Közös műsorban két zenekartól, két nagyszerűnek ígérkező koncertet is végigtombolhat, aki úgy dönt, hogy a legendás Fővárosi Művelődési Házban töltené a péntek estéjét.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A legidősebb magyar ferences Sill Aba életének 93., rendbe lépésének 77., ünnepélyes fogadalmának 69., papságának 68. évében április 5-én vissza adta lelkét a Teremtőjónek.
– Mit szólsz hozzá, talán megszűnik a tandíj az egyetemen? – Anyegin szavaival válaszolok, ha már bölcsészek vagyunk. „Boldog, ki ifjúságát éli.” De van itt egy kis gond.
A különleges adottságokkal rendelkező színház tavaly nyári sikerszériája után kibővített repertoárral 2018. június 8. és augusztus 30. között, Budapesten egyedüli prózai színházként folyamatosan várja nézőit.
Április 7-én, szombaton 11 órától autóktól, mókától, kacagástól, gyermekzsivajtól lesz hangos a Hungaroring, ahol közel 400 daganatos beteg gyerek ülhet majd be néhány körre egy, egy versenyautóba és élvezheti a gyógyító autózást.
Egy kedves sárkány által őrzött mesebeli kastély, egy barokk kolostor, egy gazdag bútorgyáros rezidenciája: mindhárom helyszín azonos a Barangoló múzeumpedagógiai kiadványsorozat következő állomásával, a kalandos történetű Kiscelli Múzeummal!
A Békéscsabai Jókai Színház és a Bárka folyóirat éppen egy évvel ezelőtt, 2017. április 4-én drámapályázatot hirdetett a rendszerváltoztatáshoz kapcsolódóan. Közelmúltunk e meghatározó politikai, gazdasági és társadalomtörténeti eseménysorozatával, folyamatával való színpadi szembenézés bármilyen formáját lehetségesnek és jogosultnak tartották, így műfaji megkötés a pályázattal kapcsolatban nem volt.
Tizenkét megye tizenkilenc településén adnak ingyenes koncerteket a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi április 9. és 14. között – érdemes figyelni, önöknél is felbukkannak-e! Debrecen, Dunaújváros és Szentes közönsége biztosan készülhet.
A 7. Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonján a legnevesebb haza mesterek mutatják be míves instrumentumaikat egy hétvégén keresztül. Idén 15 hazai hegedűkészítő mester állítja ki mesterhangszereit, amelyeket kézbe lehet venni, ki lehet próbálni, a készítőkkel személyesen lehet beszélgetni egy-egy pohár jó bor mellett. A hegedűkészítők mellett vendégül látnak két csellókészítő mestert és két vonókészítőt is.
Az indie-folk csapat Love Is The Answer c. új dalával hozza el a tavaszt április 16-án a Dürer Kertbe. A lett zenekar nem először jár Magyarországon, most a Meztelen Diplomaták és a Platon Karataev társaságában táncoltatják meg a közönséget.
Van egy falu Albertirsa és Cegléd között, távolsága Budapesttől csak hatvan kilométer. Vonattal is autóval is jól elérhető, az erre járók többsége mégis csak átrobog rajta. Nincs itt semmi látnivaló – gondolják, pedig tévednek. Látni-, enni- és innivaló is akad itt olyan, amiért érdemes megállni, akár egy egész napra is.
