen voltak a Szlovák Turisztikai Képviselet bemutatóján, a...
Kongo-8
 Viszonylag kevesen tudták, hogy miközben Budapesten, a VII. kerületi Kazinczy utcában, a Botello teraszon, a négynapos Afrika Fesztivál színes forgataga zajlott, az egyik este ugyanott csendes megemlékezésre is sor került. Függetlenségének 63. évfordulóját ünnepelte a Kongói Demokratikus Köztársaság. Az ünneplés és a csendes megemlékezés látszólag ellentmond egymásnak – ám hamar kiderült, hogy mégsem. Ha gyors közvélemény-kutatásra vállalkoznánk, hogy a környezetünkben élők mit tudnak erről a közép-afrikai országról, valószínűleg sovány...
Patafiz-9
Bizony téved, aki a cím láttán valamely patás állat lábára, mozgásának fizikájára gondol. De az is távol jár az igazságtól, aki a fizika tudományának valamilyen mellékágát véli felfedezni benne. – bár annyi igaz, hogy vannak, akik tudománynak tartják. No de hová sorolható? Mint az sok más ismeretünkről is kiderült; határterület! Kapcsolata van az irodalommal és a képzőművészettel is. A tág témakört bemutató kiállítás szeptember 17-ig látható Budapesten a Műcsarnokban....
 Minden szülő átélte már azt a pillanatot, amikor észrevette, hogy beteg a gyerek, de hirtelenjében nem tudta, mit is tegyen legelőbb? Ebben a helyzetben nyújt azonnali segítséget egy új telefonos applikáció, a „Semmelweis HELP”. Amint azt a neve is elárulja a Semmelweis Egyetem munkatársai készítették és az egész világon mindenki, aki magyarul tud, használhatja! A hazai szinten egyedi Semmelweis HELP applikáció egy olyan ingyenesen elérhető – a lakosságnak szóló...
Shanghai-9
 Budapestre érkezett az első menetrend szerinti járat a kínai Ningbo városából. A Shanghai Airlines légitársaság Boeing Dreamliner 787-900–as típusú, széles törzsű repülőgépeinek fedélzetén heti két alkalommal tehető meg az út a két város között. A június 19-én este 22 órakor leszálló repülőgépet ünnepélyes keretek között fogadták a Liszt Ferenc repülőtéren. Az eddig már meglévő légitársaságok mellett a Shanghai Airlines is belépett a hosszú távú partnereink közé azzal, hogy most...
Alex-6
A tárlatlátogató közönség számára szokatlan helyen, a Semmelweis Egyetem Szalonjában nyílt meg Nádas Alexandra legújabb kiállítása. Igaz – az Egyetem munkatársai, hallgatói számára ugyanez egyáltalán nem szokatlan. Az Üllői út 26. első emeltén a Szalon rendszeresen kínál bemutatkozási lehetőséget képzőművészek számára. Az érdeklődők ezt a tárlatot – előzetes bejelentkezés után – szeptember 15-ig tekinthetik meg. Nádas Alexandra 2000-ben végezte el a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakát – mondta el...