Téved, aki azt gondolná, Kukkónia sehol sincs vagy esetleg valahol Kukutyin környékén helyezkedik el és ugyancsak a zabhegyezéshez van köze. Nagyon is létező, 1615 négyzetkilométernyi terület, Európa legnagyobb szárazföldi szigete, közvetlenül határos Magyarországgal! Merrefelé? Komárom és Pozsony között. Így már bizonyára könnyebb kitalálni, a Csallóközről van szó. A mesék, vizek és naplementék otthona e hármas névre erősen rá is szolgál. Közismertebb nevének eredete a Honfoglalás körüli időkig vezet vissza....
EuroAstra - Dr. Révay András
Több szempontból is figyelmet érdemlő kiállítás nyílt meg Budapesten, a magyarországi szlovákok egyik legjelentősebb művészének képeiből. Ritka alkalom, mert az összes bemutatott alkotás magántulajdonban van. Együtt, így, korábban még sehol nem voltak láthatók. A békési tanyavilág adta élmények festőjének művei október 4-ig tekinthetők meg a Szlovák Intézetben. Békés megyében, a román határhoz közeli Ambrózfalván született Lehoczky András, 1927-ben. Otthon szlovákul beszélt. Rajzkészsége már kisgyermekkorában megmutatkozott, iskolai rajztanára egyengette tovább...
A kijelentés különleges helyen, különleges alkalomból hangzott el. Portrészobor kiállítás nyílt, de nem múzeumban, hanem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár aulájában. Az alkotó sem hivatásos szobrászművész, hanem Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadói Csoport elnök vezérigazgatója. A szobrok kulturális életünk kiemelkedő személyiségeiről készültek, akiknek viszont vagy saját alkotásaik vagy róluk szóló alkotások jogán van helyük Budapest legjelentősebb könyvtárában. Igaz, szoborként csak szeptember 30-ig. Egy könyvtár számára mindig megtiszteltetés,...
Tavaly zárva maradt, idén viszont ismét sétálhatunk a Magyar Ízek Utcájában, Budán, a Várkert Bazár előtti Duna-parton, a Lánchídtól a Döbrentei térig. Míg 2019-ben augusztus 20. előtt nyitották ki, most 20-21-22-én tart nyitva a háromnapos ízfesztivál, melynek – alkalmazkodva a sajnálatos világhelyzethez – optimista és egyben hagyományőrző módon a címben jelölt mondatot választották mottóul a rendezők. Inkább kétszer, mint egyszer sem – gondolhatták magukban, mert bár a díjátadó ünnepség...
Ha nem is ebben a sorrendben, de erről a három témáról szólt a sajtótájékoztató, amit a Parlament Vadásztermében tartottak a sajtó meghívott képviselői számára az augusztus 20-i ünnepség eseményeiről. A korábban még sosem látott méretű tűzijáték 3400 méter hosszan, a Margit-híd és a Petőfi-híd között, a Dunán elhelyezett csónakokról és pontonokról röppen fel a levegőbe. Az ország kenyerét és tortáját augusztus 20-tól vásárolhatjuk meg a szakboltokban, cukrászdákban. Az előttünk...
Nyomot hagyott életünkben a járvány, körülöttünk, és bennünk, magunkban is. Tavaly csonka évadot volt kénytelen zárni a József Attila Színház, most bizakodóbbak és ezzel nincsenek egyedül. Amióta lazultak a korlátok, azt látják – és ez felsugárzik a nézőtérről a színpadra is – a közönség éhes a jóra, nincs más kérése, csak nevetni, szórakozni akar. Az előttünk álló új évadban a művészek ezt megpróbálják teljesíteni. A tavaly elmaradt bemutatók közül...
A nyaralni utazók programjában általában ritkán szerepel egy farm felkeresése. A szó hallatán legtöbbször mezőgazdasági területre vagy állatokra, juhokra, marhákra gondolnánk, legfeljebb struccfarm jutna még eszünkbe. Halakra nem sokan tippelnénk. Szlovéniában, a Trieszt – Koper vonaltól kissé délnyugatra, a piráni öbölben élő Fonda család évszázadok óta haltenyésztéssel foglalkozik. Érdemes hozzájuk ellátogatni. Az óceánok túlhalászata és kizsákmányolása napjaink egyik égető problémája. Erre kínál megoldást a A Fonda házaspár farmja ,...
A járvány miatt sajnos tavaly elmaradt 23. Zsidó Kulturális Fesztivált az idén bepótolják. Az augusztus 22. és 30. között mindjárt öt helyszínen futó nagyszabású eseménysorozat szerves részét képezi Budapest művészeti és kulturális életének. Jelmondata: az „Éljük át újra!”, magában hordozza annak kívánságát, hogy újra megélhessük az együvé tartozás örömét a zenében, irodalomban és a társművészetekben. A fesztivál feladata, hogy felmutassa a magyar és zsidó kultúra legszebb kincseit, azokat az...
Ingyenesen látogathatóak a Műcsarnok kiállításai július minden keddjén, a NYÍLTCSARNOK kezdeményezés keretében! Egyedülálló alkalom, hiszen soha ilyen nagyszabású, átfogó koncepció mentén szerkesztett, mégis sokszínű fotókiállítás-sorozat együttesen nem volt még látható Magyarországon! Az öt különböző kiállítás sok száz fotója egész korszakokat ölel fel, melyekben a fotográfia 20. századi történetének részletgazdag képe rajzolódik ki. A legjelentősebb itthoni és külföldi alkotók ritkán látható felvételei kerülnek most a közönség elé. A képek néha...
Több szempontból is különleges esemény színhelye volt Budapesten a Nemzeti Múzeum. Cukrászdát nyitottak. No nem bent, csak a kertjében. A régi kertészház lényegült át, nem is akárhogyan. A cukrásztudományáról már 150 éve híres Auguszt család nyitotta itt meg legújabb üzletét. Önmagában ez a hír még nem volna nagyon érdekes, ám a történet két szálon fut és külön-külön is, mindkettő érdemes a figyelmünkre. Kezdjük először a névadó családdal! Auguszt Elek,...
Mivel a meghirdetésére még igencsak a járvány ideje alatt került sor, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete az idén is rendhagyó módon szervezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt. Céljuk – mint korábban is – a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb fagylaltokat kínáljon vendégei számára. Ezáltal is igényt támasztva a fogyasztókban az egészséges és finom kézműves termékek iránt. Az eredetileg...