Kovács László és Zsigmond Vilmos A Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája megalapította a „Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj” elnevezésű díjat. A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította Aranyszem operatőr verseny helyét veszi át és folytatja annak hagyományait. A díjakat minden év januárban adják majd át. A szervezők reményei szerint a...
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A Magyar Nyelvőr Díjat minden esztendőben olyan személyek kaphatják, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a határon innen és túl. A Magyar Nyelvőr Díj díjazottjait három terület képviselői közül választotta ki a Magyar Nyelvőr Alapítvány Kuratóriuma, a külhoni magyarok köréből, a Magyarországon élők köréből, valamint azok közül, akik a legtöbbet tették az alapítvány céljainak megvalósításáért.
Kilenc hosszú hétvége és 6 ledolgozott szombat vár ránk 2018-ban:
Szűcs Édua karikatúrája A Gróf thumburgi Klebersberg Kunó Intézményfenntartó Központ (KLIK) által jóváhagyott IV. osztályos gimnáziumi matematika tankönyvben döbbenten fedeztem fel alapvető (szarvas) hibát és hiányosságot. Ez úton hívnám fel az illetékesek figyelmét a baklövések azonnali korrigálására.
A Müpa legszebb hagyományai közé tartozik Haydn zenéjével kezdeni az új évet. 2018. január 1-jén délután Fischer Ádám karmester matinékoncerten mutatja be A teremtés című oratórium fiatalabbakhoz szóló változatát, este pedig teljességében hallható a mű a milánói Scala Akadémiai Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara és neves szólisták közreműködésével.
A svéd túrafelszerelés-gyártó Fjällräven, a magyar outdoor üzletág egyik jelentős képviselője az új, több mint ezer négyzetméteres soroksári Mountex üzletében nyitotta meg első dedikált brand corner-jét, ahol a látogatók a svéd márka legújabb városi és outdoor darabjait vásárolhatják meg.
A karácsony egyik klasszikus süteménye a bejgli. Ezt sokan készítik el ilyenkor maguk, de a konyhában kevésbé rutinosan mozgók általában nem is mernek nekilátni, mert félnek, hogy nagyon bonyolult. Pedig a család minden esetben nagyra értékeli a nagyiféle házi bejglit! A Vénusz ezért megkereste Erzsi nénit, aki igen jártas a bejgli sütésben: tavaly összesen 48 darabot készített, amit mind elkapkodott a szigethalmi szomszédság! A nagy sikerre való tekintettel ezért...
2018. március 25-től üzembe áll az új Airbus A380.Az Airbus A350 Szingapúrba repül, Lodzba, Katowicébe és Funchalba is indulnak járatok Münchenből
A szerelők, műhelyek és beszállítók immár egyetlen márkától szerezhetik be az összes minőségi szervizalkatrészt. A Federal-Mogul LLC egyik üzletágaként működő Federal-Mogul Motorparts a legendás Champion® márkanév alatt új féktermékekből álló családdal bővítette utángyártott termékeinek kínálatát. A bővítésnek köszönhetően a Champion immár egy kézből kínálja az alapvető szervizalkatrészek teljes skáláját. A hivatalos bemutatóra október 17. és 21. között került sor a párizsi Equip Auto rendezvényen.
A Startup Campus innovatív vállalkozásösztönző programot 2015-ben indította el az Enterprise Hungary, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával. Az egyetemi inkubációs programként indult Startup Campus ma már több szolgáltatást nyújt hazai és régiós startup-ok számára.
Gépkocsit adományozott a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. Az autó a klasszikus polgárőri közbiztonsági feladatok, a járőrözés, illetve a tűzesetek során felmerülő műszaki mentési feladatok gyors ellátásában segíti majd az egyesület munkatársait és önkénteseit. Az autót a Bridgestone a tatabányai gyárában gyártott új, téli abroncsokkal is felszerelte.
