A 2010/2011-es tanévben, a korábban meghirdetett felsőoktatási pályázat mellett, „Okostelefon junior pályázat" néven okostelefonokhoz kapcsolódó pályázatot hirdet közösen három budapesti középiskola és a T-Mobile. A három éve indult együttműködés során a partnerek a Leövey Klára Gimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium és a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola 7-13. évfolyamos, nappali tagozatos tanulói számára írnak ki pályázatot, amelynek mostani témája a...
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A Novell főszponzorként támogatta a második alkalommal megrendezett openSUSE konferenciát, amelyet idén is a németországi Nürnbergben tartottak, olyan neves személyiségek részvételével, mint Cornelius Schumacher a KDE e.V elnöke, Vincent Untz, a GNOME korábbi elnöke és Jos Poortvliet, az openSUSE Community menedzsere.

2010 legnagyobb virtualizációs témájú rendezvénye volt október végén a VMware Virtualizációs Fóruma, a cég vállalati ügyfelei számára rendezett budapesti konferencia. Az esemény sajtórendezvényén Michael Hillewaert, a cég Kelet-Európa, Közel-Kelet, Afrika és Oroszország régiókért felelős regionális igazgatója ismertette a VMware-nek a cloud computing jövőbeni elterjedésével, felhasználásával kapcsolatos jövőképét, és "IT As a Service" koncepcióját.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Dr. Vajta László dékán és Marcus Stoerkel, a Nokia magyarországi értékesítési igazgatója ma megnyitották az új Nokia Mobil Operációs Rendszerek és Alkalmazások Laboratóriumot. A most átadott labor célja, hogy a Nokia segítségével a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke felkészült, a legújabb technológiákban jártas utánpótlást biztosítson a magyarországi mobilalkalmazás fejlesztői társadalomnak, illetve hogy...