Salgótarjánt és környékét sokáig a magyar szénbányászat fontos területeként tartották számon, ipara is jelentős volt. Mára se bányászat, se ipar, az itt élők figyelemre méltó küzdelmet vívnak a megmaradásért. Egy dolog viszont szinte változatlan maradt az elmúlt ezer évben: a természeti környezet, és ezt részben kiegészítheti az épített környezet, a műemlékek. Lassan már egy évtizede, hogy kezdik felfedezni az ebben rejlő lehetőségeket.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A Sziget eddigi történetének egyik legjobb zenei felhozatalához csatlakozott a minap – mások mellett – a brit multi-instrumentalista zenész, Bonobo, az EDM producer és DJ, Flux Pavilion vagy a holland Yellow Claw duó. Ezzel a szervezők örömmel jelentik, hogy teljes a 2018-as Sziget zenei programja.
A smART! XTRA sorozat harmincadik kiadását mini expóval ünneplik május 29. és 31. között. A Trafó, a Bakelit, az AQB és a Let it Be! art agency közös szervezésű Connections eseménysorozatának fókuszában az emberek és a technikai eszközök közötti kommunikációs formák, a különböző terek és városok közötti interakciós lehetőségek állnak.
Gangszínházi előadás a hetedik kerületben. A Bethlen Téri Színház és a Pulzus Társulás ismét életre kelti a Gang Színházat. Május 29-én mutatják be Békés Pál Egy kis térzene című előadását a szerző szülőházában, a 7. kerületi István utcában, majd ezt követően 8 erzsébetvárosi lakóházban – pontosabban udvarán és a gangján – fogják játszani az előadást.
Életbe lépett az egységes adatvédelmi jogszabály, a GDPR. Köztudottan a hazai cégek nagy része nincs felkészülve ennek alkalmazására, a folyamatos ellenőrzésre, és így a súlyos bírságok elkerülésére. Az információbiztonsághoz szorosan kapcsolódó témában szakmai irányadó KÜRT úgy tapasztalta, hogy még a legfelkészültebb nagyvállalatoknál is fel kell térképezni külső szemmel a kezelt személyes adatok körét, a kapcsolódó üzleti folyamatokat és az informatikai hátteret, kezdve az adatvédelmi kockázatok felmérésétől, azok folyamatos karbantartásáig.
A Pesti Magyar Színházban két napig vendégszerepelt a Soproni Petőfi Színház a Kaposvári Egyetem diákjaival, Eperjes Károly rendezésében. Már a cím: Hippolyt is jelzi, hogy állítólag kevés köze volna az 1931-es filmklasszikushoz, Hyppolithoz,ugyanis az újgazdag nyárspolgári háztartásba került, nagystílű grófi lakáj nevét itt másképp írják, de ugyanúgy mondják.
Óriási siker volt a Central Médiacsoport első gasztrokonferenciája. Mik manapság a tartalomfogyasztási szokások a gasztronómiában? Hol, mit és hogyan keresnek a konyhaművészetre fogékony magazinolvasók és online felhasználók? Milyen trendekre kell figyelniük a hirdetőknek? Kiből és hogyan lehet sikeres gasztroblogger, vagy influencer?
Ahányszor megláttam, mindig megcsodáltam a Magyar Tudományos Akadémia jelképét, címerét, emblémáját. Johann Ender osztrák festőművész (1793-1854) gyönyörű, romantikus stílusú alkotását. Kétszáz évet kellett várni a mű megszületésére. De menjünk sorjában.
Idén június 15-én zárul a tanév, így a diákoknak kereken két és fél hónapjuk lesz a jól megérdemelt lazításra. A már jó előre lefixált nyári programok, tennivalók mellett itt az ideje elkezdeni készülni a családi nyaralásra is, főleg, ha ebben az évben a nagyszülőket is magunkkal visszük. Már a tervezéskor érdemes megfogadnunk Sebestyén Orsolya, a NaturMed Hotel Carbona gyermekanimátorának tippjeit, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a közös utazásból.
A mesterséges intelligencia (MI) elterjedése hozzájárul a munkahelyterméshez, az új állások betöltéséhez azonban egyelőre hiányzik a megfelelő szakembergárda – mutat rá az MIT és az EY felmérése.
Az IBM vezetésével elindult a Call for Code program, mely a felhő, a mesterséges intelligencia és a blokklánc technológiák segítségével kíván megoldást nyújtani a természeti katasztrófákra való felkészülésben. A David Clark Cause szervezettel közösen indított 30 millió dolláros kezdeményezést az Amerikai Vöröskereszt és a Linux Foundation is támogatja.