EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Mi történt a harmadik negyedévben az informatikai biztonság területén? Beszámolónkban a trend értékű híreket, adatokat igyekszünk sorra venni, majd a VirusBuster Kft. víruslaboratóriumának észlelései alapján áttekintést nyújtunk a 2010. július-szeptember időszak leggyakoribb számítógépes károkozóiról, illetve azok legjelentősebb webes forrásairól.

A vörösiszap-katasztrófa kapcsán példaértékű szolidaritást tanúsított a magyar lakosság, ezt maguk az emberek is így látják: a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámfelmérése alapján a 18-64 évesek nagy többsége szerint az emberek maximálisan összefogtak a károsultak megsegítésére. Az adakozók elsősorban emelt díjas telefonhívással és tárgyi adományokkal támogatták a bajbajutottakat.

Erősebbek, edzettebbek, egészségesebbek lettek azok a diákok, akik a „Nap mint nap" program során egy hónapon keresztül napi rendszerességgel mozogtak és odafigyeltek táplálkozási szokásaikra is. A kezdeményezés eredményeként a gyermekek erőnléte átlagosan 14 százalékkal, életminőségük 4 százalékkal javult, továbbá a felvilágosító munkának köszönhetően 14 százalékkal kevesebb csokoládét és 8 százalékkal kevesebb chipset ettek, mint a program indulásakor.
Uniós pályázatot nyert a NIVEA és az Eucerin márkákat fejlesztő és gyártó Beiersdorf Kft., . A támogatott program keretén belül komplex egészségmegőrző akciótervet készít a munkavégzés körülményeinek optimalizálására. Az „Egészségre nevelés és szemléletformálás a BEIERSDORF Kft-nél" elnevezésű program 7 hónapon keresztül segít majd az alkalmazottaknak az egészségtudatos szemlélet kialakításásban és annak fenntartásában.