Kevés olyan ember van, akit ne varázsolna el a karácsonyi hangulat, ne érezne gyermeki örömöt a mézeskalács, a fűszeres puncs és a sült alma illatát érezve, ne idézné fel legszebb élményeit, ha felcsendülnek az adventi szólamok, vagy ha kezébe tart egy kedves üzenettel, jó kívánsággal teleírt gyönyörű képeslapot.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A közgazdaságtan missziójának és az emberhez méltó életkörülmények megteremtésének gazdaságpolitikai programját tartalmazza a Századvég vezető közgazdászának kötete, amelyet a szerző Földi-Kovács Andrea által vezetett beszélgetés keretében, Pogátsa Zoltán közgazdásszal mutatott be 2017. november 27-én.
A Budapesti Fesztiválzenekar advent első hétvégéjén és karácsonykor sem hagyja zene nélkül közönségét. Ha pedig az ünnepi időszak túl zsúfolt lenne, januárra is igazi ínyencséggel készül az együttes.
Akár befektetett tőkéjük egy részét vagy egészét is elveszthetik azok az ügyfelek, akik tokeneket vásárolnak nyilvános ICO forrásgyűjtés keretében tőkebevonásra, cégfejlesztésre hivatkozó személyektől. Az MNB és az Európai Értékpapír-piaci Hatóság is folyamatosan figyelmeztet az – egyre inkább terjedő – befektetés jelentős kockázataira.
A lángról először a gyertyaláng jut eszünkbe, különösen most, Advent táján. A láng lehet világító vagy nem világító. Nem világító a tiszta égő gáz lángja, pl. a hidrogéné, világító ellenben mindazon testek lángja, amely fehér izzásba kerülő szilárd részecskéket tartalmaz. De most ebbe ne mélyedjünk bele. Inkább, kis képzavarral, nyelvi síkon mozognék.
Whiskey-ben pácolt marhából süt burgert a Zing. A Viszkis című mozifilm ihlette az ország első whiskey-s burgerét, amelyet a filmmel egy időben mutatott be a Zing.
A világ eddig 91 országa vásárolta meg a filmet. Az egyik legrangosabb amerikai fesztiválon, az 50. AFI Festen (az Amerikai Filmintézet fesztiválja) mutatkozott be az amerikai közönség előtt a napokban Enyedi Ildikó Arany Medve díjas filmje, a Testről és Lélekről (16), ahol elragadtatással fogadta a közönség.
Sok kisgyermek számára a bölcsődében töltött évek jelentik a szocializáció egyik legfontosabb lépcsőfokát. Ebben az időszakban a kicsik szüleik és családjuk után jellemzően a bölcsődei kisgyermeknevelőjükhöz kötődnek a legerősebben. A nevelők egész nap vigyáznak a gyerekekre, gondoskodnak róluk és komoly szerepet játszanak készségeik fejlesztésében is. A felelősségteljes munka során pedig több érdekesség is adódik, amit sokan nem is gondolnának.
IKSZ felmérés: 10 év alatt megduplázódott a zöld attitűddel rendelkezők száma. Az elmúlt évtizedben, leginkább a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének és elterjedésének köszönhetően, megduplázódott a csomagolási hulladékot rendszeresen szelektíven gyűjtők aránya.
A magyarországi közösségekben megvan az igény, hogy bemutassák értékeiket, hisz az elmúlt években több mint ezer helyi értéktár jött létre Magyarországon, ahol több mint hétezer értéket tartanak számon – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a Hévízen megtartott Hungarikum Konferencián.
Kossuth-, Erkel- és Magyar Örökség-díjas zeneszerző, egyetemi tanár volt. Zeneszerető család gyermekeként 1947-től a jó hírű békéstarhosi zeneiskolában kitűnően végezte tanulmányait. 1950-ben felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol Szabó Ferenc és Farkas Ferenc voltak a mesterei zeneszerzés szakon. 1957-61-ig a Magyar Rádió zenei lektoraként, utána független művészként dolgozott. Oratóriumokat és kantátákat szerzett.
