A GKI Digital felmérése szerint az e-kereskedelemben kiemelt időszaknak számító utolsó három hónap a teljes éves költések 36 százalékát adta a tavalyi évben. Az ország egyik legnagyobb online kereskedője, a dél-afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu esetében ez koncentráltan jelenik meg, hiszen ez a periódus az egész éves rendelésállomány 27 százalékát tette ki. A kutatásból kiderült, hogy a vásárlók Black Friday idején szívesebben költöttek drágább, tartósabb műszaki cikkekre és...
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Február elsején hivatalosan is elindult a „Magyarok a napi testmozgásért társadalmi összefogás” kampánya, amelyet a BODY Kiállítás szervezői hívtak életre. A kezdeményezés mellé olyan prominens személyek álltak mint például Kovács „Kokó“ István, Hrutka János, Földházi Zsófia, Cseh László, Szentesi Éva, Verrasztó Dávid.
A BTS konstrukcióban Budapesten épülő Telekom székház A built-to-suit (BTS) fejlesztések – a spekulatív fejlesztésekkel szemben – a speciális bérlői igények legmagasabb szintű kiszolgálását célozzák. Bár alapos üzleti tervezés és nettó jelenérték számítás előzi meg őket, a „hagyományos” bérletekkel ellentétben nagyobb kockázattal járnak mindkét fél számára. A fejlesztés finanszírozhatósága, rentabilitása és majdani értékesíthetősége alapvetően a (tipikusan egyetlen) bérlő személyétől függ, ami nagyobb kitettséget jelent a bérbeadónak, mint a sok...
32 település, 115 helyszín, 300 program, 2000 fellépő. Védnök Vásáry Tamás Nemzet Művésze, Kossuth-díjas és Prima Primissima díjas zongoraművész, karmester.
A március 22-én megnyíló NEW ERA című kiállítás Horváth Lóczi Judit sokoldalú pályafutásának a tízéves jubileumi szinopszisa, amely a művész legújabb munkáit mutatja be. A kiállítás fókuszában tematikailag összekapcsolódó festmény- és objekt-sorozatok, valamint az alkotások hátterében megbújó vázlatok lesznek.
A badacsonyi borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a szakmának és a nagyközönségnek a „világ legszebb kávéházában”.
A Daazo.com 2018 tavaszán újra megrendezi a Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztivált. Az eseménysorozat a Toldi moziban lesz 2018. április 3. és 8. között. A filmvetítések mellett pitchfórum és egyéb szakmai programok várják a közönséget. Idén először LMBTQ-tematikájú filmekből és horrorfilmekből összeállított válogatás is lesz a fesztiválon.
Conrad N. Hilton mellszobra a Hilton Memorial Parkban Ciscoban. (Texas Állam Conrad Nicholson Hilton (1887-1979) neve egyet jelent az elegáns, ötcsillagos szállodával. Életpályája szédítő. Német anya és norvég apa gyermeke. Bányászmérnöki képesítést szerzett a Santa Fé-i főiskolán. Amikor jómódú apja megalapította a New Mexico State Bankot, pénztárosként alkalmazta, majd huszonhét évesen rábízta a bank vezetését. A politika is érdekelte, parlamenti képviselő lett az USA New Mexico államában.
Manapság sok támadás alapja a megtévesztés, amelynek során megpróbálják rávenni a gyanútlan felhasználót, hogy fertőzött fájlokat, feltört, rosszindulatú oldalakra mutató linkeket nyisson meg, vagy adja meg adatait egy hamis oldalon. Az Internet of Things (IoT), azaz a dolgok internete esetében azonban magukat az eszközöket támadják, gyakran a felhasználó bevonása vagy megtévesztése nélkül, közvetlenül kihasználva a sebezhetőségeket vagy a gyenge biztonsági megoldásokat. Az ESET szakemberei összegyűjtötték, hogyan tudjuk megvizsgálni IoT...
A Közlekedési Múzeum új állandó kiállítóhelyének és kiállításainak tervezése alatt is szüntelenül folyik a szakmai munka a Múzeum restaurátorműhelyeiben, melyek egyik kiemelt programja idén a városi és vidéki közúti közlekedés járműveiről készült legszebb modellek megújítása. Az 1:25-ös arányú modellek azért is különlegesek, mert egyedi, múzeumokra jellemző léptékben születnek újjá egykori hazai járművek. A Közlekedési Múzeum 2018-ban eme kivételes darabok felújításában számít a közlekedésbarát adózók egyszázalékos adófelajánlására.
A Europcar Autókölcsönző egy igazán különleges új arccal, Hajnóczy Somával, a kétszeres bűvész világbajnokkal folytatja az útját. Az együttműködés garantáltan kreativitásban és humorban gazdag lesz, és egyedülálló módon mutatja majd be az autókölcsönzést.
