2025.december.25. csütörtök.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

1csepp.jpg
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 12-én, vasárnap 10-18 óra között új helyszínen, Budapesten a Millenáris B épületében tartja ingyenes családi egészségnapját, az Egy Csepp Világnapot.   Fellép többek között Tóth Vera, a Kolompos Együttes, a Talamba Ütőegyüttes, az X-Faktor énekesei és előadást tart Szabó György, büki füvesember is. Pataki Zita, Vadon Jani, Rákóczi Feri, a Barátok közt szereplői – Erős Antónia vezetésével – interaktív Egészség-Talkshowk-ban működnek közre. Lesz...
ceklakremesszendvics.jpg
Céklakrémes szendvics A trendek azt mutatják, hogy mindennapjainkban egyre nagyobb szerepet játszik az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, és testsúlyunkra is jobban odafigyelünk, mint pár évvel ezelőtt. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a lehető legteljesebben táplálkozzunk, miközben az alakunkra is vigyázunk? Abban biztosak lehetünk, hogy a napi többször keveset elvvel és a zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával nem foghatunk mellé. Dietetikus szakértő segítségével jártuk körül a témát.  
lux-.jpg
November 8. és 10. között ismét az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX filmdíjra jelölt döntős alkotásokat. Az idei filmkínálat különlegessége, hogy egy Oscar-nevezett alkotás mellett a legnevesebb hazai fesztiválok, a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál és a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíjasai is szerepelnek a válogatásban.  
unnamed_14.jpg
A Fujitsu új referenciamodellt vezet be Fujitsu PRIMEFLEX for HPC integrált rendszeréhez, amely a HPC-infrastruktúrákban rejlő lehetőségeket kiaknázva gyorsabb számítások végrehajtását teszi lehetővé strukturálatlan adatokon a nagy teljesítményű adatanalitika (High Performance Data Analytics, HPDA) támogatása céljából.  
Hatodik éve fut a Hankook Tire Magyarország Abroncsadományozási Programja, amelyet több mint 13 000 átadott gumiabroncs, megközelítőleg 195 990 000 km megtett út és 1 229 támogatott szervezet fémjelez. A kedvezményezettek közül idén már 380-ra nőtt a kisebb nonprofit szervezetek száma, akik elsősorban megyei, azaz lokális szinten végzik a társadalom számára fontos tevékenységüket.  
zgen.jpg
Bajban lehetünk, ha a Z generáción múlik környezetünk. Az autó, mint státuszszimbólum alapvető vágy a Z generáció számára, mint ahogy az is, hogy kényelmesen szeretnének hozzájárulni a környezetvédelemhez és a fenntarthatósághoz. A gondolkodásuk gyökeresen más, mint az idősebbeké, éppen ezért egyelőre talány, hogy vajon mi lesz az ő megoldásuk ökológiai lábnyomuk csökkentésére.  
a_galeria.jpg
 Ifj. David Teniers festménye: A Galériában „Boldog a gyűjtőszenvedély által áthatott ember”– írja Goethe és hozzáteszi: „Kincset hagy majd örökül.” Valaha szorgalmasan gyűjtöttem a képeslap reprodukciókat. Ez épp olyan szenvedély, mint a bélyeggyűjtés. Még bizonyos területen összefonódik is vele, például ha a képeslapot feladták, ezért bélyeg és bélyegző van rajta. De nem szeretném ezt részletezni, visszatérek a képeslap gyűjtéshez.
unnamed_10.png
Az agrárium helyzetének javítása érdekében több törvény módosítását kezdeményezte Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A több törvényt érintő módosítások közös vonása, hogy az adminisztrációs terhek csökkentésével illetve kedvezmények biztosításával, továbbá a rendezett piaci kapcsolatok ösztönzésével a gazdálkodók versenyképességét segítik.
unnamed_11.png
A digitális pénzbányászat láza uralja a kibervilágot, sokan csatlakoztak az új „aranyláz” sodrásához azért, hogy maguknak hozzanak létre digitális pénzt. Ön még nem bányászik? Nos, lehet, hogy nemsokára Ön is kedvet kap, hogy társuljon ahhoz a népes táborhoz, akik lelkesen dolgoztatják a számítógépeiket a busás vagyon reményében.