Sandro Miller – Philippe Halsmann: Salvador Dali A Műcsarnok 2018-ban is sztárkiállítással indítja a Budapest FotóFesztivál rendezvénysorozatát, az idei év leglátványosabb fotókiállításával, melyben John Malkovich válik fotó ikonok főhősévé. A 2017-ben 20 új fotóval teljessé tett sorozat Budapesten látható először.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Autóval egy órányi távolságra nyitják meg kapuikat Burgerland műemlékeinek, a Kismartonban található Esterházy-kastélynak, Fraknó várának és a Lackenbachi kastélynak különleges kultúrális világai. Mindhárom helyszínen március végén kezdődik az új szezon, amely az újdonságok mellett hagyományos látványosságokkal is szolgál a látogatók számára
Nagy fába vágtam a fejszémet. Olyan ékszerről szeretnék írni, amely soha nem volt a kezemben, nem is láttam, csak fényképről. Eljegyzési gyűrűről van szó, nem is akármelyikről, Diana hercegnő eljegyzési gyűrűjéről. De először néhány szót az eljegyzésről.
Tombol az influenza, az előrejelzések szerint az öt hete tartó járvány csúcs-időszaka még csak ezután jön. Náthás-influenzás tünetekkel a lakosság 2,3 százaléka már volt orvosnál, a gyógyszertárak forgalma is megnőtt.
A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat beszélgetéssorozata márciusban, a bábszínházi világnap hónapjában ezzel a különleges, egyre több színházi alkotót foglalkoztató, a lehetőségek tárházát kínáló, ám különleges gondolkodásmódot igénylő műfajjal foglalkozik. Az alkalom különlegessége, hogy a résztvevők bábokkal érkeznek.
A munkanélküliségi ráta januárban 3,8% volt. Az MNB 0,9%-os szinten, változatlanul hagyta a kamatot. A termelői árindex januárban 3,3%-kal növekedett. A PMI index a termelői ágazatban 60,9 pontról 57,4 pontra csökkent februárban.A beruházások növekedése 2017 negyedik negyedévében 14 %-kal növekedett az előző év ugyanezen
A közlekedési kultúra átalakulása és ezzel együtt az elektromos autók fokozódó népszerűsége ma már megkérdőjelezhetetlen. Az EVvolumes.com értékesítési adatbázis szerint 2017-ben a tisztán elektromos gépjárművek a hálózatról tölthető járművek eladásainak 66 százalékát tették ki világszerte. Hazánkban a villanyautózás most kezd elterjedni, és a további fejlődés egyik fontos előfeltétele a megfelelő töltési infrastruktúra. Az autó- és villamosipari szakembereknek új ismereteket kell elsajátítaniuk, hiszen az újfajta közlekedési eszközrendszerek megkövetelik tőlük, hogy...
V30S ThinQ Az LG Electronics (LG) mobilkommunikációs divíziójának új vezetője a barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon beszélt a vállalat mobilpiaci stratégiájáról. A vállalat a valós fogyasztói igényeknek kíván megfelelni az LG márka iránti bizalom erősítésével, az alapvető technológiai újításokra koncentrálva. A divízió elnöke, Hwang Jeong-hwan szerint a sikeres prémium készülékeken alapuló csúcskategóriás termékek, mint például a V30S ThinQ, fontos szerepet játszanak ennek megvalósításában.
A mobil robotok leggyorsabban növekvő gyártóvállalata, a Mobile Industrial Robots (MiR) egy találkozó keretében Budapesten mutatta be, milyen lehetőségek rejlenek termékeikben. A MiR100 és MiR200 olyan robotok, amelyek segítségével a gyártó cégek lehetőséget kapnak arra, hogy automatizálják belső szállítási-, és optimalizálják a gyártási folyamataikat. A MiR régión belüli tevékenységeit Jesper Sonne Thimsen, a Mobile Industrial Robots Közép- és Kelet-európai régiójának értékesítési vezetője igazgatója.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón jelentette be, hogy 2019. január 1-jétől felkerül az életkorhoz kötött, ingyenes védőoltások közé a bárányhimlő elleni vakcina, ami egy újabb, jelentős lépés az esetenként súlyos szövődményekkel járó betegség elleni küzdelemben. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) üdvözli a Kormány döntését, mely tovább szélesíti a kisgyermekek fertőző betegségekkel szembeni védettségét. A mostani döntés mellett további innovatív gyógyszerkészítmények társadalombiztosítási támogatásáról is zajlottak előremutató egyeztetések, és...
Március elejétől a 4-es és a 6-os vonalon közlekedő Combino villamosokra is kiterjesztették a Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszert. A FUTÁR telepítésével párhuzamosan a fedélzeti biztonsági kamerákat is üzembe helyezték a nagykörúton közlekedő szerelvényeken.
